Külföldi városok

Vilnius

2025. július 9-11.

Vilnius Litvánia fővárosa és egyben legnagyobb városa, kb. 580.000 fő lakja, katolikus és ortodox érseki székhely, itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amelyet 1579-ben Báthory István alapított. Az ország délkeleti sarkában, a Vilnia és a Neris folyók találkozásánál fekszik, alig 40 km-re a fehérorosz határtól. (A Litván Nagyfejedelemség korában a város még az ország közepén helyezkedett el.) A nevét valószínűleg a rajta áthaladó folyóról kapta. Van olyan számítási mód, amely szerint Vilnius Európa földrajzi középpontjának közelében fekszik.

A mai város területén már a kőkorban is éltek emberek, a kezdetben balti településen később szlávok, germánok és zsidók éltek. Az első írásos feljegyzés a városról 1323-ból származik, ami megemlíti, hogy Gediminas, Litvánia nagyfejedelme egy favárat épített itt egy dombon. A legenda szerint Gediminas álmot látott, amelyben egy farkas üvöltött egy domb tetején, ennek hatására épített egy várat a dombra, amelyet három folyó vesz körül, majd a domb körül létrejött a város, amelynek híre farkasüvöltés-szerűen terjedt el az egész világon. 1387-ben a litvánok felvették a katolikus hitet, ebben az évben épült fel Vilniusban a katedrális és ekkor kapott a település városi jogokat is. Az 1500-as években egy 3 km hosszú fallal vették körül a várost, I. Zsigmond 1544-ben ide helyezte az udvarát, ekkor élte a város virágkorát. 1569-ben a lengyel-litván államközösség miatt a város elvesztette fővárosi rangját. 1579-ben Báthory István megalapította a Vilniusi egyetemet, amely a térség legfontosabb oktatási központja lett. 1795-ben Vilnius az Orosz Birodalom része lett, a városfalakat lerombolták, egyedül a Hajnal-kapu maradt fenn. A város ezután hol orosz, hol német, hol lengyel uralom alatt állt, érdekes, hogy a 20. század elején a lakosság 65%-a lengyel, 28%-a zsidó, és csak 1-2%-a volt litván. (A gazdag zsidó kulturális élet miatt Vilniust az "Észak Jeruzsálemének" is hívták.) Vilnius fallal körülvett történelmi belvárosa 1994 óta a UNESCO világörökségi listáján található.

Fél 10-kor szállt le a gépem Vilnius-ban, (ami itt fél 11) sajnos esett az eső, sőt, mire kiértem a terminál elé, már zuhogott! Mivel nem volt feladott bőröndöm, gyorsan kijutottam az épületből. A reptér egyébként elég kicsi, Ferihegy 1-re emlékeztet, kicsit olyan, mint egy vasútállomás. Lefényképeztem a terminál díszes mennyezetét, aztán az épület előtt megkerestem a buszmegállót. A neten azt olvastam, hogy a legegyszerűbb busszal bejutni a városközpontba, a legjobb a 88-as lett volna, de arra majdnem egy órát kellett volna várnom, így gyorsan megnéztem a térképet a telefonomon, kiderült, hogy a 3G is jó, bár egy kicsit többet kell majd sétálni a szállásomig. Egy perc múlva indult is, a jegyet a buszon is meg lehetett venni, volt egy automata, ahol kártyával is lehetett fizetni. Jegyet viszont nem adott, a helyiek biztatására újra odaérintettem a kártyát, erre újra levonta a jegy árát (1,25 eurót). Harmadjára már nem próbálkoztam, de fogalmam sem volt, hogy fogom igazolni, hogy vettem jegyet. (Valahogy nincs szerencsém ezekkel az automatákkal, Olaszországban kétszer is jártam így, Verona-ban és Varese-ben is, ahol ráadásul jött is az ellenőr!)

Vilnius, repülőtér

A terminál

Buszmegálló, balra a terminál

Megérkezett a 3G jelű busz

Kb. 20 perc volt az út, a Vienaragiu utcánál szálltam le, (úgy láttam a térképen, ez a megálló van legközelebb a szállásomhoz), ez Vilnius Újváros nevű kerülete, óriási felhőkarcolók, csupa üveg és fém irodaházak között kerestem az utat a szálláshoz. A modern házak között itt-ott megbújt azért egy-egy régi, fából készült lakóház is. Nagyjából fél óra gyaloglás után (közben sokszor álltam meg ellenőrizni az utat a térképen és fényképeztem is, ami nem volt egyszerű, mert közben az esernyőt is tartanom kellett), megérkeztem a Hajnal-kapuhoz, ami az óváros egyik kapuja, vele szemben áll a ház, amiben az egyik földszinti lakást béreltem.

Vienaragiu utcai buszmegálló

Irodaház az Újvárosban

Faház a felhőkarcolók között

Házak a Kauno utcán

Háttérben a vasútállomás

Vásárcsarnok

Hajnal-kapu

Balra az óváros fala

Mivel még csak dél volt, tudtam, hogy nem foglalhatom el a szállást, de gondoltam, ha van ott valaki, letehetem a táskát. Gabriella (a szállásadóm) 14 (!) fényképet küldött, amin piros nyilak mutatták az utat az apartmanhoz, kellett is a segítség, mert a lakás bejárata egy hátsó udvarból nyílt, nem biztos, hogy a képek nélkül megtaláltam volna. Végül a megadott kódot nem kellett használnom, mert a lakást éppen takarította Gabriella férje (gondolom, hogy ő lehetett), aki nem beszélt túl jól angolul, viszont volt nála kártyaleolvasó (így nem kellett készpénzzel fizetnem) és elmagyarázta, hogy még kb. fél órára van szüksége, utána már el is foglalhatom a szállást. A táskát persze letettem, elgyalogoltam a néhány percre lévő vasútállomáshoz, ott bevásároltam egy iki-ben (itt ez a legelterjedtebb bolthálózat), mire visszamentem, kész volt a lakás.

Ebben az épületben van az apartman

Bejárat

Úton az állomásra

A háttérben a vasútállomás

A lakás nagyon tetszik, érdekes, hogy lépcsőn kellett lemenni az előszobába, van egy fürdőszoba, egy konyha étkezőasztallal, (ami egyben a nappali is) és egy kényelmes franciaágy. Szerencsére a fürdőben volt törölközőszárító és hajszárító, így sikerült a cipőmet kicsit megszárítani, átöltöztem (addigra már tiszta víz voltam, hiszen folyamatosan esett), kicsit pihentem, aztán elindultam felfedezni a várost.

A bejárat

Az ablakom a földszinten

Az udvar, jobbra a sarokban a lakás bejárata

A sok zöld mögött a bejárati ajtó

Balra a barna ajtó az enyém

Előszoba

Fürdőszoba

Az ágyam

Konyha

Tévé és lerakóasztal

Fél 4-kor indultam el várost nézni, természetesen a Hajnal-kapuval kezdtem, hiszen gyakorlatilag ezzel szemben lakom. A kapu a város tatárok elleni védelmének megerősítéseként létrejött falrendszer részeként épült 1503 és 1522 között, amikor a város a Litván Nagyfejedelemség fővárosa volt. Ez Vilnius óvárosának eredeti kilenc kapuja közül az egyetlen, ami máig fennmaradt, a városfalakat a 18. század végén az orosz kormányzat bonttatta el.

Magyar vonatkozású érdekesség, hogy 1956. november 2-án, a Báthory István által alapított Vilniusi Egyetem diákjai az 1956-os magyar forradalom hírét hallva a Rasos-temetőtől a Hajnal-kapuig vonultak szolidaritásuk jeléül, majd a kapunál szimpátiatüntetést tartottak. A tüntetést a karhatalmi erők feloszlatták, számos diákot letartóztattak, majd kicsaptak az egyetemről. Az eseményre a városfalon litván-magyar nyelvű tábla emlékeztet, amelyet 2006-ban avattak fel.

A kapu felett már az építésekor kialakítottak egy fából készült kápolnát, amelyet a 17. században kőből újjáépítettek. Természetesen megnéztem a kápolnát és az itt található híres Szűz Mária-ikont, az úgynevezett Vilnius-i Madonnát is. (Részletek és több kép itt.)

A házam a Hajnal-kaputól nézve

Hajnal-kapu

Az 56-os emléktábla

Kilátás a kapu alól, háttérben a Szent Teréz templom harangtornya

A kápolna a város felől

A kápolna bejárata

A kápolnához vezető lépcső

A Vilnius-i Madonna

Kilátás a kápolnából

A karmelita kolostor kertje

Balra a kolostor épülete

Lefelé a lépcsőn

Miután megnéztem a kápolnát, leereszkedtem a meredek lépcsőn, majd végigmentem a földszinti folyosón. Kiderült, hogy ez egyenesen a Szent Teréz templomba vezet. Az 1650-ben épült gyönyörű barokk templom a kápolnával és a karmelita kolostorral együtt egy összefüggő komplexumot alkot. (Természetesen megnéztem a templomot is, részletek és több kép itt.)

A templomba vezető folyosó

Barokk főhajó

A templom rózsaszínű mennyezete

A templom főhomlokzata

Ezután továbbindultam az Ausros vartu (vagyis Hajnal-kapu) utcán, néhány métert megtéve máris a következő templom bejárata előtt álltam. A rózsaszínűre festett, ikonokkal díszített kapu a Szentlélek ortodox templomhoz vezetett. (Részletek és több kép itt)

A templom kapuja

Szentlélek ortodox templom

Főhajó

A zöld főoltár

A templom tornya északról

A kolostor kertje

A kapu belülről - zarándokokkal

Szemben a Szentháromság templom tornyai

Balra a Szentlélek kapuja, szemben a Szent Teréz, hátul a Hajnal -kapu

Továbbsétáltam a főutcán, érdekes hangulata volt az esőáztatta, szinte teljesen üres főutcának. Az éttermek, kávézók előtt nem voltak kirakva asztalok, székek, vagy ha igen, azok is üresen árválkodtak. Én azért nem adtam fel, bár sokkal szívesebben tértem be egy-egy templomba, de ezúttal nem a hőség, hanem az eső elől nyújtottak menedéket.

Díszes homlokzat

Középkori ház

Vendég nélkül

Színes asztalok

Az ortodox templom kapujából már felfedeztem a szinte vele szemben magasodó Szentháromság templom tornyait, néhány száz méterrel feljebb meg is találtam a hatalmas bejáratot. Az 1761-ben épült kapu szinte díszesebb, mint a templom maga. (Részletek és több kép itt.)

A templom kapuja

A templom főbejárata

Templombelső

Felújításra szoruló falak

A kolostor bejárata

Miután megnéztem a templomot, továbbmentem a városközpont felé. A bal oldalon áll a Nemzeti Filharmónia épülete, amelyet 1902-ben emeltek (eredetileg színháznak), de 1940-ben megalakult az Állami Filharmónia, amely azóta ebben az épületben működik. Vele szemben áll Jonas Basanavicius szobra, aki Litvánia legismertebb történelmi személyisége, a Litván Függetlenségi Nyilatkozat aláírója, a Litván Tudományos Társaság alapítója. Tettem egy kis kitérőt a Kazimiero utcába, (megtetszett a szűk sikátor középkori hangulata), de aztán visszatértem a főutcára és megnéztem az utca névadóját, az 1615-ben épült, barokk stílusú Szent Kázmér (Kazimier) bazilikát. (Részletek és több kép itt.)

Nemzeti Filharmónia

Jonas Basanavicius szobra

Jobbra a Filharmónia, balra a Szentháromság templom kapuja

Jobbra a Kazimiero utca

A szűk Kazimiero utca

Középkori hangulat

Régi ajtó

A török nagykövetség épülete

Szent Kázmér bazilika

A templom főhomlokzata

Főhajó

Főoltár

Modern stáció

Innen a néhány percre lévő Városháza térre érkeztem, amelynek déli oldalán áll a 18. századi városháza klasszicista épülete. (Az első városháza is itt állt, ezt még a 15. században emelték gótikus stílusban.) Egykor itt működött a bíróság és a városi tanács, ma pedig koncerteket, kiállításokat, fogadásokat és hivatalos eseményeket tartanak benne. A tér másik végén 2021 májusa óta egy modern köztéri szobor áll, a Portal, ami tulajdonképpen egy óriási ablak, ami virtuálisan összeköti Vilnius-t a lengyelországi Lublin városával egy kamera és egy képernyő segítségével. (A szobor eredetileg a vasútállomás előtt állt.) Telex: Sci-fibe illő kaput nyitottak egymásra a lengyelországi Lublin és a litvániai Vilnius lakói

A portál mögött egy szép szökőkút, (az esőben is működött!), mellette pedig a "vilnius-i iránytű", amely 3 méter átmérőjű, gránitból készült, a körülötte lévő térkép egy 16. századi utazó jeruzsálemi zarándokútját ábrázolja.

Hotel Astorija

A városháza épülete keletről

Jobbra a Szent Kázmér

A városháza klasszicista homlokzata

A Városháza tér házai

Portal

Hangulatos sarok

A vilnius-i iránytű

Szökőkút

Ezután továbbindultam a Didzioji utcán, a bal oldalon a Hotel PACAI elegáns épülete áll, amely egy 1677-ben épült barokk palotában kapott helyet. A jobb oldalon, a svéd nagykövetség épülete mögött már láttam a következő templom, a Szent Miklós ortodox templom tornyát, amely eredetileg 1514-ben épült gótikus stílusban.. (Részletek és több kép itt.)

Hátul a Szent Miklós tornya

A svéd nagykövetség épülete

Hotel PACAI

Szent Miklós templom

Templombelső

Templomkert

A templom mellett, a járdán egy fotókiállítást néztem meg, amely a város ikonikus épületeit ábrázolta.

Fotókiállítás a templom mellett

Ezután továbbsétáltam a Pilies utcán, ami a város egyik legrégebbi utcája, a Didzioji és az Ausros varty utcákkal együtt ez képezi az óváros fő tengelyét. A két oldalát szép és történelmileg fontos házak szegélyezik, emiatt néhány nappal később még egyszer végigjártam az utcát, és lefényképeztem minden híres épületét, amiről az útikönyv írt.

Az Aláírók háza

A Szent János templom déli oldala

A Szent János harangtornya

Kávézó a templom oldalában, háttérben a harangtorony

A Keresztelő Szent János templom előtt befordultam a Sveti Jono utcába, innen nyílik a Vilnius-i Egyetem bejárata. Bementem az óriási főudvarra, melyet három oldalról az 1579-ben Báthory István által alapított egyetem épületei határolnak, a keleti oldalát pedig a templom főhomlokzata zárja le. (Részletek és több kép itt.)

Az egyetem bejárata

Az egyetem főépülete

Színházterem

Báthory emléktáblája

A templom és a harangtorony az árkádok alól nézve

Az egyetem árkádjai

Átjáró a második udvarra

Az obszervatórium udvara

A csillagvizsgáló

Visszatértem az egyetem főudvarára és megnéztem a 15. század elején épült Keresztelő Szent János templomot. (Részletek és több kép itt.)

Szent János templom

Főhajó

Főoltár

Báthory

Szent Anna kápolna

Barokk részletek

A templom egyik kápolnájában egy kiállítást rendeztek be, ahol az egyetem alapítását és az egyes fakultásokat mutatták be. (Részletek és több kép itt.)

A kiállítás részlete

Az egyetem alapítását ábrázoló festmény

Teológia és filozófia

Ezután visszamentem a Pilies utcára, megcsodáltam a középkori téglahomlokzatú házakat és az utcából kiinduló szűk sikátorokat.

Újra a Pilies-en

Az egyetem ajándékboltja

Étterem és cukrászda

A plakáton céklaleves

Litván specialitások

A Bernardinu utca sarka

Az utca végén megérkeztem Vilnius egyik legfontosabb terére, a Katedrális térre. Itt áll számos fontos épület, a névadó katedrális mellett a Nagyhercegi palota és Gediminas emlékműve, amelyet 1996-ban állítottak fel a téren. Érdekes, hogy a szobrot Tallinn-ban öntötték a litván vámosok által a határon elkobzott csempészáruk beolvasztásából kinyert ólomból, a talapzatához felhasznált márvány pedig Ukrajna ajándéka volt.

Katedrális tér

Gediminas emlékműve

A katedrális és a harangtorony

Először a 13. században épült Nagyhercegi palotát néztem meg, amely tulajdonképpen az egykor a hegy lábánál álló Alsóvár része és csak nemrég rekonstruálták. (Részletek és több kép itt.)

Nagyhercegi palota

A palota déli kapuja

Az egykori várfal maradványai

A palota belső udvarán

Reneszánsz árkádok

Az északkeleti szárny

Az esőáztatta udvar

Díszkút a palota északi szárnya mellett

A kút és a háttérben a Gediminas-torony

Miután visszaértem a Katedrális térre, megnéztem a 1387-ben épült székesegyházat. (Részletek és több kép itt.)

A katedrális és a harangtorony

Bejárat

Főhajó

Szent László kápolna

Szószék

Nyugati homlokzat

Harangtorony

Ezután visszasétáltam a Pilies utcára, majd elindultam a Szent Anna templom felé. Útközben megláttam az Egyházi Örökség Múzeumát, amely sajnos már nem volt nyitva, de az udvarára azért be tudtam nézni. A múzeum az 1625-ben épült Szent Mihály templom épületében működik, amelyet a litván kancellár, Sapiega családi mauzóleumának szántak. A templom stílusa átmenet a gótika és a reneszánsz között.

Szent Mihály templom

A múzeum bejárata

Szobrok a fal mentén

Harangok

A Szent Mihály templom tornya

A kolostor keleti fala

Miután megkerültem a kolostor épületét, már ott álltam a Vilnia folyó partján, az út túloldalán pedig ott magasodott a Szent Anna és a Szent Ferenc templomok épületegyüttese. Mindkét templom homlokzatát vörös téglaburkolat borítja, gyönyörű látványt nyújtanak a mögöttük lévő park fáinak zöldjével keretezve.

Szent Anna és Szent Ferenc templomok

Először az 1495-ben épült Szent Anna templomot néztem meg, ami a legenda szerint annyira megtetszett Napóleonnak, hogy a tenyerén akarta hazavinni Párizsba. (Részletek és több kép itt.)

Szent Anna templom

Templombelső

Színes üvegablakok

Neogótikus harangtorony

Ezután megnéztem a néhány méterre álló, 16. században épült Assisi Szent Ferenc templomot (Részletek és több kép itt.)

Szent Ferenc templom

Főhomlokzat

Bejárat

Templombelső

Modern szobor

Szent Miklós kápolna

Szószék

Radziwill síremléke

Szobor a templom falánál

Miután mindkét templomot megnéztem, hazafelé indultam. A folyó melletti parkban Mickiewicz óriási, modern emlékművét láttam, amelyet 1984-ben állítottak fel itt. A szobor 4,5 méter magas, gránitból készült, a költőt töprengő pózban, egy törött oszlopnak támaszkodva ábrázolja. A téren, ahol a szobor áll, zajlottak az 1987-es függetlenségi gyűlések.

Mickiewicz szobra

A Szent Ferenc templom

Az templomok a szoborral

Végigsétáltam a Vilnia folyó menti sétányon, a túlsó parton álló egykori kolostorépületben ma az egyetem pedagógiai kara működik. Ezután elmentem az Uzupis köztársaság határát jelző híd előtt (ide holnap még visszajövök!!), majd megnéztem a Szűzanya Mennybemenetele ortodox templomot, amely 1346-ban épült, ezzel ez az ország egyik legrégebbi temploma, még azelőtt épült, hogy Litvánia felvette a kereszténységet. 1609-ben a görög katolikus egyházhoz került, ekkor új külsőt kapott. 1748-ban leégett, majd 1785-ben barokk stílusban újra felépítették. 1808-ban a leromlott épületet az egyetem vette meg, klasszicista stílusban újjáépítették és könyvtárként használták. A 19. század végén ortodox templommá alakították, majd a második világháború sérüléseit elhárítva 1957-ben nyitották meg újra. Főleg az orosz és fehérorosz kisebbség látogatja.

A Vilnia folyó

Lakatok a hídon

Háttérben a kolostor

Tibet tér

A folyó

A Szűzanya Mennybemenetele templom

Főbejárat

A templom már nem volt nyitva, ráadásul lemerült a telefonom, így hazasétáltam. 8 óra körül hazaértem, átöltöztem, megszárítkoztam, (hiszen megint tiszta víz volt minden ruhám), jól jött a törölközőszárító és a hajszárító. Nézegettem a városban vásárolt könyvet a látnivalókról (ez a képeslapokkal, hűtőmágnessel együtt kötelező beszerzésnek számít minden városban, most még egy vászontáskával is megtoldottam.) Este 10-kor még teljesen világos volt, szinte nem is kellett villanyt gyújtani egész este. Megcsináltam az eszperantót és a spanyolt, aztán korán lefeküdtem aludni, hiszen az előző éjszakai alvás kimaradt, ráadásul ma majdnem 16 km-t gyalogoltam! Megdöntöttem egy rekordot, a kb. négyórás városnézés alatt 10 templomot látogattam meg, (és még jó néhányat kívülről).

Júl. 10. Vilnius, Kaunas

Reggel fél 7-kor keltem, megírtam a naplót, (erre tegnap este már nem maradt energiám), aztán megreggeliztem. Megnéztem az időjárásjelentést, mára is esőt mondott, de nem estem kétségbe, tegnap már egészen hozzászoktam.

8-kor elindultam, az volt a terv, hogy újra bejárom azt az útvonalat, ahol tegnap hazafelé jöttem, de akkor már nem volt időm megnézni a dolgokat, ráadásul fényképezni sem tudtam. Az eső szerencsére csak szemerkélt, reménykedtem, hogy ma nem fogok annyira megázni, mint előző nap.

Amikor tegnap a hazafelé vezető utat kerestem, éppen azon az utcán indultam el, ami a házunkkal szemben ért ki, így most azon indultam el vissza. Ez a Sv. Dvasios utca, ami egy macskaköves, szűk sikátorral kezdődik, egyik oldalát a városfal alkotja. Később az utca kiszélesedik, a jobb oldalán modern lakóházak és téglahomlokzatú épületek váltakoznak, balra, a fal mögött pedig a Szentlélek templom rózsaszín harangtornya magasodik. Az utca végén a bal oldalon érdekes dekorációra figyeltem fel, a falon életnagyságú alakok (emberek és állatok) zenéltek, kiderült, hogy ez a Tamsta Club, ahol főleg könnyűzenei koncerteket tartanak.

Indulok

Balra a fal mellett indul a sikátor

Sv. Dvasios utca

Balra a Szentlélek templom

Gitáros a klub bejárata fölött

Zongorázó majom

Tamsta club

A fal mögött a Szentlélek templom harangtornya

A klub és a fal között a Sv. Dvasios utca

Ahogy véget ért az utca, egy kereszteződéshez értem, jobbra az Old Tbilisi nevű grúz étterem, velem szemben pedig az első meglátogatandó célom, a régi városfal egyetlen megmaradt bástyája. A Vilnius-t körülvevő falat 1503 és 1522 között építették kőből és téglából, hogy megvédjék a várost a krími tatárok támadásától. A fal, amelynek felépítését a város földbirtokosai fizették, két és fél kilométer hosszan zárta körbe a várost, kilenc kaput és egy tüzérségi bástyát tartalmazott. A fal nagy részét és a kapukat az oroszok lebontották, egyedül a Hajnal-kapu maradt meg és a bástya, amely a város keleti oldalát védte. A bástya az orosz háborúban súlyos károkat szenvedett, a területet a 18. század végén szemétlerakónak használták. A 20. században újjáépítették, majd 1987-ben múzeummá alakították. Jelenleg a város hadtörténeti kiállítása tekinthető meg benne. A bástya masszív falai mentén egy kellemes sétány vezetett, amin kelet felől meg tudtam kerülni az épületet, így közelről is megcsodáltam az újjáépített, téglaépületet és az azt körülvevő kellemes parkot, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a város északkeleti részére.

Old Tbilisi étterem

A tüzérségi bástya délről

A bsátya keletről

Sétány a fal mentén

Masszív falak

A park fái fölött esőfelhők

A bástya északról

Miután körbejártam a bástyát, elindultam a Boksto utcán. Eredetileg az volt a terv, hogy azon a meredek lépcsőn fogok lemenni a hegyről, amin tegnap este feljöttem, de végül nem találtam meg a lejárót (egy autó parkolt előtte, ezért nem vettem észre), így kicsit kerültem. Végigmentem a Boksto gatvé-n, balra múzeumok, jobbra pedig a Boksto park bejárata. Az egyik kerítés fölött a Szent Kázmér bazilika kupoláját vettem észre, a kerítésen belül egy nagy parkoló volt, az ott dolgozó őr észrevette, hogy fotózok, integetett, hogy menjek nyugodtan beljebb, így jobb képet tudok csinálni, még a sorompót is felnyitotta a kedvemért. Kicsit beszélgettünk, kérdezte, hogy honnan jövök és hogy mi mindent láttam már a városban. Végül az Isganytojo utcán indultam el kelet felé, néhány perc múlva leértem a folyó partjára, éppen az ortodox katedrálissal szemben.

Boksto utca a bástya nyugati oldalán

A Szent Kázmér bazilika kupolája

Boksto gatvé

A park bejárata

Ortoox templom

A templom délről

Közvetlenül a templom mellett egy híd vezetett át a Vilnia folyón, amely egyenesen a következő célomhoz, az Uzupis köztársaságba vezetett.

Ez a különös állam, (amely saját alkotmánnyal is rendelkezik), tulajdonképpen Vilnius egyik városnegyede, nevének jelentése: "a folyó túlpartján". Az alig 0,6 négyzetkilométernyi területen egykor zsidók éltek, akiknek nagy része a holokauszt áldozatává vált. Az üresen álló házakba bűnözők, hajléktalanok és prostituáltak költöztek, a 20. század végéig ez volt Vilnius legelhanyagoltabb városrésze, áram és fürdőszoba nélküli lakásokkal. Az 1990-es években aztán helyi művészek meglátták benne a lehetőséget, számos galéria, kávézó nyílt itt, sokan Szentendréhez vagy a Montmartre-hoz hasonlítják a negyedet. Mivel az ingatlanbefektetők is felfedezték a helyet, emelkedni kezdtek az ingatlanárak, így mára a negyed sok lakója (munkások, kis boltok tulajdonosai) kiszorult innen, de a negyed máig megtartotta bohém kinézetét. A terület közepén, egy kis, háromszög alakú téren áll az Uzupi angyala, amely egy 8,5 méter magas oszlopon áll, egy kürtöt fúj és a negyed függetlenségét (valamint a sajtó- és szólásszabadságot) hirdeti.

A köztársaság határa

Az Uzupi híd hintaszékkel

Étterem a túlparton

A folyó

Tábla a köztársaság határán

A híd a főutcára vezet

Lakatok a híd korlátján

Posta, ajándékbolt és határállomás egyben

Graffiti

A főutca egyik házának falán egy kabátot ábrázoló dombormű állít emléket Antanas Vivulskis-nak, aki 1919 januárjában önkéntesként őrt állt ez előtt a ház előtt és - Szent Mártonhoz hasonlóan - odaadta a kabátját egy bajtársának, majd megfázott, megbetegedett és néhány nap múlva meghalt.

A kabát a falon

Emléktábla

Lent a kabát és az emlétábla

A negyed főtere

A kávézó teraszán székek helyett hinta

Uzupis angyala

A köztársaság és Montmartre partnerségéről szóló tábla

Az ortodox templom a folyó túloldalán

Hableány

Galéria a folyón

Miután búcsút vettem a miniköztársaságtól, elindultam vissza a hegyre. Ezúttal könnyen megtaláltam a felfelé vezető lépcsőt, amelynek névadója Czeslaw Milosz, Nobel-díjas lengyel költő, író, aki a mai Litvánia területén született és a vilnius-i Báthory István Egyetemen tanult. (A Napsütötte Toszkána című filmben őt említi Frances, amikor meghallja, hogy a házát felújító építőmunkások között egy lengyel egyetemi tanár is van.)

A Czeslaw Milosz lépcső

Balra a bástya

A Hadtörténeti múzeum bejárata

Visszasétáltam a bástya mellett a Dvasios utcán, 9 körül már haza is értem, feltöltöttem a telefont, aztán újra elindultam. Most más úton közelítettem meg a vasútállomást, elmentem az első nap már látott vásárcsarnok felé, sőt néhány percre be is néztem. Ezen a helyen már a 15. században is piac működött, a ma is látható épületet 1906-ban emelték. Még ma is eredetiben látható a mennyezet vas tartószerkezete, de megőrizték a lépcsők és az épület díszítésének nagy részét is. Érdekes, hogy a halárusoknak egy külön csarnokot rendeztek be, itt minden pultnál halat és a tenger egyéb gyümölcseit lehet kapni.

Graffiti a tűzfalon

Vásárcsarnok

A csarnok homlokzata

Árusok a csarnokban

Hentespult

Olajbogyó minden színben

Halcsarnok

Mindenütt hal!

10 óra előtt néhány perccel már az állomáson voltam, megvettem a jegyet Kaunas-ba, aztán megkérdeztem az információban, hogyan tudnék eljutni Kernave-ba (ez is világörökségi helyszín!), azt mondták, vonattal sehogy, csak busz jár oda, az meg már nem férne bele a mai napba, hogy visszajöjjek Kaunas-ból és utána kimenjek Kernave-ba.

Vasútállomás

10.15-kor indult a vonat Kaunas-ba, este 7-kor érkeztem vissza Vilnius-ba. Az állomás épületében fiatalok ABBA-slágereket játszottak, hallgattam egy kicsit. Már a vonatból kinéztem, hogy a peronon egy óriási férfialak áll lila rövidnadrágban, kiderült, hogy a Peronas nevű trendi bár reklámfigurája, közelről még hatalmasabbnak tűnt. (Az egykori restit alakították át modern, divatos bárrá, a helyi fiatalok állítólag imádják.)

Csak nem akartam feladni Kernave-t, ezért megkérdeztem a buszállomáson, kiderült, hogy lehetetlen eljutni oda, így ezt elengedtem. Bevásároltam az iki-ben, két helyi jellegzetes péksütit vettem, ez a litván darált húsos pite, a kibinai. Tejfölös, gyúrt tésztából készül és különböző töltelékekkel töltik meg. A csirkésen egy kis ehető matrica is volt, ami jelezte, hogy milyen hús van benne. (Ekkor még nem is tudtam, milyen jól választottam, hiszen ez nem egyszerűen litván, hanem konkrétan trakai-i specialitás, én pedig éppen ide készültem a következő napon.)

Ezután hazasétáltam, útközben díszes, kerámiából készült házszámokat, művészi graffitiket és cégéreket fotóztam. Vacsorára céklasalátát ettem, aztán spanyol és eszperantó. Timivel is beszéltem, találtak szállást Velencében, éjfélig beszéltünk, aztán lezuhanyoztam és 1-kor lefeküdtem aludni. (Ma több, mint 20 km-t gyalogoltam!)

Megérkeztünk Vilnius-ba

Zenészek az állomáson

Peronas bár

Buszállomás

Csirkés pite

Zöldséges pite

Kedvenc boltom

Graffiti

Pylimo utca

Cégér

A (bezárt) halpiac

Hajnal-kapu

A házunk udvara

Kibinai

07.11. Trakai, Vilnius

7-kor keltem, megreggeliztem, aztán összecsomagoltam, induláskor az ajtóban állva (itt még volt wifi!) megírtam néhány üzenetet, például a szállásadónak arról, hogy hol hagytam a kulcsot.

8 óra után elindultam az állomásra, sajnos megint (még mindig) esik, de ez most nem érdekelt, mert már nem sokáig maradtam a városban. A táskát betettem a csomagmegőrzőbe, csak érmével működik, először 2 eurót kellett bedobni, a többit majd akkor kell kifizetni, amikor kiveszem a csomagot.

Megvettem a jegyet Trakai-ba, (2,8 euróba került), mielőtt elindult a vonat, olyasmit láttam, amit már 3 napja nem: végre kisütött a nap! A vonat díszítése ezúttal rózsaszín volt, csipkék (és állatok) nélkül. 9.04-kor indult a vonat, a napot Trakai-ban töltöttem, csak délután négy óra után érkeztem vissza a fővárosba, volt még néhány épület a listámon, amit nem láttam az elmúlt két napban, ráadásul végre szép volt az idő, így újra végigjártam azokat az utcákat is, amik korábban, (az esőben) nem a legszebb arcukat mutatták.

Az első célom a zsinagóga volt, ehhez a Pylimo utcán kellett elindulnom. A forgalmas utcát szép, 19. századi épületek szegélyezték, a jobb oldalon pedig látszott a várost körülvevő fal részlete, rajta egy ajtóval, ahol most egy gyorsétterem működik. A bal oldalon egy kis, hangulatos tér közepén egy óriási tojás állt egy oszlopon. A gipszből készült tojást 2001-ben készítették, eredetileg az Uzupis városrészben állt, majd áthelyezték ide, 2003-ban pedig húsvéti festést kapott.

Vilnius, vasútállomás

Étterem a falban

A városfal részlete

A tér közepén a tojás

Vilnius-t valamikor Litvánia Jeruzsálemének is nevezték, hiszen a város lakosságának fele zsidó volt, a városban pedig 98 zsinagóga állt, köztük az 1661-ben épült Nagy zsinagóga. A második világháború után a városban csak egy kis zsidó közösség maradt, a zsinagógákat pedig lerombolták, egyetlen kivétellel, ez a Choral zsinagóga, amely 1903-ban épült és a mai napig szolgálja a zsidó közösséget.

Choral zsinagóga

A zsinagóga homlokzata

A zsinagóga kerítése

Miután megnéztem a zsinagógát, visszafordultam a központ felé. Az egyik mellékutcában egy barokk templom homlokzatát pillantottam meg, mivel nyitva volt, úgy gondoltam, megnézem. A Mindenszentek temploma 1630-ban épült és egy karmelita kolostor is tartozik hozzá. (Részletek és több kép itt.)

Mindenszentek temploma

Templombelső

Főoltár

Miután kijöttem a templomból, továbbindultam a központ felé, néhány perc múlva már a Városháza előtti téren álltam. Éppen egy koncertet tartottak, a téren emberek sétálgattak, sokkal jobb volt a hangulat, mint 2 napja, amikor szakadó esőben jártam erre. A Szent Miklós templom előtt például kirakodóvásár volt, sok nézelődővel.

Háttérben a Szent Kázmér székesegyház

Városháza

Szent Miklós templom, előtte kirakodóvásár

Ezután az Universiteto utcán folytattam a sétám, megnéztem néhány épületet az egyetemi negyedben, amelyeket két napja nem láttam, hiszen akkor egy másik utcán sétáltam a főépület felé. Az egyik legszebb épület az egykori teológiai szeminárium épülete, az Alumnat, amelyet 1582-ben alapított XIII. Gergely pápa. Az iskolát főleg skandináv valamint közép- és kelet-európai hallgatók látogatták. Az árkádos, tágas belső udvarral rendelkező épület 1622-ben épült, ez a késő reneszánsz építészet egyik legszebb példája Vilnius-ban. Jelenleg az Olasz Kulturális Intézet és egy olasz étterem működik benne és valahol azt olvastam, hogy a teraszáról nyílik a legszebb kilátás az elnöki palota (egyébként nagyközönség elől elzárt) belső udvarára. Leteszteltem, tényleg így van!

Egyetemi gyógyszertár

Az egyetemi templom harangtornya

Hagyományok múzeuma

Az Alumnat bejárata

A belső udvar

Reneszánsz árkádok

A terasz

Az elnöki palota parkja

Újra az Alumnat udvarán

Ezután továbbsétáltam az Universiteto-n, balra az Elnöki palota keleti szárnya, szemben vele, a jobb oldalon pedig a Vilnius-i egyetem épületei, a különböző tanszékek történelmi épületei. Az utca végén balra fordultam, egy tágas téren végre megpillantottam a hátulról már látott Elnöki palota klasszicista főhomlokzatát. Az első épület ezen a helyen a 15. században épült, a 16. századtól kezdve püspöki palotaként használták. Később a cári kormányzó székhelye volt, járt itt Napóleon és I. Sándor cár is. 1993 óta ez Litvánia elnökének rezidenciája.

Universiteto utca

A kancellária bejárata

Az elnöki palota keletről

A palota kapuja

Egyetemi könyvtár

Történelmi tanszék

Filozófiai tanszék

Elnöki palota

A palota homlokzata

Borostyánbolt

Főegyházmegyei Gazdasági Hivatal

A borostyánbolt kirakata

Innen már csak néhány percre volt a Katedrális tér, ahol már szintén jártam 2 napja, de most persze ez is tér is jobban mutatott a napfényben.

A székesegyház és a harangtorony

Harangtorony

Szent Szaniszló és Szent László székesegyház

Kisvonat a bazilika oldalánál

Gediminas emlékműve

Nagyhercegi palota

Mivel a székesegyházat és a palotát már láttam, most mindenképpen szerettem volna felmenni a felsővárba, vagyis a domb tetején álló Gediminas toronyba. Hát, nem volt egyszerű megtalálni a feljárót, először a palota keleti homlokzatánál próbálkoztam, de onnan nem vezetett út felfelé. Ezután átmentem a palota és a katedrális közötti keskeny átjárón, (közben megnéztem azt a helyet, ahol egykor a két épületet összekötő galéria nyomát jelölték), de itt sem vezetett út a várba. Végül meg kellett kerülnöm az egész épületkomplexumot, lemenni egészen a Neris folyó partjáig, onnan tudtam megközelíteni a várat. Egy belső udvarra értem, amelyet az alsóvár épületei vettek körbe, köztük a várnagy háza és a régi arzenál, amelyben ma az Iparművészeti Múzeum működik. A várhegyre egy új sikló vezetett fel, (2003-ban építették), megvettem a jegyet és már indultam is felfelé.

Gediminas tornya

A kisvonat a palota előtti parkban

A Nagyhercegi palota keletről

A palota díszudvara

Bona Sforza

A palota és a katedrális között

Az egykori galéria helye a katedrális falán

Az alsóvár épületei, háttérben a torony

Az alsóvár épületei

Balra a várnagy háza

A várba vezető sikló

Vítautas szobra

A régi arzenál épülete

A sikló

A siklóö felső állomása

A sikló felülnézetből

Kilátás az alsóvárra és a folyóra

Középen az arzenál

Miután megcsodáltam a kilátást, megnéztem a felsővárat, vagyis Gediminas tornyát, és a néhány megmaradt falat. Bár a toronyban lévő kiállítás már nem volt nyitva, de a kilátás így is gyönyörű volt fentről. (Részletek és több kép itt.)

A megmaradt várfalak

Gediminas tornya

Szelfi a Neris-szel

A Nagyhrcegi palota

A Három Kereszt

Mivel közben esni kezdett (eddig bírta a jó idő!), ezért visszamentem a siklóhoz. Itt még készült néhány kép (egy olasz nővel fényképeztük le egymást), aztán visszaereszkedtem a földre.

Úton lefelé

Az alsó állomás

Miután kijöttem a várból, végigsétáltam a fal mentén egészen addig a pontig, ahol a Vilnia folyó a Neris-be torkollik. Innen a folyó partján sétáltam végig, egészen a hajóállomásig. Itt kerestem egy padot, leültem és olvastam egy órát, közben néztem a folyón sikló hajókat. Szerencsére az eső már nem esett, kellemes idő volt.

Az alsóvár épületei, háttérben az arzenál

A vár hivatalos bejárata

Az Iparművészeti Múzeum bejárata

A múzeum bejárata az arzenál épületében

A Vilnia folyó

A Vilnia torkolata

A Neris folyó

A rakpart

Hajóállomás

Fél 8-kor elindultam vissza a városba, a katedrális téren keresztül visszamentem a Pilies utcába, mert az útikönyvem szerint itt volt még néhány érdekes ház, amelyeket még feltétlenül meg akartam nézni. Ezúttal a Skapo utcát választottam, ami a Pilies-hez közeledve egyre inkább összeszűkült, a végén már inkább sikátor volt, nem is utca.

A Tudományos Akadémia könyvtára

Az alsóvár a toronnyal

A székesegyház

A harangtorony

Universiteto utca

Az Elnöki palota

Skapo utca

A főegyházmegyei Gazdasági Hivatal

Itt már sikátor

A Skapo utca vége, szemben a Pilies

Ahogy kiértem a Pilies utcára, éppen szemben találtam magam egy téglahomlokzatú házzal. A 12. számú ház eredetileg két családé volt, de aztán egybeépítették. Valamikor 1514 előtt épült, gótikus stílusban, aranyművesek és sebész is lakott itt, de gyógyszertár is működött az épületben. Közvetlenül mellette, egy gótikus és klasszicista jegyeket is felmutató fehér házban egykor az egyetem alapítója lakott. (A falon sorjázó emléktáblák szerint még sokan mások is.) A 8. szám alatti sárga, klasszicista épület földszintjén a 18. század elején egy híres könyvesbolt működött, második emeletén pedig Vilnius boldoggá avatott püspöke, Matulaitis lakott. A 4. szám az egykori Káptalanházat jelöli, sárga, reneszánsz homlokzata a 16. század elejéről származik.

Pilies 12.

Pilis 10.

Emléktáblák a falon

Pilies 8.

Pilies 4

Az utca végén visszafordultam, újra elmentem a Skapo utca sarkáig, majd most már dél felé indultam el a sétálóutcán. Az első érdekes ház a 22. szám alatti egyszerű épület volt, amelyet 1683-ban szerzett meg az egyetem, itt alakították meg az orvosi tanszéket, berendeztek egy orvosi előadótermet, egy laboratóriumot, valamint kialakítottak lakásokat a professzorok részére. Később több jelentős költő is lakott a házban. Mellette áll a Hotel Narutis épülete, amely a 16. században épült gótikus stílusban, de a 19. század elején klasszicista stílusban átépítették. Itt élt néhány évig Kraszevski, a híres lengyel író is.

Pilies utca

Szobor a bejárat felett

Az orvosi egyetem

Emléktáblák a falon

Hotel Narutis

A szálloda főbejárata, a falon Kraszewski emléktáblája

A szálloda mellett áll az utca talán legfontosabb háza, a Signataru namai, vagyis az "Aláírás háza". A szépen helyreállított házban ülésezett 1917-18-ban a litván államtanács, és itt írták alá 1918. február 16-án a Litvánia függetlenségét kimondó nyilatkozatot. A 32. szám alatt áll a Viktória-ház, amelyben a 19. század elején két borozó és a Viktória kávézó működött. Egy boltíves átjáró vezetett abelső udvarba, nagyon hangulatos volt az apró kis udvar a külső lépcsőfeljáróval, az árkádos függőfolyosóval, a manzárdtetővel és az ablakban a Mária-szoborral. Kár, hogy egy autó is állt az udvarban, ez kicsit rontotta a középkori hangulatot.

Signataru namai

Viktóia-ház

Boltíves átjáró

Hangulatos belső udvar szoborral

Bájos szobor

Miután megcsodáltam a sétálóutca minden érdekes házát, elindultam vissza az állomásra. A már jól megszokott útvonalon haladtam, a Városháza előtt még belehallgattam a koncertbe, aztán a Didzioji és az Ausros Vartu utcákon visszasétáltam a Hajnal-kapuhoz, útközben újra megnéztem azokat a templomokat, amelyeket két napja, (a zuhogó esőben) már belülről is megcsodáltam.

Újra a Városháza téren

Koncert

Szent Kázmér templom

Jobbra a Szentháromság templom kapuja

Szent Teréz templom

Hajnal-kapu kápolna

A kapu kívülről

Fél 9-kor értem vissza az állomásra, kivettem a táskámat a csomagmegőrzőből, még nem telt le a 12 óra, így csak 4 euro lett volna, de még 1-et kért, nekem viszont csak 2 eurósom volt, így végül hatot fizettem. Az állomás mosdója nagyon tiszta volt és csak kártyával lehetett fizetni.

Bevásároltam az Iki-ben, a melegételes pultban láttam egy gombócot, megkérdeztem, hogy krumpli-e, igent mondott a nő, de valószínűleg nem értette, mit kérdezek, mert a gombóc tulajdonképpen fasírt volt. Vettem hozzá káposztasalátát is, plusz vizet, zsemlét, és desszertnek holland karamellás sütit. Egyetlen rendes kassza sem működött, csak önkiszolgáló. Már az első pillanatban elakadtam, hiszen nem tudtam a zsemle kódját. Egy eladó segített, ő persze fejből tudta a kódot.

Az állomáson, kint a peronon megvacsoráztam, minél tovább a levegőn akartam maradni, hiszen egész éjjel úgyis a buszon ülök majd. A fasírtnak a felét sem bírtam megenni, akkora adag volt. 10-kor bementem a váróterembe, minden pad alatt konnektor volt, így fel tudtam tölteni a telefont és persze ingyenes wifi is működött.

Amíg vártam, az automatánál megvettem a jegyet 16-án reggelre, a reptérre: csak 0,80 euró volt, úgy számoltam, pont elérném, ha pontosan érkezne a busz Tallinnból, legalább nem kell majd akkor sorban állni. Ha pedig mégsem érem el, az sem nagy gond, hiszen nem volt drága. (Végül ez jó ötletnek bizonyult, hiszen időben ideért a busz, így pont elértem a reptéri vonatot.) Fél 12-kor átmentem a buszállomásra, éjfél előtt néhány perccel megérkezett a Flixbus és elindultunk Rigába.