Howth
2025. november 1.
Howth egy 8500 fős kisváros Dublintól keletre, a Howth Head félsziget északi részén. Korábban egy kis halászfalu volt, ma pedig az elővárosi vasút egyik végállomása. Kikötőjében számos halétterem található, a tóparti sziklákon pedig turistautak vezetnek, emiatt a város a dubliniak és a turisták kedvelt kirándulóhelye. A horgászok a sziklás parton számos halfajt foghatnak, a madármegfigyelők pedig rengeteg madárfajt találnak itt. A félszigettől északra, Howth-szal szemben található kis sziget, az Ireland's Eye, védett madárrezervátum.
10.12-kor érkeztünk Dublinból, a buszmegálló neve Howth Summit volt. A félsziget közepén található hegy tetején voltunk, előtte végigjártuk Howth néhány utcáját. A legfontosabb, amit megjegyeztünk, az a kikötő volt, eljött mellette a busz, úgy terveztük, ide mindenképpen visszajövünk. Ahogy leszálltunk, megnéztük a félsziget térképét, úgy tűnt, a sziklákon vezető ösvény közepénél vagyunk, vagyis balra és jobbra is vezet egy út. Először a világítótornyot akartuk megnézni, ez körülbelül szemben volt azzal a ponttal, ahol álltunk, egy földnyelven lehet megközelíteni. Sajnos, nem lehet közel menni, egy kerítés állta az utunkat. Elindultunk az ösvényen déli irányba, úgy számoltunk, hogy így nem fog szemünkbe sütni a nap, amikor a világítótornyot fotózzuk. Kb. egy kilométer múlva visszafordultunk, és elindultunk északra, végigmentünk a sziklák tetején vezető ösvényen. Végig lélegzetelállító volt a kilátás, hallottuk, ahogy a lent a hullámok a parthoz csapódnak, vijjogtak a sirályok, sütött a nap, gyönyörű volt!
Howth Summit megálló
A félsziget térképe
A sziklákhoz vezető út
Timi és a tenger
Balra a földnyelv végén a világítótorony
A toronyhoz vezető ösvény
Timi sziklákkal
A toronyhoz vezető út zárt kapuja
Útelágazás
Házak a félszigeten
Újra az útelágazásnál
Indulunk észak felé
Szelfi a háttérben a toronnyal
Timi az ösvényen
Timi fényképez
Tömeg a sziklán
A szikla szélén
Út a szikla szélén
A következő szikla mögött házakat pillantottunk meg, lassan beértünk Howth-ba. Itt már nagyon sok ember járt az úton, sokan ebből az irányból mentek ki a sziklákhoz, alig fértünk el az ösvényen. Az út magasan a sziklák fölött vezetett be a városba, a jobb oldalon néhány ház, köztük a Balscadden House, amelyben Yeats, a nagy ír költő is eltöltött 3 évet, sok művét inspirálta az itteni gyönyörű táj. Ahogy továbbmentünk, megláttuk lent a Balscadden Bay-t, vagyis egy gyönyörű öblöt, amely egyben a városi strand is. Innen észak felé fordult az út, elmentünk az 1804-ben épült Martello-torony mellett, és már lent is voltunk a kikötőben, amely két részből áll, a keleti részén gyönyörű jachtok ringatóztak a kék tengeren, a nyugati része pedig inkább iparinak tűnt, itt nagyobb áruszállító hajók, halászcsónakok, tűzoltóhajók sorakoztak. Miután megcsodáltuk és lefényképeztük a kikötőt, végigsétáltunk a Harbour Road-on.
Balra Howth, jobbra Ireland's Eye
Kilátópont
Tömeg az ösvényen
Timi mögött Howth házai
Howth térképe
Szikla ellenfényben
Szemben Ireland's Eye szigete
Kerítés kőből
A Howth-ba vezető út
Balscadden House
A ház bejárata
Yeats emléktáblája
Balra Balscadden Bay, jobbra a kikötő
Ház a Balscadden Road-on
A strand fentről
Pálmák
Házak színes ajtóval
Timi és a Martello-torony
Balscadden Bay
Szemben a sziklák és a házak
A kikötő keleti része
Jobbra a kikötő, balra a város
Howth házai a Harbour Road-on
Pálma a kikötőben
Jachtok a kikötőben
Játszótér a parton
A kikötő nyugati része
Sirályok a parti sétányon
Hajók a kikötőben
Információs iroda
Szobor fából
Mivel már délután 2 volt, úgy döntöttünk, itt az ideje ebédelni. Rosie's éttermét választottunk, egyrészt mert nagyon tetszett a kirakata és a berendezése, másrészt pedig mindenképpen meg akartuk kóstolni a fish and chips-et (végül is a tengerparton vagyunk), de olyan helyet kerestünk, ahol mást is lehet enni. Így végül a rántott hal és sült krumpli mellé lasagne-t rendeltünk, mindkettő nagyon finom volt.
Itt ebédeltünk
Rosie's Café
Lasagne
Fish and chips
Tetszik a dekoráció!
Miután ráérősen megebédeltünk, ránéztünk az órára és tudatosult bennünk, hogy lassan indulnunk kell, ha nem akarjuk lekésni a repülőt. Elsétáltunk a vasútállomásra, úgy gondoltuk, ez gyorsabb lesz, mint a busz, ami rengeteg helyen megállt idefelé jövet. Ez így is volt, de elég sokat kellett várnunk a vonatra, csak 15.25-kor indult vissza Dublinba.
A piac
Vasútállomás
Étterem az állomás mellett
... mindkét oldalon
Howth, vasútállomás
A peronon
Érkezik a vonatunk
Timi a vonaton
Forrás: Howth - Wikipédia


































































































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése