Piran
2018. július 29.
Piran egy szlovén kikötőváros az Adriai-tenger partján, 10 km-re Kopertől, az Isztriai-félsziget északnyugati részén, Szlovénia Velencéjének is nevezik. A terület első lakói az illírek voltak, majd a Római Birodalom része lett, ekkor épültek az első római villák. Az 5. századtól az avar és szláv népek betörésével a lakosság visszahúzódott a védhető szigetekre és félszigetekre, ekkor kezdődött itt a városok kialakulása. A 7. században a Bizánci, majd a Frank Birodalom része lett, 952-ben pedig a Német-római Birodalomé. A település első írásos említése egy ravennai paptól származik, egy 7. századi világtérképen látható. A város neve valószínűleg a görög pürranosz (görög) szóból származik, amely a környék vöröses színű köveire utal. 1812-ben, a napóleoni háborúk idején itt zajlott a szlovén tengerpart egyetlen tengeri csatája. A 19-20. század fordulóján Piran volt a legvirágzóbb osztrák-magyar város, 12.000 lakosával nagyobb volt, mint Koper. Ekkor töltötték fel a belső kikötőt, ma ennek helyén találjuk a Tartini teret. Itt adták át Ausztria első trolibusz vonalát 1909-ben, amelyet 1912-ben a villamos váltott fel. A keskeny nyomtávú villamos a Tartini teret kötötte össze Portorozzal és 1953-ig közlekedett. A város a 2. világháború után Jugoszláviához tartozott, majd 1991-ben a független Szlovénia része (és egyben határa) lett.
Busszal érkeztünk Koperből, először végigsétáltunk a kikötői sétányon, rengeteg fényképet csináltunk a vízen ringatózó jachtokról, vitorlásokról, aztán besétáltunk az óvárosban.
Kikötő
A főteret Piran híres szülöttéről, Giuseppe Tartini olasz zeneszerzőről és hegedűművészről nevezték el. Egykor a terület belső kikötő volt, kisebb halászhajók kötöttek itt ki. A középkorban fontos épületek és paloták vették körül, 1894-ben úgy döntöttek, hogy betemetik a kikötőt és egy impozáns teret hoznak létre a helyén. Ekkor épült a Városháza, valamint Tartini bronzból készült emlékműve is, amely 1896 óta díszíti a gyönyörű teret. A tér egyetlen eredeti homlokzattal rendelkező épülete a Benecanka (velencei ház) nevű gótikus ház, amely a 15. századból származik.
Innen szűk kis utcákon keresztül felmásztunk a Szent György templomhoz, melyet a város védőszentjéről neveztek el, megcsodáltuk a kilátást. Már fentről kinéztük a strandot, ahol majd úszni fogunk.
Háttérben a harangtorony
A város minden pontjáról látszó, 47 méter magas tornyot 1615-ben építették, a velencei Szent Márk tér harangtornyának mintájára. Közvetlenül a torony lábánál áll a keresztelőkápolna, amelynek belsejében egy kiállítást is megnézhettünk.
Kiállítás a kápolnában
Kilátás a városra
A Tartini tér fentről
Timi csodálja a kilátást
A végtelen tenger
A templom másik oldalán is a tenger
A templom főhomlokzata
Főhajó
Miután megnéztük a templomot, elindultunk a strandra. Megkerestük azt a részt, amit már fentről kinéztünk, gyorsan lepakoltunk és irány a víz. Másfél órát úsztunk, alig tudtuk rávenni magunkat, hogy otthagyjuk a smaragdzöld színű, kristálytiszta, kellemesen ringató vizet.
Irány a víz!
Este hatkor jöttünk ki a vízből, átöltöztünk, aztán elsétáltunk a félsziget csúcsáig. Szűk sikátorok, apró kis terek, mindenütt üzletek, éttermek és bárok, színes házak, a fejünk felett kifeszített kötélen száradó ruhák: tisztára Olaszországban éreztük magunkat!
A strandra vezető lépcső
Utcazenészek a Városháza előtt
Sikátor
Kagylók mindenütt
Régi ház
Apró kis tér a házak között
A félsziget csúcsán, közvetlenül a parton áll a világítótorony, mellette pedig a Chiesa della Madonne della Salute, amelyet a 13. században említenek először, akkor Szent Kelemennek, a tengerészek védőszentjének nevét viselte. A 17. században, a pestisjárvány után nevezték át Egészséges Miasszonyunk névre. Harangtornya neogótikus stílusban épült. Sajnos nem volt nyitva, de a rácson keresztül be tudtunk nézni a belsejébe.
A világítótorony a félsziget csúcsán
A templom harangtornya
Tengerparti sétány
Színes házak és robogók
Kis tér régi házakkal
Forrás: Piran – Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése