Pireusz
2024. augusztus 12.
Pireusz egy közel 170 ezres kikötőváros Athéntól délnyugatra. Már az ókori Athénnak is itt volt a kikötője (állítólag a város neve is a görög peiraieus révész szóból származik) és a város 1834-es újraalapításakor is ezt a kikötőt szemelték ki. Ma Pireusz a Földközi-tenger egyik legforgalmasabb kikötője, innen indulnak a személyszállító hajók az Égei-tenger szigetei felé, a kikötő nyugati része pedig teherkikötő.
A hegyes félszigetet a három természetes kikötővel Themistokles i.e. 493-ban szemelte ki Athén kikötőjének, és egy falat is épített a város köré. I.e. 461 és 456 között épült meg a Pireuszt és Athént összekötő Hosszú fal, amely biztonságosabb összeköttetést biztosított a két város között. Periklész idején jött létre a város négyzetrácsos utcaszerkezete. A peloponnészoszi háború után a spártaiak által lerombolt városfalat újjáépítették. A középkorban a Porto Leone nevet viselte, egy 3 méter magas márvány oroszlánszobor miatt, ami egykor a kikötő bejáratát őrizte és ami ma Velencében áll, mert 1688-ban oda szállították. A város nemcsak kikötőiről híres, számos múzeuma és temploma is van.
Ahogy kiléptünk az állomás épületéből, egy óriási híd (vagy inkább felüljáró) állt előttünk, de le volt zárva, így végül a zebrán mentünk át a forgalmas út túloldalára, a kikötőbe. Óriási hajókat, kompokat láttunk, állítólag évente 17,6 millió ember fordul meg ebben a kikötőben.
Miután megnéztük a kikötőt, a Kaningos utcán keresztülvágtunk a félszigeten (vagyis átmásztunk a dombon), és ahogy leereszkedtünk a túlsó oldalon, már ott is álltunk a Votsalakia strandon. Lementünk egy meredek lépcsőn, kerestünk egy jó helyet, ahol még egy pad is volt (bár később kiderült, hogy ez magántulajdonban volt), és már mentünk is be a vízbe. Csodálatos volt a tenger, végül fél 3-tól este fél 8-ig úsztunk és napoztunk. Közben 3 körül újabb vészjelzést kaptunk (a strandon mindenkinek sípolt a mobilja), figyeltünk a telefonon a tűz terjedését, számoltuk az órákat, ami a gépünk felszállásáig még hátra volt. Végül felmentünk a metrómegállóba, sajnos elég sokat kellett várni, (az egyik troli kimaradt), de végül eljutottunk a metrómegállóba. (Útközben, a troliból még megnéztük a másik egykori hadikikötőt, a Mikrolimano-t vagyis a "kis kikötőt', régi nevén Munychia-t .) Neo Faliro-ból gyorsan hazaértünk, kilenckor már a házban voltunk. A negyedünkben tiszta volt az ég, sehol a már ismerős, sárgás füst, viszont a troliból kinézve a hegyek felett ijesztő, fekete füstöt láttunk, így nem voltunk teljesen nyugodtak. Összepakoltunk és próbáltunk aludni néhány órát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése