Külföldi városok: Varese

Varese

2024. július 16.

Varese egy kb. 80.000 fős város Milánótól 55 km-re északra, az Alpok lábánál. Már i.e. 5000-ben is lakott település volt, hiszen a Milánóba vezető kereskedelmi út mellett feküdt. A középkorban a Milánói Hercegséghez tartozott, vendégül látta Barbarossa Frigyes német-római császárt. Virágkora Francesco d'Este idejére tehető, amikor Modena hercege Milánó kormányzója lett, és a Mária Teréziától kapott hűbérbirtokot, Varese-t tette meg székhelyévé, ahonnan egész Lombardiát kívánta irányítani. 1830-ban gázvilágítást kapott a város, és 1865-ben befutott az első vasúti szerelvény is Milánó felől. Az olasz egység újabb fellendüléshez vezetett, villák, parkok épültek ekkor a városban. Az ipar is mindig fontos ipari város volt, egykor a textil-, bőr,- és a fémfeldolgozás, ma pedig az elektronika és a repülőgépgyártás jelentős. Legfontosabb nevezetessége a Sacro Monte di Varese, amely 2003 óta a világörökség része.

Pontosan 11-kor érkeztem Varese-be, már előre utánanéztem, hogy az állomás közeléből indul egy busz fel a Sacro Monte-ra, vagyis a Szent Hegyre. Még azt is tudtam, hogy a C jelű buszt kell keresnem, (itt nem száma, hanem betűjele van a buszoknak), de érdekes módon, az állomás előtti téren senki nem hallott erről a buszról. Végül egy lánytól végre megtudtam, hogy egy közeli utcában, a Zara előtt van a buszmegálló (a lány ezt többször hangsúlyozta, hogy a Zara-t keressem), így még időben odaértem a megállóba. Pontosan 11.16-kor érkezett a busz, a jegyet kártyával vettem meg a buszon egy automatánál, de nem kaptam semmilyen papír formájú jegyet, csak kiírta, hogy elfogadta. Kicsit izgultam, mit mutatok majd az ellenőrnek. Gyönyörű volt az út, amikor elindultunk fel a hegyre, csodaszép villák álltak mindenütt az út két oldalán.

Varese

Az állomás előtti tér

Megvan a buszmegálló!

20 perces út után megérkeztünk. Mivel nem tudtam, hol kell leszállni, megkérdeztem két orosz nőt a buszon, mondták, ne izguljak, ők is odamennek, menjek velük. Először azt gondoltam, ott laknak valahol, de kiderült, ők is azt az utat járták be, mint én, végül szinte egész nap a nyomukban jártam.

Miután leszálltam a buszról, elindultam a két hölgy után. Először elmentünk egy kápolna mellett, majd egy óriási kapun belépve megkezdődött a Szent Hegyre vezető zarándokút a 14 kápolnával, ami 2003 óta a világörökség része. (Részletek és több fotó itt.)

Indulok a két hölgy után

Az 1. kápolna

Az impozáns bejárat

Kezdődik a zarándokút

Az út vége!

Miután felértem a hegy tetejére, megérkeztem a Santa Maria del Monte nevű kis falucskába, amely máig megőrizte középkori utcaszerkezetét, persze ma már néhány házában múzeum, étterem vagy szálloda üzemel.

Ahogy felértem, az első, amit megláttam, az 1817-ben épült Mózes-kút volt, amelynek neoklasszicista oszlopai közötti 3 fülke közül a két szélső üres, a középsőben pedig az 1831-ben készült Mózes-szobor látható. Az előtte lévő teraszról, amelyet egy másik, gyönyörű kút valamint VI. Pál pápa modern bronzszobra díszít, csodálatos volt a kilátás a tájra és visszafelé, az utolsó kápolnától felvezető lépcsőre.

Museo Pogliaghi

Kilátás fentről

Ristorante Montorfano

Santa Maria del Monte

Mózes-kút

VI. Pál bronzszobra

Mózes-terasz

Ezután bementem a kis városka templomába, a Santuario di Santa Maria del Monte-ba. (Részletek és több kép itt.)

Santuario di Santa Maria del Monte

Főoltár

Szent kápolna

Miután megnéztem a templomot, kimentem a kis Piazetta del monasterio térre, ahonnan egyrészt gyönyörű volt a kilátás a tavakra, másrészt a középkori házak egyikének falán egy napórát láttam. Santa Maria del Monte valamikor önálló település volt, csak 1927-ben csatolták Varese-hez. Mivel nehezen megközelíthető, máig megőrizte középkori hangulatát, a meredek hegyoldalon álló házakat szűk, macskaköves utcák, alacsony átjárók kötik össze, nagyon hangulatos.

A templom mögötti tér

Kilátás

Középkori átjáró

Napóra

A templom hátsó bejárata

Mozaik

Tipikus középkori utcácska

Vendéglő terasszal

Balra a városba vezető kapu

Mivel már fél 2 volt, úgy döntöttem, ideje elindulni vissza. Természetesen nem a zarándokúton, bár felfelé jövet sokakat láttam lefelé jönni, de úgy gondoltam, elég volt egyszer végigjárni, lefelé inkább busszal megyek. Megkérdeztem, merre találom a megállót, azt mondták, néhány száz méterre van, így elindultama városból kivezető úton. Útközben elmentem a szent családot ábrázoló modern szoborcsoport (egy Maineri nevű szobrász 1997-es alkotása) és egy emlékkert mellett, ami eredetileg a városka temetője volt.

Úton a buszhoz

Maineri szoborcsoportja

Emlékkert

Balra a templomhoz vezető út, jobbra a sikló

A sikló felső állomása

Étterem

Középkori utcarészlet

Érdekes lámpaoszlopok

Néhány perc alatt leértem a buszmegállóba, ahol szinte azonnal jött a busz. Kiderült, hogy nem lefelé, Varese-be megy, hanem fel, a Compo del Fiori-ra. De a buszsofőr elmagyarázta (kézzel-lábbal, mert angolul nem tudott), hogy menjek fel vele, mert nemsokára majd úgyis elindul lefelé. Néhány perc alatt felértünk egy óriási parkolóba (gondolom, idáig lehet feljönni kocsival), innen lehet legyalogolni a városba, a templomhoz, majd a kápolnákhoz. (Valószínűleg, ha feljöttem volna ide busszal, megnéztem volna a templomot, de a zarándokutat biztos nem jártam volna végig.) Kiderült, hogy az a mindjárt kb. félóra, ennyit kellett várnom, amíg a busz elindult lefelé. Közben kihasználtam az időt, fényképeztem a kilátást, egészen a Pó-síkságig, a másik oldalon pedig egészen Svájcig el lehetett látni. A buszra várók között felfedeztem délelőtti ismerőseimet, a két orosz hölgyet, úgy tűnik, ők is ugyanazt az utat járták be, mint én. Végül 14.28-kor elindultunk lefelé a hegyről, útközben felismertem azokat a helyeket, ahol már jártam gyalog. Kiderült, hogy ez a busz nem megy le Varese-be, át kellett szállni egy másikra. Szerencsére a buszsofőr figyelmeztetett, hogy szálljak le, így nem maradtam fent a buszon, mint az orosz hölgyek, akik aztán végül futva érték csak el a második buszt. Nem volt teljesen világos, új jegyet kell-e venni, akitől megkérdeztem, azt mondta nem, de nem voltam biztos benne, jól értették-e a kérdést. Gondoltam, mindegy, úgysem jön a kalauz. Természetesen a következő megállóban 3 ellenőr szállt fel. Döbbenten láttam, hogy mindenki valamilyen blokkszerű cédulát lobogtat, lehet, hogy mégis meg kellett volna nyomni még valamit a gépen, amikor kifizettem a jegyet. Amikor hozzám értek, felmutattam az OTP-appon az üzenetet, hogy levontak 1,6 E-t. Szó nélkül elfogadták.

Három óra előtt szálltam le a buszról Varese-ben, bevásároltam enni-innivalót, aztán visszasétáltam az állomásra.