Külföldi városok: Verona 2024

Verona

2024. július 17.

2024 júliusában Észak-Olaszországban jártam, akkor látogattam el Veronába.

Pontosan este 8-kor értem Veronába, tudtam, hogy a szállásom nagyon közel van az állomáshoz (ezért választottam), de először rossz irányban indultam el. Így legalább egészen közelről megnéztem az állomással szemben álló modern Fogadalmi templomot, (hivatalos neve: Mária Szeplőtelen Szíve templom), amely 1952-ben épült, azzal a céllal, hogy feledtesse a második világháború borzalmait a város lakóival.

Verona, Porta Nuova állomás

Az állomás előtti tér

Fogadalmi templom a lemenő nap fényében

Canale Camuzzoni

Ebben a házban van a szállásom

Végül megtaláltam a szállást, egy modern épület egyik lakásában. Kedves vendéglátóm, Giovanni, egy szót sem beszélt angolul, de azért megértettük egymást. A lakásban 4 apartman van, mindegyik saját fürdőszobával, az erkély viszont 2 másik szobával közös. Mivel az előző éjszaka kimaradt az alvás, gyorsan lezuhanyoztam és irány az ágy.

Hálószoba

Az ágy mögött az erkélyajtó

Fürdőszoba

Az erkély

Egy kis figyelmesség

07.17.

Verona, Desenzano del Garda

Reggel korán keltem (végre kialudtam magam), reggel 8-ra megreggeliztem, összepakoltam (nem volt nehéz), aztán vártam Giovannit, akivel megbeszéltük, hogy 8-ra eljön és átveszi a táskámat megőrzésre. Természetesen nem jött, de nem estem kétségbe, bezártam a szobát, a kulcsot az ajtóban hagytam, a táskámat pedig beraktam az irodába, behúztam a tolóajtót, és reméltem, senki nem fogja elvinni. Becsuktam magam mögött az ajtót, kifelé menet megcsodáltam a napsütéses, tágas lépcsőházat és már kint is voltam az utcán.

Reggeli kilátás

A szállás folyosója, hátul balra a szobám ajtaja

Kávésarok

Lépcsőház

Földszinti folyosó

Verona városa Veneto régió központja, kb. 255 ezer fős lakossággal, az Adige folyó kanyarulatánál fekszik. Eredetileg az euganok törzsének területe volt, majd a i. e 300 körül a rómaiaké lett. Mivel kereskedelmi utak csomópontjában fekszik, hamar fejlődésnek indult. A gótok 489-ben elfoglalták, a keleti gót király itt építtette fel palotáját. Miután Nagy Károly elfoglalta a várost, királyi központtá vált. Uralkodtak itt a Scaligerik, a velenceiek, majd I. Miksa német-római császár, később elfoglalta Napóleon, majd 1814 után osztrák területté vált. 1866-ban vált az Olasz Királyság részévé. A város ókori római és középkori építészeti emlékei miatt 2000 óta a világörökség része.

Amikor 2013-ban itt jártunk Timivel, már megnéztük Verona jó néhány nevezetességét, voltunk az Arena-ban, megcsodáltuk a főtér reneszánsz házait, álltunk Júlia erkélye alatt, szóval úgy gondoltam, most inkább a város azon részeit nézem meg, ami miatt felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A leírásban előkelő helyen szerepelt a Scaligeri-család uralma alatt épített vár, valamint jó néhány románkori templom és bazilika, amelyeket a múltkor hanyagoltunk, főleg azért, mert a nap második felében Garda-tavat ígértünk magunknak, és már nagyon mehetnékünk volt úszni. Most is kicsit hasonló volt a helyzet, úgy gondoltam a délelőttöt Veronára szánom, aztán indulok a tóhoz, ezúttal a vadabb (és állítólag szebb) északi részt akartam felfedezni, bár aggasztóan nehéznek tűnt az eljutás oda. Hát, ez végül nem egészen így alakult, de erről majd később.

A ragyogó napsütésben elindultam a Via Carmelitani Scalzi-n, ahogy elértem a Stradone Porta Palio kereszteződéséhez, a forgalmas utak egy kisebb teret fogtak közre. Körben mindenütt a a hadsereg épületei (egyébként is sok katonát láttam a városban), az egyik oldalon pedig egy szép barokk templomot láttam, Ávilai Szent Teréz 1612-ben épült templomát, amelyet belülről is megcsodáltam. (Részletek és több fotó itt.) Mint kiderült, a templomnak is van köze a hadsereghez, hiszen a hozzá tartozó kolostor börtönként működött, főleg politikai foglyokat őriztek itt. A téren áll Giuseppe Chiot emlékműve, aki börtönlelkészként állítólag emberségesen bánt a foglyokkal. Érdekes, hogy szobrát az a Vittore Bocchetta készítette, aki 1943 és 1944 között kétszer is raboskodott itt és személyesen is találkozott Don Chiot-val.

Középen a börtön megmaradt fala

Giuseppe Chiot emlékműve

Santa Teresa degli Scalzi

A templom homlokzata

Templombelső

Főoltár

Ezután a Stradone Porta Palio-n sétáltam, gyönyörű színes házakat, palotákat, a mellékutcákban pedig szűk sikátorokat láttam.

Stradone Porto Palio

Palazzo Orti Manara

Sikátor

Néhány perc múlva már az első célom, a Castelvecchio előtt álltam. Bár a múzeum még nem volt nyitva, de a vár néhány részébe azért be tudtam menni, így természetesen megnéztem ezt a 14. századi erődöt. (Részletek és több kép itt.)

A várral szemben áll Cavour gróf szobra, aki az egyesült Olaszország első miniszterelnöke volt. A vár mellett pedig, az Adige folyó partján a város egyik fontos ókori római emléke áll, az Arco dei Gavi, a gazdag római Gavi család által emeltetett diadalív, amely az 1. században épült, a francia csapatok 1805-ben lerombolták, csak 1932-ben állították helyre.

Cavour szobra a várral szemben

Arco dei Gavi

A diadalív belülről

Castelvecchio

A vár déli fala

Ponte Scaligeri

A vár keleti fala

Balra a diadalív, jobbra a vár

Bejárat

Várudvar

A vár belső udvara kúttal

Vártorony

Szelfi a hídon

Háttérben a San Zeno tornya

A vár északi fala a hídról

A vár nyugati oldala

Ezután úgy határoztam, bármennyire is messze van, megnézem a San Zeno bazilikát, ami a világörökségi lista leírása szerint a város legfontosabb középkori épülete. Végül egyáltalán nem volt messze, végigsétáltam a folyót övező sétány fala mellett (azért nem a sétányon mentem, mert itt lent legalább volt egy kis árnyék). Itt is színes házak, velencei stílusú paloták szegélyezték az utat és 10 perc múlva már ott is álltam a bazilika tornya előtt.

A helyes irány

A távolban a vár

A folyóparti sétány

Bár úgy tűnt, már a torony aljában állok, de azért beletelt néhány percbe, amíg megtaláltam a bejáratot. Az egész épületkomplexumot kerítés vette körbe, és mivel a legelején jobbra fordultam bal helyett, így meg kellett kerülnöm az egészet. Amikor már azt hittem, sohasem tudok bejutni, végre ott álltam a Piazza San Zeno-n, a templom főhomlokzata előtt. Kifizettem a belépőt, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, amikor egy kombinált jegyet ajánlottak, amivel Verona 4 legfontosabb templomát tudom megnézni, ezzel el is dőlt, hogy a Garda-tó északi része ma kimarad. De nem akartam megint feláldozni Veronát a strandolás oltárán, így inkább a gyönyörű bazilikára koncentráltam.(Részletek és több fotó itt.)

Campanile

Falak és kerítés mindenütt

Főhomlokzat

Torre die San Zeno

Kerengő

Templombelső

Freskók

Fehér Madonna

Lélekoltár

Barokk oltár

Jézus szíve oltár

Utolsó vacsora

A kórus és a kripta

A kripta bordás keresztboltozatát tartó oszlopok

San Zeno sírja

A kórushoz vezető lépcső

A korlátot díszítő oszlopok

Mantegna triptichonja

Freskó feljegyzésekkel

San Zeno márványszobra

Miután kijöttem a bazilikából, körbenéztem a Piazza San Zeno-n, majd lefényképeztem a téren álló szerény kinézetű San Procolo templomot, amely a 13. században épült, egy korábbi, 5. századi ókeresztény templom alapjaira. Korábban színházként használták.

Balra a San Procolo

Campanile

A torony, a templom és a harangtorony

Chiesa di San Procolo

Ezután elindultam vissza a városközpontba, ezúttal a folyó menti sétányt választottam, így végig láthattam a vizet, a hidat és a Castelvecchio-t. Miután visszaértem, a Corso Cavour-on sétáltam tovább, ismét gyönyörű paloták árnyékában. Az egyik téren útközben láttam egy önműködő parkolót, ahol egy férfi a mobiltelefonjával irányítva "kérte ki" a mélygarázsból a kocsiját.

Piazza Corrubbio

Újra a sétányon

Háttérben a vár

Az Adige és a Ponte Scaligero

Corso Cavour

Palazzo Canossa

Palazzo Muselli

Banca d'Italia

Chiesa di San Lorenzo

Automata parkolóház

A következő célom a Porta Borsari volt, az ókori Verona egyik fennmaradt kapuja, amit az időszámításunk előtti 1. században építettek, eredetileg téglából, majd 265-ben helyi fehér mészkő felhasználásával újították fel. Egy kisméretű erődítmény része volt, ami egy udvart vett körbe, ma már csak a külső fala áll. A császári időkben ez volt a város főkapuja, itt vezetett be a városba a Via Postumia, az i. e. 148-ban elkészült római távolsági út, amely összekötötte a Tirrén- és az Adriai-tengert Genova-ból indult és Veronán át vezetett Aquilea-ig, ott kettévált, az egyik ága volt a híres Borostyán-út, amely érintette Szombathely városát, a másik pedig a Balaton érintésével Aquincum-ban ért véget. A kapu nevét a középkorban itt tevékenykedő vámszedőkről (olaszul bursari) kapta. Sajnos, éppen felújították, így egy ponyva takarta (amin még ráadásul egy színes reklámplakát is éktelenkedett).

Porta Borsari

A kapu a Corso Porta Borsari felől

A kapun belépve végigmentem a Corso Porta Borsari-n, ezen a nyüzsgő és elegáns bevásárlóutcán,

Corso Porta Borsari

Hangulatos sarok

Ezután a kis San Giovanni in Foro templomot néztem meg, a szerény utcai homlokzat bámulatos belső teret rejt. (Részletek és több kép itt.)

San Giovanni in Foro

A templom belső tere

Lisieux-i Szent Teréz kápolnája

Triptichon és szarkofág a templom déli falán

Innen már csak néhány métert kellett megtenni és máris a Piazza delle Erbe-n álltam, amely a város középkori vásártere (ma is nyüzsgő piac működik itt), a római korban pedig a fórumnak adott helyet. Mivel északnyugat felől érkeztem, először a fehér márványoszlopot láttam meg, amelyet Szent Márk oroszlánja, a Velencei Köztársaság szimbóluma díszít. (Ugyanilyen áll Velencében a Szent Márk téren is.) Az oszlop mögött egy gyönyörű épület, a barokk Palazzo Maffei, amelyet görög istenek szobrai díszítenek. A tér közepén (az árusok napernyőitől körülvéve) áll a tér legrégebbi építménye, az 1368-ban emelt szökőkút. A kutat díszítő nőalak, a Veronai Madonna, igazából egy 380-ból származó római szobor. A tér északi oldalán áll a városháza, a az 1172-ben lakótoronyként épült, 84 méter magas Lamberti-torony, a Bírák háza és a festményekkel díszített Mazzanti-ház. Ez utóbbi tulajdonképpen egy több házból álló épületegyüttes, amelynek első említése a 12. századból származik. A felső részét magtárként használták, az alsó részén pedig üzletek voltak. Arisztokraták birtokolták, 1527-ben adta el a Gonzaga-család a Mazzanti-családnak (innen a név). Érdekes, hogy nemcsak ezt a házat díszítették festéssel, a látogatók urbs picta-nak, vagyis festett városnak nevezték Veronát, a sok, élénk színű freskókkal díszített homlokzat miatt. A tér déli oldalán álló Colonna Antica-t egykor szégyenoszlopnak használták.

Szent Márk oroszlánja

Palazzo Maffei

A Veronai Madonna

Case dei Mazzanti

Torre dei Lamberti

Piazza delle Erbe, háttérben a Case dei Mazzanti

A Kereskedők háza

Belső lépcsőház

Kazettás mennyezet

Jobbra a Colonna Antica

Miután búcsút vettem a nyüzsgő tértől, elindultam a Via Capello-n a következő templom felé. Az első, ami mellett elmentem, Berto Barbarani, veronai költő szobra volt. A költő lábánál álló madárka megérintése állítólag szerencsét hoz, állítólag, ha sötétben megérintjük, teljesül a kívánságunk. Az utcán továbbsétálva A Porta Leoni-hoz értem, ami az ókori Verona egyik fennmaradt kapuja, a Bologna-ba vezető utat őrizte egykor. A Római Köztársaság idején épült, eredetileg négyzetes alaprajzzal. Ma már csak a belső homlokzat fele van meg, a császárság idején kapott fehér kő borítással. Nevét egy római sírról kapta, amelyet két oroszlánnal díszítettek. A kapu közelében, az utca szintje alatt, ásatások nyomai látszottak.

Berto Barbarani szobra a szerencsehozó madárral

Porta Leoni

A múlt nyomai

Sikátor

Egy könyvesboltban megvettem az elmaradhatatlan könyvet, aztán pedig megnéztem a folyó partján álló San Fermo Maggiore templomot. (Részletek és több kép itt.)

San Fermo Maggiore

Bejárat

Az alsó templom

A mártírok köve

Modern Angyali üdvözlet

A szoptató Madonna

Cappella Alighieri

A felső templom

Krisztus siratása

Főoltár a két szent sírjával

Cappella San Antonio

A szentély

A kerengő

A nyugati homlokzat

Bronzkapu 1997-ből

Miután megnéztem a templomot, a folyó melletti sétányon indultam el észak felé. Gyönyörű volt a kilátás a túlpart házaira, templomaira és a domb tetején álló San Pietro erődre.

I. Umberto szobra

Ponte delle Navi

Az Adige folyó

Horgolt faborítás

Balra a Ponte Nuovo

Lungadige Tullio Donatelli

Néhány perc séta után máris a következő célomnál voltam, a szintén a folyó közelében álló Santa Anastasia bazilikánál. Már rutinosan mutattam meg a pénztárnál a kombinált jegyemet, kértem el a német nyelvű prospektust és fedeztem fel a következő csodálatos templomot, amely vöröstéglából épült, gótikus stílusban és ez Verona legnagyobb temploma. (Részletek és több kép itt.)

A főhomlokzat

Campanile

Főhajó

Pasquino

Díszes mennyezet

Templombelső

Freskó az oszlopon

Centrego oltár

Pellegrini-kápolna

A szentély

Freskó a Salerni-kápolna falán

Stallum 1493-ból

Miniscalchi oltár

Miután kijöttem a Santa Anastasia-ból, már csak egy templom volt hátra a négyből. A Via Duomo-n néhány perc alatt el is értem a dómhoz. (Részletek és több fotó itt.)

Via Duomo, a háttérben már látszik a dóm tornya

A dóm délről a harangtoronnyal

A déli bejárat

Nyugati homlokzat

Keresztelőkápolna

A nyolcszögletű keresztelőmedence

Freskó a keresztelőkápolna falán

Az ókeresztény bazilika

A Santa Elena templom

Padlómozaik

A dóm

A dóm szentélye

Keresztboltozat

Miután megnéztem a dómot, úgy éreztem, lecsillapítottam kultúra-éhségemet és tudásszomjamat, így itt az ideje elindulni a Garda-tóhoz. Mielőtt kimentem az állomásra, még megnéztem a Ponte Pietra-t, vagyis a Kőhidat, Verona legrégebbi hídját, amelynek építését i.e. 100-ban fejezték be. A már említett Via Postumia vezetett át rajta. A második világháborúban a híd 4 ívét a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben az eredeti kövekből helyreállították.

Torre di Ponte Pietra

A Torre di Ponte Pietra a híd felől nézve

Vissza a városba

Vicolo Fontanelle

Miután megcsodáltam a Ponte Pietro-t, megkérdeztem egy boltban, hogy jutok el busszal a vasútállomásra. Azt mondták, a folyó túloldalán, a hídtól balra van a buszmegálló. Tényleg ott volt, egy fiútól megkérdeztem, melyik busz lenne jó nekem, sokáig tanakodott, aztán végül egy buszsofőrtől kellett megtudnom, hogy az út rossz oldalán állok, a szemben lévő megállóból mennek a buszok az állomásra. Átmentem, kiderült, hogy kb. 15 percet kell várnom, így kerestem egy árnyékos padot, ettem egy kis joghurtot ebédre és vártam a buszt. 13.50-kor meg is érkezett, egy távol-keleti lánnyal próbáltuk megfejteni, hogyan is működik az automata, (mint tegnap Varese-ben), itt sem kaptam jegyet, de mindketten meglepődve konstatáltuk, hogy csak 20 centet fizettünk a jegyért. Végigzötyögtünk a városon, érintettük a Piazza Bra-t,a hol ma nem jártam, de 11 évvel ezelőttről emlékeztem rá. Még a szállásom előtt is elrobogtunk és kettő után megérkeztem az állomásra. Mivel már elég késő volt, úgy gondoltam, Riva del Garda már nem fog beleférni, de ha már egész nap vittem magammal a törölközőt, mégsem akartam kihagyni a strandolást. A legutóbbi utunkról emlékeztem, hogy Peschiera del Garda-ban elég közel van az állomáshoz a strand, ezért még az sem zavart, hogy nem egy új várost fedezek fel. Megkérdeztem a buszpályaudvaron, mikor megy busz Peschiera-ba, sajnos éppen akkor ment el egy (ezt az információs fiú nem akarta elhinni, hiába állítottam, hogy láttam, ahogy kifordult a sarkon), a következő pedig később ment volna mint a vonat, ezért megint a vasútállomáson kötöttem ki. Megvettem a jegyet a 14.43-asra, (3,9 euróba került, lett volna hamarabb egy IC is, de a 15 eurót sokalltam érte), aztán megnéztem a kiírást, és láttam, hogy szokás szerint rengeteg vonat késik (egész héten gondok voltak a vonatokkal, és akkor még hol volt az informatikai leállás!), éppen ahogy kiértem a peronra, megérkezett egy vonat, ami Milánóba ment. Megkérdeztem valakit, hogy ez jó lesz-e Peschiera-ba, bólintottak, így felszálltam. Gyanúsan elegáns volt a vonat, ráadásul úgy hallottam, az első megálló Milánó lesz. Kicsit kétségbeestem, és már éppen kezdtem újratervezni a napot, amikor kiderült, hogy nem ennyire rossz a helyzet, bár Peschiera-ban tényleg nem állunk meg. Viszont Desenzano del Garda-ban igen, így mégis teljesül az a vágyam, hogy egy másik várost is megismerjek a Garda-tó partján. Kicsit izgultam, nehogy jöjjön a kalauz (csak Peschiera-ig volt jegyem, ráadásul nem ilyen vonatra!), de végül megúsztam és 20 perc múlva (az eredeti vonatom még el sem indult volna!) már meg is érkeztünk.