Külföldi városok: Desenzano del Garda

Desenzano del Garda

2024. július 17.

Desenzano del Garda egy bájos kisváros Lombardiában, kb. 30.000 lakosával ez a legnagyobb település a Garda-tó partján. A terület már a történelem előtti időkben is lakott volt, erről tanúskodnak a várostól 5 kilométerre talált régészeti leletek, amelyek arra utalnak, hogy Lavagnone-ban egy cölöpházakból álló település létezett. (Ez a hely 110 másik lelőhellyel együtt 2011 óta a világörökség részét képezi.) A római birodalom idején már villákat építettek itt, a longobárdok idején Veronához, majd Brescia-hoz tartozott. A város a velencei uralom idején érte virágkorát, hetente kétszer tartottak itt piacot, ahol a környék árui cseréltek gazdát. A spanyol örökösödési háború idején mind a császári, mind a francia csapatok lerombolták. Ma főleg az idegenforgalomból él, számos szálloda, étterem található itt, de állítólag a városban működik Európa legnagyobb diszkója is.

14.40-kor érkeztem meg Desenzano-ba. Már a vonatom megnéztem a térképen, hogy elég sokat kell majd gyalogolni a tóhoz, de arra azért nem számítottam, hogy még egy hegyen is át kell mászni. Elég komoly magassági különbségek voltak a városban, pedig azt gondoltam, a Garda-tó déli vége inkább lapos vidéken fekszik. Ráadásul a strand nem is közvetlenül a központban volt, így még a tó partján is sétálnom kellett egy darabig.

Miután megnéztem, mikorra kell visszaérnem (17.49-kor ment az a vonat, amivel 7-re visszaérek Veronába a táskámért), aztán a Viale Cavour-on elindultam felfedezni Desenzano-t. Szép villák (az egyikben Vespa-kölcsönző működött) és modern lakóházak váltakoztak az úton, mindenütt leanderek az út mentén, egész délszaki volt a hangulat.

Megérkeztem

Desenzano térképe, fent balra a strand

Vasútállomás

Vespa-kölcsönző

Leanderek

Tipikus utcakép

3 óra előtt leértem a főtérre, a Piazza Giuseppe Malvesi-re, amelynek északi oldalán a Duomo di Santa Maria Maddalena tornyai látszottak, a tér közepén pedig Merici Szent Angéla szobra, aki 1474-ben itt született és ő alapította az orsolyita rendet.

Piazza Malvezzi

Merici Szent Angéla szobra

Miután megcsodáltam a tér színes házait, az egyik sarkon megláttam a Porto Vecchio, vagyis a régi kikötő zöldeskék vizén ringatózó csónakokat. Nehezen bírtam elszakadni a látványtól (imádom az ilyen festői kikötőket!), de már szerettem volna beugrani a hűs hullámokba, ezért átmentem a kikötőt a tótól elválasztó hídon, aztán végigsétáltam a Passeggiata Lungolago-n, vagyis a tó melletti sétányon és már ott is álltam a Margy Beach-en, amely egy aprócska, sziklás és kavicsos strand, de nagyon hangulatos, a víz pedig tiszta, bársonyos és valami hihetetlen színe van.

Porto Vecchio

A háttérben a Ponte alla Veneziana

Ez már a tó, balra hátul a világítótorony

Kikötő

Ponte alla Veneziana

A Garda-tó, háttérben a hegyek

Passeggiata Lungolago

Margy Beach

Indulás a vízbe

Másfél órát úsztam, aztán háromnegyed ötkor nagy nehezen sikerült rávenni magam, hogy elinduljak vissza az állomásra. Ugyanazon az úton mentem, így újra megcsodáltam a Porto Vecchio-t és a főteret, majd aránylag hamar, 17.10-kor visszaértem az állomásra. Meg akartam venni a jegyet az automatából, de egyik sem működött, sőt, a pénztárban ki volt írva, hogy nincs internet, így nem tudnak jegyet adni. Gyorsan lefényképeztem a feliratot, ha a kalauz kérdezné, miért nincs jegyem, meg tudjam mutatni. Természetesen a vonat nem jött időben, óriási volt a tömeg. Végül 18.16-kor berobogott egy vonat, persze ez is IC volt, de nem érdekelt, 18.46-kor már Veronában is voltam. (Nem jött kalauz most sem.)