Külföldi városok: Zadar

Zadar (Zára)

2024. augusztus 4-5.

Zadar (magyarul Zára) egy kb. 70.000 lakosú város az Adriai-tenger partján, jelentős kikötőváros, Dalmácia fővárosa. Egy földnyelven fekszik egy csatorna partján, amelyet több sziget zár el a nyílt tengertől. A város neve háborgást, hullámzást jelent. A város területe már a kőkorszakban is lakott volt, egy mediterrán népcsoport élt itt, ezután az illírek, majd a rómaiak foglalták el. Éltek itt szlávok és avarok, volt a Bizánci Birodalom része, küzdött érte a Frank birodalom, Velence és Magyar Királyság is. 1202-ben keresztes hadak foglalták el a várost, (a pápa mindenkit kiátkozott, akinek köze volt az ostromhoz), majd II. András zálogba adta Velencének. Ezután a város felváltva hol Velencéhez, hogy a Magyar Királysághoz tartozott, később a Habsburg birodalom, az Olasz Királyság, Jugoszlávia, majd Horvátország része lett. Két érdekesség: Horvátországban itt gyúltak ki először elektromos lámpák az utcán (1894-ben), és egy szomorúbb: a 2. világháborúban a város 80%-a bombatámadás áldozata lett, és mindössze 6000 lakója maradt.

08.04.

Este hétkor érkeztünk meg a Plitvicei-tavaktól Zadarba, óriási szélvihar fogadott bennünket, alig láttunk a portól. Busszal elmentünk a szállásunkhoz, ami egy távolabbi kikötő mellett, közvetlenül a parton volt. A szálló nagyon hangulatos, az épület és a belső tér nagyon modern, de a szobánk elég retró és nagyon szűk, egy emeletes ágy van benne, viszont van hozzá saját fürdőszoba.

Zadar, autóbuszállomás

Úton a szállodába

Marina Borik

HI Hostel Zadar

A szobánk

Folyosó lilában

A szállónk udvara

Még sétáltunk egyet a tengerparton, bevásároltunk, aztán hazamentünk. Kiültünk a hostel udvarára, jó volt a hangulat, (ének, tánc) de néhány perc múlva óriási vihar támadt, dörgött, villámlott, zuhogott az eső, tombolt a vihar egész éjjel!

Kikötő, esti fényben

Balra a szálloda, jobbra a kikotő

Tengerpart

A háttérben a Marina Borik

A strand az akadálymentes lejáróval

Vihar

Jó hangulat a szálló udvarán

08.05.

Reggel 8-kor, amikor felkeltünk, még mindig esett, de mire 9-re megreggeliztünk, már el is állt. Az előrejelzés borús, esős időt mondott, ezért jól felöltözve indultunk a városba, de néhány méter után kiderült, hogy ez nagy hiba volt. Kisütött a nap, meleg, fülledt idő lett. Mindegy, ha már elindultunk, nem fordultunk vissza. Kb. 20 perces út vezetett be a központba, közben 3 különböző kikötő mellett mentünk el, az út jobboldalán a tenger, baloldalon pedig gyönyörű villák sorakoztak. Az egyik kikötőben láttunk egy vitorlást, ami az oldalára dőlt, valószínűleg a tegnap éjszakai vihar csapta oda a parthoz, a tulajdonosai kétségbeesetten nézegették.

A szálló udvara

Marina Borik

Strand a szálló mellett

Kristálytiszta!

Olajfák a strandon

Kikötő

Ódon partmenti villa

Szemben az óváros

Hát, ez eldőlt!

Közvetlenül a parton egy gyönyörű, bár kissé elhanyagolt (és a vihar által is megtépázott) parkot láttunk, mivel nyitva volt a kapu, bementünk. A kerítésen lévő tábla feliratából kiderült, hogy ez a Villa Attilia parkja, amely a Smirich család tulajdona volt, de most közparkként használják. A villa 1901-ben épült neoklasszicista stílusban, a kertjét pedig angolparkká alakították, sétányokkal, padokkal, szökőkúttal és egy elég meglepő dekorációval, egy szfinx-szel! Utánaolvastam, és kiderült, hogy a szfinx igazából a szerelem jelképe, Giovanni Smirich építész és felesége Velencéből költöztek ide, de a hölgy tragikus körülmények között meghalt, férje pedig a halhatatlan szerelmük emlékére építette a szfinxet.

A park bejárata

A szfinx

Villa Attilia

Ezután az egyik kanyarban egy kőből épült medencét láttunk, nem igazán értettük, mi a rendeltetése, de úgy tűnt, összeköttetésben áll a tengerrel.

A központi kikötőből egy kis bárkával mentünk át a félszigeten fekvő óvárosba, ez Horvátország egyetlen emberi erővel hajtott kompjárata, minden nap reggel hét és éjfél között egy euróért viszi át az embereket az óvárosba és vissza. Az útikönyv szerint két család 6 férfitagja osztozik az egyébként elég kemény fizikai munkán.

Mini világítótorony

Közeledik a bárka

Kiszállás

Ezután bejártuk a fallal körülvett óváros szűk kis utcáit, tereit. Mivel a félsziget északnyugati részén értünk partot, itt kezdtük a felfedezést. Először megnéztünk egy kis templomot, a neve Miasszonyunk, de az egészség szó is szerepelt a nevében.

A városfal

Miasszonyunk templom

A templom bejárata

Templombelső

Harangtorony

Ezután bementünk a templommal szemben lévő épületbe, ahol egy fotókiállítást néztünk meg a zadari gyaloghíd építéséről. Egy interaktív quizjátékot is elkezdtünk, de rájöttünk, hogy még nem ismerjük eléggé a látnivalókat ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kérdésekre.

Így épült a híd

Ezután szűk sikátorokon keresztül folytattuk a sétát és hamarosan elértük a Szent Ferenc kolostortemplomot, Dalmácia legrégebbi gótikus templomát, amely 1283-ban épült.

Szent Ferenc kolostortemplom

Főhomlokzat

Templombelső

Mellékoltár

Ezután megnéztük a Szent Éliás ortodox templomot. Az eredetileg görög ortodox templom, amelyet 1563-ban emeltek, a 18. század végén került át a szerb közösséghez. Egy csodálatos 16. századi ikongyűjteményt is megcsodálhattunk a templomban.

Szent Éliás templom

Templombelső

A templom mellett egy aprócska tér volt, ódon házakkal, és egy modern épülettel, amelyben a tábla szerint egy gimnázium működött.

Gimnázium

Ezután elértünk az egyik legfontosabb épülethez, a Szent Anasztázia katedrálishoz. A 11. században épült egy ókeresztény bazilika helyére. (Állítólag már a 4. században is állt itt templom.) A templom belső berendezésére a gótikus stílus jellemző, a ma látható homlokzat 1324-ben készült el. A 15. században kezdték el építeni a harangtornyot, de csak 1890-ben készült el.

Éppen misét tartottak a templomban, így nem mászkálhattunk az épületben, de a bejárattól gyorsan csináltunk néhány képet.

Szent Anasztázia katedrális

Főbejárat

Templombelső

Harangtorony

Ezután megérkeztünk a félsziget egyik legfontosabb terére, a Fórumra. Ez volt a római kori Zadar (akkori nevén Jadera) központja, az 1. században alakították ki. A 90x45 méteres tér három oldalát márvány oszlopsor szegélyezte, a mai napig láthatók az akkori középületek (gyűlésterem, bolthelyiségek) alapjai, és egy hatalmas oszlop, amit a középkorban pellengérként használták. A Fórum egyik oldalát a Régészeti Múzeum modern tömbje uralja. A tér legfontosabb épülete azonban a 9. században épült Szent Donát templom, melynek érdekes, kerek formája azonnal felkeltette az érdeklődésünket. (Részletes leírás és több kép a templomról itt.)

A római kori Fórum

Régészeti Múzeum

A háttérben a Szent Donát templom

Szent Donát templom és a katedrális harangtornya

Templombelső

Szintén a Fórumra néz az 1066-ban épült Szűz Mária templom, melynek ma látható homlokzata reneszánsz stílusú. Mellette (sajnos felállványozva) egy román stílusú harangtorony, amelyet Könyves Kálmán építtetett 1105-ben.

Szűz Mária templom a harangtoronnyal

Ezután az óváros főutcáján a Siroka utcán tovább sétáltunk a másik központi tér, a Narodni trg (vagyis a Népek tere) felé. Ez a zadari élet központja a középkor óta. A velencei-török háborúkban a tér súlyosan megsérült, ezután építették újjá olaszos, reneszánsz stílusban. Az első épület, amit a Népek terén megpillantottunk, az 1565-ben épült reneszánsz stílusú Loggia. Itt lakott a város kormányzója, majd bíróságként működött, ma pedig kiállítóterem. Vele szemben áll a városi őrség épülete, amely 1520-ban épült, majd a 17.században egy tornyot emeltek rá. A ma is látható óratorony 1803-ban készült el, az óra azóta is működik! A tér keleti oldalán áll az 1562-ben épült Pedrini palota, amely ma Városházaként és múzeumként működik.

Zadarban 1520 óta (!) működik közvilágítás, az eredetileg fatüzelésű lámpákat 1860-ban cserélték ki olajlámpára. A Városháza előtt látható lámpa pontosan úgy néz ki, mint ezek az olajlámpák, és egy ilyen lámpa helyén áll.

Szemben a Loggia

Óratorony

Városháza, előtte a lámpa

Népek tere

Balra a Városháza tornya

Ezután tovább indultunk a sétálóutcán az óváros keleti vége felé, útközben elmentünk a Szent Simon templom mellett, amelyet a 17. században barokkosítottak, bár még felfedezhetők rajta 5. századi elődjének nyomai is. Vele szemben a Rektori palota, amelyben ma kiállításokat tartanak. Végül kiértünk az Öt kút terére, ahol megcsodáltuk a zömök, ötszögletű tornyot, a Kapitány tornyot, amely onnan kapta a nevét, hogy Zadar kapitánya a közelben lakott. Valamikor 10 ilyen ötszögletű torony volt Zadarban, de mára ez az egy maradt meg. A térről visszafordultunk és a Barakevics utcán kisétáltunk az óváros szélére. A Városi kapun keresztül kiértünk a hídhoz.

Tömeg a sétálóutcán

Einstein

Szent Simon templom

A rektori palota

Balra a Rektori palota, jobbra a Szent Simon templom

Városfal

Kapitány torony

Öt kút tere

Barakevics utca

Városi kapu

Mivel dél volt, nagyon meleg és már nagyon vágytunk a strandra, ezért hazaindultunk. Ezúttal a félszigetet a szárazfölddel összekötő hidat választottuk, amelynek építéséről a kiállításon már sokat megtudtunk.

A szárazföldön, a postánál felszálltunk a buszra, ezúttal nem szálltunk le a szállás közelében, a domb tetején, mint első nap, mert a recepciós szerint a busz közvetlenül a szállás előtt áll meg. Hát, kiderült, hogy ez nem volt jó ötlet, mert a busz borzasztó nagy kerülőt tett, végigment a parton egészen Diklo-ig, ott visszafordult, és aztán tényleg a hostel előtt állt meg.

A tömeg mögött a híd

Kilátás a hídról az óvárosra

A szárazföld modern épületei

Kikötő

Gyorsan átöltöztünk és kisétáltunk a tőlünk kb. 100 méterre lévő strandra. Igaz, hogy a part aprókavicsos volt, de egy kibetonozott lépcső vezetett a kristálytiszta vízbe, így kényelmesen be tudtunk sétálni. (Még kerekesszékeseknek is kialakítottak egy lejárót.)

Strand

Estig úszkáltunk és napoztunk, aztán lezuhanyoztunk, átöltöztünk és este fél 7-kor visszaindultunk az óvárosba. Ezúttal nem a bárkával mentünk át, hanem a hídon, de ez azzal járt, hogy meg kellett kerülnünk az egész kikötőt, így csak negyed 8-kor értünk be az óvárosba. Ezúttal ott kezdtük a sétát, ahol délben abbahagytuk, az Öt kút terén. Állítólag amikor felhúzták a várfalakat, rájöttek, hogy a kutak a falon kívül maradtak, ezért egy vízvezetékrendszert építettek ki. A tér mai formáját a 19. században az osztrákok alakították ki. A teret a Szárazföldi kapun hagytuk el a Fosa, vagyis a kis délkeleti kikötő irányában. A kaput római alapokra építették, mai formája 1543-ban alakult ki. A diadalív formájú kapu az egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt műemlék Dalmáciában, közepén egy nagyobb és kétoldalt két kisebb kapu nyílik rajta, a középső kapu felett pedig a velencei uralomra utaló szárnyas oroszlánt láthatjuk.

Úton az óvárosba

Kikötő

Barakovics utca

Kapitány torony

Az öt kút egyike

Kilátás a Fosa-ra, jobbra a kapu

A Szárazföldi kapu fentről

Fosa kikötő

A Szárazföldi kapu

Mielőtt a kaput átlépve visszatértünk volna az óvárosba, még megnéztük a citadellát, amely a helyőrséget szállásolta el a velencei időktől a 18. századig. A korábbi római védművekre épült, és Sibenik erődjével együtt szerepel a világörökségi listán, mint 16-17. századi velencei védmű, ezért mindenképpen fel akartuk keresni.

Az erőd fala

A velencei erőd

Újra a Fosa kikötőben

Miután megnéztük az erődöt, beléptünk a Szárazföldi kapun és ezúttal egy másik utcán, a Spire Brusine-n haladtunk nyugat felé. Elmentünk az 1389-ben épült Szent Mihály templom mellett, amelyhez egy ferences kolostor is tartozik Ezután kimentünk a partra, ahol az egyik hotel étterme előtt megpillantottunk a Stomorica Szent Mária templom romjait. Ennek a kis, 11. századi ókeresztény templom alapjait először 1880-ban találták meg, de néhány év múlva visszatemették és aztán 1966-ban tárták fel újra. Nagyon érdekes az alaprajza, az öt félköríves apszis a főhajóval együtt egy kulcsot formáz. (Állítólag Szent Péter kulcsát jelképezi.)

Spire Brusine

Szent Mihály templom és kolostor

A Stomorica templom alapjai

Ezután végigsétáltunk a félsziget délnyugati partját és megnéztük azt a híres naplementét, amiről Hitchcock azt mondta, hogy itt a legszebb a világon!

Miután lement a nap, visszamentünk a Forumra, és a Szűz Mária templom mellett egy olasz étteremben megvacsoráztunk. Pizzát ettünk és spagettit a tenger gyümölcseivel. Aztán fagyiztunk a sétálóutcán, majd a bárkával átkeltünk a szárazföldre és a gyönyörűen kivilágított tengerparton hazasétáltunk a szállodába, fél 11-re értünk haza.