Dublin
2025. október 28. - november 1.
Dublin (ír nyelven: Baile Átha Cliath) Írország fővárosa, az Ír-sziget keleti partján, a Liffey folyó mentén fekszik. Lakossága kb. 600.000 fő, az agglomerációval együtt kb. 1,7 millió. A város neve az ír "Dubh Linn" ("fekete tó") anglicizált változata. Az ír név magyar jelentése sokkal romantikusabb: "a rőzsefonattal megerősített gázló városa".
A Dublin-öböl területén már 6000 évvel ezelőtt laktak emberek, a 9-10. században két település volt a területen (egy angolszász a mai Temple Bar városrész helyén, és egy viking a Wood Quay helyén), amelyek 988-ban Dublinként egyesültek. A város jelentős kereskedelmi központtá vált, a gazdaság egyik fontos motorja a rabszolga-kereskedelem volt, főleg Wales-ből, Angliából és Normandiából raboltak el embereket. II. Henrik angol király Dublint írországi székhelyévé nevezte ki, a városnak adományozott kivátságlevele alapján Dublin 1922-ig jogilag Anglia részét képezte. A dublini várat 1204-ben alapították, a város kibővült, a 13. század végére már 8000 lakosa volt. A Tudor dinasztia idején Dublin lett Írország közigazgatási központja, I. Erzsébet elhatározta, hogy protestáns várossá teszi, 1592-ben megalapította a Trinity College-t. A városnak 1640-ben 21.000 lakosa volt, de az évtized végén egy pestisjárvány a lakosság felét kiirtotta. Ezután újabb virágzás következett, főleg a gyapjú- és vászonkereskedelem eredményeként. A 18. század második felére Dublin lett a Brit Birodalom második legnagyobb városa (London után) és Európa ötödik legnagyobb városa. A György korban építkezési hullám indult, 1729-ben a parlament és 1769-ben a városháza is felépült. 1759-ben megalapították a Guinness sörfőzdét, ez lett a világ legnagyobb sörfőzdéje és Dublin legnagyobb munkaadója. A függetlenségi törekvéseket megtorló angol intézkedések hatására a város provinciális kisvárossá fejlődött vissza és csak a nagy éhinség után kezdett ismét fejlődni, amikor a szegénység elől menekülő ír parasztok a külvárosokba települtek. A függetlenségi háború és a polgárháború után a városközpont romba dőlt. Az 1950-es és 60-as években a György korabeli épületek egy részét lebontották, modern irodaházak épültek. Jelenleg Dublin a világ egyik legnépszerűbb kirándulóvárosává vált, Párizs és London után a harmadik leglátogatottabb európai város.
Délután kettőkor leszálltunk (itt még csak 1 óra volt!) A terminál előtt megkerestük a buszt, (41-es), a sofőrnél is lehetett jegyet venni, bár olcsóbb lett volna, ha feltöltőkártyát veszünk, kerestük is bent a terminálban az irodát, de nem láttuk, a 60 centes különbség pedig nem tűnt olyan soknak, hogy további időt veszítsünk miatta. A busz emeletes volt, természetesen fent ültünk, élveztük az utat Dublin északi városnegyedein keresztül. A busznak 29 megállója volt a központig, gyakorlatilag minden ház előtt, minden kereszteződésnél megálltunk. Szép, jellegzetes, egyforma házakat láttunk, téglaborítással, élénk színű ajtókkal.
Megérkeztünk!
Dublin Airport
Ilyen ajtók várnak majd ránk (poszter a reptéren)
Ennek a hídnak a közelében lakunk!
Ide is megyünk! (A Guiness-gyár bárja)
A 41-es busz
Úton a városba
Téglaházak színes ajtókkal
Csatorna
Az O'Connell Street-en szálltunk le, éppen esni kezdett az eső (végül is Írországban vagyunk!) Innen csak az Abbey Street-en kellett végigmennünk (jó hosszú volt), és egy balra nyíló kis sétálóutcában meg is találtuk a szállásunkat. (Ezúttal is egy étterem felett lakunk, pont, mint 11 éve Londonban.) Már készen volt a szobánk, szebb volt, mint a képeken (elég rosszul sikerült fotók voltak a Booking-com-on, még jó, hogy ez nem vette el a kedvünket), kényelmes, tágas a szoba, tiszta a fürdőszoba és van egy jól felszerelt, közös konyha is. Lepakoltunk, pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk felfedezni a várost.
A buszunk az O'Connell Street-en
Postahivatal
Abbey Street
A házunk
Timi a szállás ajtajában
Meredek lépcső
A szobánk
Íróasztal
Fürdőszoba
Konyha
A hűtő a folyosón
Szerencsénk volt, ahogy elindultunk sétálni, kisütött a nap. Végigmentünk az utcánkon (a Capel Street-en), néhány perc múlva elértük a Liffey folyót, ami keresztülfolyik a város központján. Felmentünk a Capel Street Bridge-re, kicsit sétáltunk a folyóparton, de rájöttünk, hogy ma még csak szendvicset ettünk, ezért visszamentünk a szállásunk alatti étterembe. Furcsa hely volt, félig ázsiai, félig amerikai. Én finom currys csirkét ettem, rizzsel és sült krumplival, Timi pedig hamburgert.
Az utcánk sarka
Grattan Bridge
A Liffey folyó
All bar chicken, az étterem a házunk alatt
Currys csirke rizzsel és sült krumplival
Miután jóllaktunk, újra elindultunk sétálni, először átmentünk a Grattan hídon a folyó déli partjára. A híd egyenesen a Parliament Street-en folytatódott, ez a negyed az úgynevezett Temple Bar, a város idegenforgalmi- és szórakozónegyede. A középkorban egy mocsaras ártér volt, majd William Temple vásárolta meg a területet és itt építette ki Dublin üzleti központját. A tulajdonosáról elnevezett terület színes üzleteivel, dokkjaival, hajóival egészen addig virágzott, amíg a Vámház felépítésével új kereskedelmi központ jött létre. Ma számos pub működik itt, (leghíresebb a Temple Bar Pub), ez az éjszakai élet központja, nappal pedig galériákat, kávézókat, üzleteket, kis piacokat találunk a negyedben. A sarkon áll egy különleges épület, a Sunlight Chambers irodaház, amelyet 1910-ben építettek egy szappangyártó céget vezető testvérpár számára. Az épületet olasz stílusban tervezték, homlokzatát színezett, fényes csempék díszítik, amelyek a szappangyártás folyamatát mesélik el.
A Liffey
Díszítés a híd korlátján
Szelfi a folyóval
Sunlight Chambers
Kerámiadíszítés a falon
Porterhouse
The Beer Temple
A Parliament Street egyenesen a Városházára vezet. Először azt hittük, csak kívülről tudjuk megnézni a neoklasszicista épületet, de nyitva volt, így besurrantunk. Az őröknek elmagyaráztuk, hogy csak néhány képet akarunk csinálni, megengedték. A Városháza 1779-ben épült, de egészen más célra: a kereskedők használták kereskedelmi és tárgyalási központként, ma pedig a városi tanács hivatalos székhelye. A központi előcsarnok kupoláját 12 oszlop tartja, a csarnokban híres ír politikusok szobrai láthatók. (Pl. Daniel O'Connell és Thomas Drummond)
Városháza
Három vár a címeren
Az előcsarnok oszlopai
Az előcsarnok kupolája
O'Connell szobra
A város címere a padlón
Drumond szobra
Kilátás a Parliament Street-re a Városháza oszlopai közül
Newcomen Bank
Ezután továbbindultunk dél felé a Castle Street-en, ami (a nevének megfelelően) a 13. századi normann várhoz vezetett, aminek ma is látható épületei már a 18-19. századból származnak. Bár már késő volt, de szerencsére még kicsit körbe tudtunk nézni a várudvaron. (Részletek és több kép itt.)
Várudvar
Óratorony
The State Apartments
Az emeletre vezető lépcső
Őrbódé
Miután kijöttünk a várból (elhatároztuk, hogy valamelyik nap még visszajövünk, és felfedezzük a vár többi részét is, de sajnos végül erre már nem volt időnk), továbbindultunk a Castle Street-en, a vár északi falán érdekes, geometrikus díszítést láttunk. Néhány száz méterre a vártól áll az 1030 körül alapított Christchurch katedrális. Ez Dublin legrégebbi, máig is használt épülete, ma is látható formáját a 19. században nyerte el, akkor épült a torony és a jellegzetes fedett gyalogoshíd is. A templom mellett áll az örmény népírtásra emlékeztető emlékmű és egy Hajléktalan Jézust ábrázoló bronzszobor is, amit sajnos nem fényképeztem le, akkor még nem értettem a jelentőségét a padon fekvő alaknak. Bár még csak negyed hat volt, a katedrális pedig 6-ig volt nyitva, sajnos nem engedtek be bennünket, hiába könyörögtünk. Ezt is eltettük későbbre, de sajnos ide sem tértünk vissza. (Majd legközelebb.)
A katedrálissal szemben, az út túloldalán áll a Szent Mihály Arkangyal templom, ennek épületében rendezték be a Dublinia nevű interaktív múzeumot. A két épületet egy gyönyörű, fedett híd köti össze a Winetavern utca fölött. Ezen az utcán indultunk el vissza, a folyó felé.
A vár északi fala a Castle Street-en
The Lord Edward pub
Copper Alley Bistro
Színes üvegablak az étterem bejárata fölött
Christchurch katerális
A templom kertje
Az örmény népírtás emlékműve
A katedrális makettje
Winetavern Street a híddal
Dublinia
A Liffey folyó este
Átkeltünk az O'Donovan Rossa hídon, a folyó északi partján, a hídtól balra áll egy gyönyörű épület, a Four Courts, vagyis a "Négy bíróság", Írország legfontosabb bírósági épülete. 1802-ben épült, tervezője ugyanaz a Gandon volt, aki a Costum House-t is tervezte.
Four Courts
Klasszicista homlokzat
A túloldalon a Város Tanács modern épülete
Az O'Donovan Rossa híd
Az 1999-ben elkészült Millennium hídon visszamentünk a Liffey túloldalára, elsétáltunk az egyik legjellegzetesebb dublini hídhoz, a Ha'penny-hez. A vasbeton híd 1816-ban épült, eredetileg Wellington hídnak hívták, majd Liffey hídra nevezték át, ma is ez a hivatalos neve. A "félpennys" ragadványnevet onnan kapta, hogy 1919-ig fél pennyt kellett fizetni rajta átkelési díjként. A folyó északi partján a Millennium hídtól az O'Connell hídig egy néhány méter széles sétányt építettek, ami gyakorlatilag a folyó felett fut, gyönyörű kilátást kínálva a folyóra és a két partján álló házakra. Természetesen ezt is kipróbáltuk.
Millennium híd
A hídon
A Ha'penny híd - zöldben
Háttérben a Grattan híd
The Ha'penny Bridge Inn pub
Merchant's Arch étterem
Timi a Ha'penny híd előtt
A híd jellegzetes dísze
A hídon
Sétány a folyón
Az O'Connell hídnál befordultunk balra, a hasonló nevű utcába. Itt már jártunk korábban, hiszen itt tett le bennünket délután a reptéri busz. Most a város egyik ikonikus épülete miatt jöttünk erre, a Főposta miatt, ami fontos szerepet játszott a ír történelemben, hiszen itt tört ki az 1916-os húsvéti felkelés, az épület előtt olvasták fel az Írországot köztársaságnak nyilvánító kiáltványt. Kiderült, hogy már a délutáni megérkezéskor lefényképeztem az épületet, csak akkor még nem tudtam, hogy ez az. Egyébként ma is postaként működik, de berendeztek egy kis múzeumot is a felkelés emlékére. A postától nem messze, az O'Connell Street közepén áll egy óriási acéloszlop, The Spire, vagyis hivatalos nevén "A fény emlékműve". 2003 januárjában állították fel, (bár már a millenniumra tervezték), 120 méter magas, az alapjánál 3 méter, a csúcsánál 15 centiméter átmérőjű. Korábban ezen a helyen egy gránitoszlop állt, tetején Nelson admirális szobrával, a trafalgari ütközet emlékeként, de ezt 1966-ban az IRA lebombázta.
Főposta
A fény emlékműve
Az oszlop lábánál
Főposta
Közvetlenül a posta mellett megláttuk a Primark ír megfelelőjét, a Penneys-t, bár nem terveztünk vásárlást, de ennek nem tudtunk ellenállni. Végül vettem egy klassz farmert 5 euróért. Hazaindultunk az Abbey Street-en, az utcánk sarkán találtunk egy Spart, bevásároltunk, bár nem voltunk elájulva a kínálattól. Végül néhány péksüteményt vettünk, kisétáltunk a már látott parti sétányra, ott megettük, miközben gyönyörködtünk a kivilágított városban, ahogy a házak tükröződtek a Liffey víztükrén. Hazasétáltunk, lezuhanyoztunk, duolingóztunk és 11-kor már aludtunk is.
Sétány a folyó felett
Grattan híd
Kilátás az ablakunkból
Október 29. Dublin
Korán felébredtünk, de csak fél 8-kor keltünk fel. Reggelire a tegnap vett péksütiket ettük (a Spar egyetlen jó ajánlata: 4 finom péksüti 2 euróért), aztán elindultunk felfedezni a várost, ezúttal napfényben és eső nélkül.
Hideg, szeles volt az idő, de végre sütött a nap! Két konkrét, előre lefoglalt programunk volt, 9.30-ra volt időpontunk a Trinity College-ba, és délután 4-re a Guinness sörgyárba. Hogy ezen kívül mi fér még bele a mai napba, azt majd meglátjuk. Először a folyó északi partján indultunk el, útközben a Liffey Street sarkán egy bájos bronzszobrot láttunk, két hölgy pihen meg egy padon bevásárlás közben, lábuknál szatyor. A "Találkozóhely" című szobrot 1988-ban állították fel a Ha'penny híd északi végén lévő kis téren. Ezután egy másik, sokkal monumentálisabb alkotás következett, O'Connell szobra a róla elnevezett út és híd találkozásánál. Az emlékművet 1882-ben állították fel az akkor még Carlisle nevű hídnál, amelyet ekkor neveztek át a híres politikus tiszteletére. A folyó déli oldalán a D'Olier Street-en indultunk el, majd befordultunk a College Street-re, amely már a híres Trinity College óriási épületegyüttesének északi határát jelzi.
Találkozóhely
O'Connell szobra
A Lifffy az O'Connell hídról, háttérben a Rosie Hackett híd
Doyle's pub a D'Olier és College Street sarkán
Times Hostel a College Street-en
College Green Hotel
A Normális emberek plakátja
A Trinity díszes kerítése
Reggel 9-kor léptünk be a világ egyik leghíresebb egyetemének, az 1592-ben alapított Trinity College-nak a kapuján. Éppen diplomaosztót tartottak, rengeteg diák (és a családtagjaik) gyülekezett a történelmi épületek közötti tágas udvaron. 9.30-kor találkoztunk a megbeszélt helyszínen (a harangtorony alatt) az idegenvezetőnkkel és a csoport tagjaival. Nemzetközi társaság jött össze, spanyolok, malájok, kanadaiak és amerikaiak alkották a csapatot. Vezetőnk, Johann, szintén amerikai volt, New Yorkból jött, 6 éve tanul itt. Rengeteg sztorit mesélt az egyetemről, miközben végigjártuk a különböző korokból származó épületeket. (Részletek és több kép itt.)
Reggel 9-kor léptünk be a világ egyik leghíresebb egyetemének, az 1592-ben alapított Trinity College-nak a kapuján. (Részletek és több kép itt.)
A főbejárat előtt Oliver Goldsmith drámaíró és Edmund Burke politikus szobrai állnak, mindketten a Trinity diákjai voltak. Az ikonikus fából készült kapuk az 1750-ben emelt Regents House-ba vezetnek, ahol egy kupolával borított csarnokon keresztül jutunk ki a Front Square-re (vagy Parliament Square-re), amelyet gyönyörű épületek vesznek körbe.
Regents House, a Trinity College főbejárata
Edmund Burke szobra
Oliver Goldsmith szobra
Front/Parliament Square a Harangtoronnyal
A Front Square baloldalán áll az Examination Hall, vagyis a Vizsgacsarnok, amelyet Public Theater-nek is neveznek. Az 1770-es években tervezte William Chambers, a vele szemben álló Egyetemi Kápolnával együtt.
A Trinity College kápolnája
Examination Hall
A tér közepén áll a Harangtorony, amelyet 1855-ben emeltek azon a helyen, ahol valószínűleg a korábbi kolostor központja is volt. Tervezője az a Lanyon volt, aki a Costum House-t is tervezte. A helyén korábban egy templomtorony állt, az egyetlen építmény, amely a kolostorból még állt az egyetem megalapításának pillanatában. (A templomtorony egyfajta irányjelző is volt, amit a közeli kikötőbe érkező hajósok is láthattak.) A 30 méter magas Harangtorony négy oldalát négy filozófus (Homérosz, Szókratész, Démoszthenész és Platón) kőből faragott feje díszíti, a fejek feletti szobrok pedig az egyetem négy fakultását: a természettudományokat, az orvostudományt, a jogot és a filozófiát ábrázolják.
A toronytól balra áll George Salmon dékán márványszobra, amelyet 1911-ben készített John Hughes. Salmon 1888 és 1904 között volt az egyetem vezetője, ezt az időszakot később a Trinity "aranykorának" nevezték. A toronytól jobbra áll 1904 óta William Lecky, történész és parlamenti képviselő bronzszobra.
Mivel még volt időnk fél 10-ig, sétálni indultunk a központi téren, lefényképeztük a különböző korú épületeket. Balra áll a Dining Hall, vagyis az ebédlő, ahol éppen diplomaosztót tartottak, rengeteg diák (és a családtagjaik) gyülekezett a tágas udvaron. A Dining Hall 1744-ben épült, de konstrukciós hibák miatt már néhány évvel később újjá kellett építeni. 1984-ben egy tűzben teljesen leégett (szerencsére nem sérült meg senki), de néhány év múlva újjáépítették (ezúttal jól), azóta újra nyitva áll a diákok előtt.
Jobbra az 1937-ben megnyílt Reading Hall, vagyis az Olvasóterem épülete áll, előtte az 1928-ban épült Emlékcsarnok, amelyet Thomas Deane tervezett, saját fia emlékére, aki Gallipoli-nál halt meg.
Harangtorony
Dining Hall
House 30
George Salmon dékán szobra
William Lecky szobra
Reading Room
Fellows Square és a Régi Könyvtár
Régi Könyvtár
Harangtorony, háttérben a House 30
Elsétáltunk a bal oldalon álló kollégiumi épületekhez is. A gyönyörű, csendes helyet (amelyet egykori lakói "Botany Bay" néven illettek) egyforma, kőből épült házak alkotják, ma is itt lakik a diákok nagy része, néhánnyal találkoztunk is, ahogy biciklire pattantak a vadszőlővel befuttatott bejárat mellett. Az épületek egy teniszpályát vesznek körbe.
Botany Bay
A kollégium egyik bejárata
9.30-kor találkoztunk a megbeszélt helyszínen (a Harangtorony alatt) az idegenvezetőnkkel és a csoport tagjaival. Nemzetközi társaság jött össze, spanyolok, malájok, kanadaiak és amerikaiak alkották a csapatot. Vezetőnk, Johann, szintén amerikai volt, New Yorkból jött, 6 éve tanul itt. Rengeteg sztorit mesélt az egyetemről, miközben végigjártuk a különböző korokból származó épületeket.
Először az 1690-es évek végén épült, vörös téglás Rubrics-épületet néztük meg, amely az egyetem legrégebbi épülete. A bejárati ajtók fölött még ma is római számok láthatók.
Ezután a Múzeumépület következett, ahová be is mentünk, így belülről is megnézhettük. Az 1852-ben megnyílt épület eredeti célja az akkor még a Regents House-ban tárolt számos gyűjtemény elhelyezése volt, ma itt működik a földrajzi, a geológiai és az építőmérnöki kar. A mór stílusú előcsarnok oszlopfőit macskák, egerek, mókusok, baglyok, madarak és kígyók díszítik. Az emeletre portlandi kőből és márványból készült duplalépcső vezet, az óriási kupola üvegén keresztül árad be a fény az épületbe.
Itt indul a vezetés
Salmon szobra és a House 30
A Múzeum bejárata
Az előcsarnok lépcsője
Mór stílusú ívek
Az üvegkupola
Márványoszlop
Az épület kívülről
A múzeum épülete mögött már a College park gyönyörű, zöld területe látszik.
Kis park az épület előtt paddal
College park
A Múzeum délkeleti sarka
A déli homlokzat
A Múzeum nyugatról
Az idegenvezetés a könyvtár épülete mellett ért véget, itt áll az olasz szobrász, Arnoldo Pomodoro érdekes alkotása, a forgó "gömb a gömbben", vagyis a Sfera con Sfera. A művész hasonló alkotásai állnak New York-ban az ENSZ székházában, a Berkeley Egyetem előtt és a Vatikáni Múzeumban.
Sfera con Sfera
A szobor és az idegenvezetőnk
A csoportunk
Sirály a gömbön
Miután elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, következett a látogatás legfontosabb része, a Régi Könyvtár meglátogatása.
A Trinity College könyvtárát 1600 februárjában még mindössze 30 könyv és 10 kézirat alkotta. A 17. század közepén viszont már 10.000 könyvből állt a könyvtár és hamarosan a birtokukba került a híres Book of Kells is. Ma már több mint 6 millió könyv, kézirat és térkép alkotja az egyetem könyvtárát, többek között annak köszönhetően, hogy 1801 óta minden egyes a brit szigeteken megjelent könyvből kötelező példányt kap az intézmény (Oxford-hoz és Cambridge-hez hasonlóan).
A könyvtár (és az egyetem) leghíresebb épülete az 1712-ben Thomas Burgh által tervezett Régi Könyvtár. Burgh maga is a Trinity hallgatója volt egykor, a könyvtár mellett az ő nevéhez fűződik a Dublin-i vár újjáépítése is. A Régi Könyvtár végül 20 évvel később, 1732-ben készült el, az épület mintájául a Cambridge Egyetem könyvtára szolgált. Ahogy ott is, a könyvtárat az első emeletre tervezték, hogy megóvják az értékes könyveket a helyi folyók esetleges áradásaitól. A tűztől való félelem miatt sem világítás, sem fűtés nem volt az épületben.
Először a könyvtár legnagyobb kincsét, a Book of Kells-t néztük meg.
A Kellsi kódex a 9. század elején készült könyv, amely az evangéliumokat tartalmazza. Ez az ír nemzeti örökség egyik legjelentősebb nyelvi emléke, a korai ír könyvfestészet egyik legkiemelkedőbb darabja. A 680 oldalas, latin nyelvű kézirat a Vulgata alapján készült pergamenre. Minden oldala gazdagon illusztrált, még a motívumokban is további motívumok vannak, ezért a miniatúra festészet és a kalligráfia legkiemelkedőbb darabja. Egész oldalas illusztrációkat is tartalmaz, ilyen a leghíresebb oldala a Chi Rho oldal. Ez a krisztogram Jézus görög nyelvű nevének első két betűjének összeolvasztása. Két lap kivételével mindegyiket misztikus és szimbólumokban gazdag díszítés jellemzi. Ebből is látszik, hogy nem mindennapi használatra szánták, hanem szent műnek, amely ünnepnapokon Isten művét személyesítette meg az oltáron.
A könyv egy bevezetést és négy evangéliumot tartalmaz, de vannak benne humoros részletek is.
A kódex története 561-ben Skóciában kezdődik, ahol Iona városában Szent Kolumba apát kolostort alapított. Itt kezdték el írni a 800-as évek elején a szerzetesek a kódexet. 806-ban a szerzetesek a viking támadások elől menekülve a könyvet az írországi Kells városának kolostorába vitték. Valószínűleg itt fejezték be a kódex elkészítését. Egy feljegyzés szerint a könyvet 1007-ben elrabolták Kells templomából, majd hónapok múlva megtalálták a sárban, a borítója nélkül. 1653-ban Cromwell idején a könyv Dublinba került, majd Henry Jones püspök a Trinity College-nek ajándékozta, ahol ma is őrzik. 1953-ban újrakötötték, négy különálló kötetbe, ebből egyszerre csak kettőt állítanak ki, az egyiket egy szöveges, a másikat pedig egy egész oldalt kitöltő illusztrált oldalnál kinyitva.
A kiállítás elején számos tabló, ábra, vitrin mutatta be a kódex keletkezésének történetét, a felhasznált anyagokat és eszközöket, a motívumok szimbolikáját.
A kiállítás bejárata
Krisztus ábrázolás
A felhasznált festékanyagok
A felhasznált eszközök
A Chi Rho lap
A Régi Könyvtár másik fontos része a Long Room, vagyis Hosszú terem. A 65 méter hosszú terem az épület első emeletén található, ez a legnagyobb egybefüggő könyvtárterem, itt tároltak több, mint 200.000 példányt a könyvtár tulajdonában található legrégebbi könyvekből. Ez egy munkakönyvtár, vagyis a galéria mindkét oldalán olvasótermek találhatók, ahol a kutatóknak a könyvtár személyzete kihozza a kívánt kötetet és ügyel arra, hogy azoknak ne essen baja. Sajnos jelenleg a teremben csak néhány polcon láthatók könyvek (a többi teljesen üres), mert egy projekt keretén belül a könyveket egyrészt egy speciális módszer segítségével megtisztítják a portól, másrészt beszkennelik őket, hogy később digitálisan is hozzáférhetőek legyenek.
A tölgyfából készült boltozatos mennyezet 1858-ban készült el, akkor távolították el az eredetileg lapos mennyezetet, hogy helyet biztosítsanak a galéria-szintnek. A munkálatokhoz hozzájáruló személyek nevét aranybetűkkel írták fel a galéria alatti részre.
A könyvtár polcai előtt a tudomány, az irodalom, a politika és a vallás híres képviselőinek márványból készült mellszobrai láthatóak.
A könyvtárban a könyvek mellett további kincseket is őríznek, például Brian Boru hárfáját, amely Írország legrégebbi hárfája, valószínűleg a 14. századból származik. 1922 óta a kormány döntése alapján a hárfa az Ír köztársaság jelképe, megtalálható a kormány hivatalos levélpapírján és az eurós érméken is.
A másik fontos kiállított tárgy, a Húsvéti Felkelés egyik kiáltványa 1916-ból, amelyet a Postahivatal falára függesztettek ki. A konzerválási munkálatok során a dokumentum másik oldalán első világháborús toborzóplakátokat találtak.
Ezen kívül a könyvtárban őríznek egyiptomi papiruszokat, római, görög és bizánci papírtekercseket, Luther Márton Ótestamentumának egyik első kiadását és egy oldalt a Gutenberg-bibliából is.
A Long Room bejárata
A könyvtár mennyezete
Csigalépcső a galériára
Könyvekkel teli polcok
Szókratész
Alacsonyabb polcok
A Húsvéti Felkelés kiáltványa
Üres polcok
Európa térképe 1704-ből
Írország és Nagy-Britannia térképe
Középen az üres polcok magyarázata
Mary Wollstonecraft
Rosalind Franklin
Földgömb a levegőben
Fent a galéria
Brian Boru hárfája
Az egyik szponzor neve
Oscar Wilde neve a Trinity nyilvántartásában 1871-ből
Gaia
Ada Lovelace
A könyvtárban
A könyvtár egyik sarka
Díszesen faragott oszlopfők
Horatiusz
Timi a könyvtárban
A tölgyfa mennyezet
Szelfi a könyvtárban
Cicero
Miután kijöttünk a Régi Könyvtárból, bementünk az épületek közötti tér közepén álló (teljesen oda nem illő) piros épületbe és megnéztünk egy klassz interaktív kiállítást az egyetemről, a Book of Kells történetéről és a Régi Könyvtár kialakításáról. Rengeteg ötletes videót láttunk, nagyon látványos volt a kiállítás. A végén megnéztünk egy filmet, ami alatt részesei lehettünk a könyvtár berendezésének.
A kiállítás épülete
Újra a Harangtoronynál
Library Square
Regents House az egyetem felől nézve
Búcsúszelfi
Fél egykor jöttünk ki a Trinity-ből, először megkerestük a Mulligan's pub-ot, Írország egyik legikonikusabb kocsmáját, amely 1854 óta várja a vendégeket a Poolberg Street-en (az eredeti Mulligan's 1782-ben nyílt meg a Thomas Street-en). Törzsvendégei közé tartoztak a Theatre Royal színészei, újságírók, írók és zenészek, de a környék munkásai is ide jártak.
College Street
Trinity City Hotel
Tara Street
Poolberg Street
Tábla a kocsma falán
A Mulligan's
Timi a pub előtt
Én és a Mulligan's
Favázas ház a Hawkins Street-en
Ezután visszasétáltunk a Trinity elé, majdnem a főépülettel szemben áll a Parlament épülete. 1729 és 1739 között épült, itt ülésezett az ír parlament, amíg 1800-ban fel nem oszlatták. Azóta a Bank of Ireland működik benne. (Most éppen felújítás alatt áll.) A Parlament előtti téren 1876 óta áll Henry Grattan, ír politikus szobra.
Parlament
College Green
Henry Grattan szobra
Dél felé indultunk, a Grafton Street-en, elmentünk az Ír whisky múzeuma előtt, láttunk sok ajándékboltot és egy vicces plakátot a (változatos) ír időjárásról. Az utca hamarosan sétálóutcává alakult, óriási tömeg hömpölygött mindkét irányba, rengeteg üzlet, kávézó, étterem szegélyezte az utat. Mi is megéheztünk, de most nem akartunk időt veszíteni azzal, hogy beülünk egy étterembe, így bementünk a Marks and Spencer élelmiszerboltjába, vettünk finom salátákat, péksüteményt és elhatároztuk, hogy a St. Stephen's Green nevű gyönyörű parkban fogyasztjuk majd el, ahová úgyis el akartunk menni.
Ír whisky múzeum
Ajándékbolt
A Trinity College a Grafton Street-ről
Időjárás
Hagyományos üzlet a Grafton Street-en
A Mark's and Spencer bejárata
Néhány perc múlva meg is érkeztünk a St. Stephen' Green bejáratához, egy impozáns kapuhoz. Ez tulajdonképpen egy diadalív, amely 1907-ben épült és a búr háborúban elhunyt ír katonáknak állít emléket. A St. Stephen's Green a középkorban egy mocsaras terület volt, a dublini önkormányzat 1663-ban kezdte értékesíteni a körülötte fekvő telkeket. Egy évvel később fallal vették körül a parkot, ami még a 18. században is nyilvános kivégzések helyszíne volt. A ma is látható házak a parkot körülvevő utcákban a 18-19. században épültek, ekkor a falat lebontották és kerítést építettek a helyére. A 19. század végéig csak a körülötte élők léphettek be a parkba, egészen addig, amíg 1880-ban (Sir Arthur Guinness javaslatára és anyagi támogatásával) meg nem nyitották azt a nyilvánosság számára is.
A park egyébként gyönyörű, gondozott sétányok, egy kis tó, a hattyúk helyett itt sirályok próbálnak a sétálóktól élelmet kunyerálni. Egy padon leültünk enni, közben cseperegni kezdett az eső, de nem tartott sokáig. Miután jóllaktunk, megnéztük a parkban elhelyezett szobrokat, emlékműveket, majd dél felé elhagytuk a parkot.
A park északi kapuja
A tó részlete
Sétány a tóparton
Sirályok
A park közepe
Thomas W. Kettle költő szobra
Constance Markiewiczs, az első ír női miniszter szobra
A húsvéti felkelés egyik elsősegélyhelye
James Joyce szobra
Rabindranáth Tagore szobra
A park déli oldalán áll a Newman House, amely a University College Dublin, Írország legnagyobb és leggazdagabb egyetemének az egykori székhelye volt. Az egyetem öt Nobel-díjast adott az országnak, 5 miniszterelnök, 3 államfő és a jelenlegi parlament 16 tagja végzett itt, de James Joyce is itt kapott diplomát 1902-ben.
Newman House
Az épület bejárata
A Newman House mellett áll az 1856-ban felszentelt, bizánci stílusú Newman Egyetemi templom. (Részletek és több kép itt.) A templom melletti házon emléktábla figyelmeztet arra, hogy ennek az épületnek a kertjében alapították a templomot. Newman Egyetemi templom
Templombelső
Szentély félkupolával
Feszület
Szószék
Emléktábla
A templom melletti ház
A St. Stephen's Green nyugati sarkánál áll az 1863-ban épült Unitárius templom.
Unitárius templom
A JAM Media székháza
Általános iskola a Kevin Street-en
Innen néhány száz méterre áll az 1225-ben elkészült Szent Patrik katedrális, az ország egyik legfontosabb temploma. Sajnos nem volt időnk bemenni (nem akartuk lekésni az időpontunkat a sörgyárban), de itt is megfogadtuk, hogy mindenképpen visszajövünk. Azért körbejártuk a templomot, sőt bent is készítettünk néhány képet. (Részletek és több kép itt.) St. Patrick katedrális
Címer a kerítésen
Templombelső
Benjamin Lee Guinness szobra
A székesegyház a Patrick Street-ről
Ezután továbbindultunk a Guiness-gyárba. Elég nehezen találtuk meg a bejáratot, először egy irodaházba tévedtünk (ennek is Guinness volt a neve), de aztán útbaigazítottak bennünket. Szinte az egész negyedet a sörgyár foglalja el, mindenütt óriási tartályok, raktárak, egyforma, téglafalakkal és kerítésekkel. Bár még nem volt négy óra, de szerencsére hamarabb beengedtek bennünket. Mivel a telefonom már majdnem lemerült, az egyik étteremben megkértem egy pincért, hogy tegye fel töltőre, mi pedig addig végigjártuk a Guinness cég történetét és a sörfőzés folyamatát bemutató kiállítást a hétemeletes (!), söröskorsót formázó modern épületben. (Részletek és több kép itt.) Téglahomlokzatú lakóházak
GEC irodaház
Sugar House lane
Belleveu
Konflisok a sörgyár előtt
Tartályok
A sörgyár bejárata
Raktárház
A bejárat
A bérleti szerződés 1759-ből
Árpamező
A főzés folyamata
300 millió buborék minden pintben
Söröshordók
4 emelet a hétből
A hétemeletes épület
Reklám
Irány a bár!
Kilátás a bárból
Guinness
Kóstolunk
Háttérben a kivilágított Dublin
Fém tartószerkezet
A sörgyár előtt
Este hétkor jöttünk ki a sörfőzdéből, egy közeli Lidl-ben bevásároltunk, útközben hazafelé még megnéztünk néhány híres pubot, például az ország legrégebbi kocsmáját, az 1198-ban (!!) alapított The Brazen Head-et.
Arthur's pub
The Brazen Head
A pub bejárata
Söröshordók a pub előtt
A pub fedett udvara
A Liffey éjjel
Fr. Mathew Bridge
Four Courts
Hazaértünk
Otthon megvacsoráztunk, (Srí Lanka-i kókuszos, lime-os csirkeleves, szusi, guiche), aztán pedig megnéztük a Guiness-család című sorozat (mi más??) 1. részét a Netflixen. Lezuhanyoztunk, aztán spanyol, eszperantó, naplóírás és alvás.
Guiche
Srí Lanka-i csirkeleves
Szusi
Október 30. Brú de Bóinne, Drogheda
Ezt a napot a Brú de Bóinne és Drogheda meglátogatásával töltöttük. Este 8-kor értünk vissza a fővárosba, az O'Connell Street-en szálltunk le, hazasétáltunk, lezuhanyoztunk és korán lefeküdtünk aludni.
Dublin, O'Connell Street
The Spire
Főposta
Hazaértünk
Október 31. Galway, Limerick
Pénteken korán keltünk, megreggeliztünk és ezúttal a Liffey déli partjára mentünk át, onnan indultak a távolsági buszok. A 8.15-ös busszal Galway,-be indultunk, délután pedig Limerick-et látogattuk meg. Mielőtt elhagytuk a várost, végighajtottunk a folyó déli partján, felfedeztünk néhány ismerős hidat és épületet.
Reggel az utcánkban
A Liffey folyó
A buszunk
A folyó és az északi part
Balra a James Joyce híd
A Heuston állomás
20.38-kor érkeztünk vissza Dublinba, mivel éppen Halloween éjszakája volt, úgy döntöttünk, még nem megyünk haza, hanem belevetjük magunkat a jelmezes forgatagba a Temple Bar negyedben. A Merchant's Arch étterem melletti sikátorban indultunk el délnek, majd jobbra fordultunk és egyenesen a Temple Bar pub mellett lyukadtunk ki. Sajnos közben esni kezdett, de ez nem szegte kedvét az utcán csoportosan és meglehetősen jókedvűen portyázó, ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezekbe öltözött embereknek. Mi is bementünk a bárba, rengetegen voltak, nagyon jó volt a hangulat, kicsit mi is énekeltünk és buliztunk.
Újra Dublinban
Ha'Penny-híd
Timi a hídon
Merchant's Arch étterem
Ijesztő jelmez
The Temple Bar
A bárban
James Joyce és a Mikulás
Miután kijöttünk a pub-ból, a Fownes Street-en keresztül kimentünk a Dame Street-re és a Szent András templom előtt lefényképeztük Molly Malone szobrát. (Sorba kellett állnunk, mert olyan sokan fotózkodtak vele.) A halárus lányt ábrázoló szobor 1988-ban készült és 2014 óta áll jelenlegi helyén. Egy fiktív személyt ábrázol, aki egy ír dalban, a Cockles and Mussels-ben szerepel, ami Dublin nem hivatalos himnuszává vált. A lány a legenda szerint nemcsak halakat árult, erről némileg eltúlzott dekoltázsa árulkodik, amelyet szerencsehozó pontként a turisták már fényesre simogatták. Hazafelé még bementünk a Stag's Head nevű pub-ba, amelynek a helyén már az 1780-as években is kocsma működött, majd 1894-ben egy George Tyson nevű kereskedő alakította itt ki Dublin legmodernebb és legkülönlegesebb kocsmáját. (Ez volt a főváros első épülete, ahol bevezették a villanyvilágítást!) Ide is bementünk és megcsodáltuk a viktoriánus berendezést, a fából készült pultokat és bútorokat és a gyönyörű üvegablakokat. (Bár mindezekből nem sok látszott az óriási embertömegtől.)
Dublin Citi Hotel
Dame Street
Szent András templom
Molly Malone szobra
Mozaik a pub előtt
The Stag's Head
A Stag's Head fából készült mennyezete
Ezután hazasétáltunk, otthon megvacsoráztunk (póréhagymakrémlevest és ír marhagulyást ettünk krumplipürével), aztán lezuhanyoztunk és lefekvés előtt még becsomagoltunk.
Póréhagymakrémleves
Ír marhagulyás krumplipürével
November 1. Howth
7-kor keltünk, megreggeliztünk, befejeztük a pakolást. Írtam a háziaknak, hogy szeretnénk otthagyni a táskákat egy szekrényben a szálláson, (mivel csak este megy a gépünk és ma még kirándulásokat terveztünk) beleegyeztek. Ezt már a nyáron Tallinn-ban is kipróbáltam, van benne némi kockázat, hiszen nem zárható a szekrény, de nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutna egy ágyneműs szekrényben keresni a táskáinkat, ráadásul minden értékünket magunkkal vittük, csak a ruhák maradtak.
8-kor elindultunk a városba, az volt a terv, hogy napijegyet veszünk, ezzel a város környékére is ki tudunk menni, (pl. Howth-ba, a sziklákhoz!) és ha még marad időnk, megnézzük a városban azokat a helyeket, ahová még terveztünk elmenni vagy visszamenni (pl. a két nagy katedrálisba, a börtönbe, a várba stb.) Az első kérdés az volt, hol vegyünk napijegyet. Kimentünk a folyópartra a buszmegállóba, megkérdeztük az első busz sofőrjét: azt mondta, nála nem lehet, ő csak sima vonaljegyet árul, a napijegyet csak elővételben lehet megvenni, pl. élelmiszerboltokban, vagy a közlekedési vállalat irodájában. Mivel volt a közelben egy Spar, ahol első este vásároltunk, elmentünk oda, de sajnos csak 10-kor nyitott (ma ünnepnap van!). Megnéztük a neten, hogy a busziroda az O'Connell Street-en van, ez nem lett volna messze, de csak 9-kor nyit, ahhoz még mindig túl korán van. Ekkor új ötletünk támadt: egész közel voltunk a Tara Street-i vasútállomáshoz, gondoltuk, ott biztosan kapunk napijegyet. Így aztán gyalog indultunk el, átmentünk a Liffey túlpartjára, közben vettünk kávét Timinek egy elegáns kávézóban. Gyönyörűen sütött a nap, a túlpartról megcsodáltuk a Costum House, vagyis az egykori vámház neoklasszicista épületét, amelyet még a 17. század végén emeltek és amely éppen olyan impozáns látványt nyújt a folyó partján, mint a mi parlamentünk.
A gyönyörű épülettel szemben, a folyó déli partján áll a Tara Street-i vasútállomás, sajnos egyetlen nyitva lévő pénztárt sem találtunk, az automatáknál pedig csak jegyet lehetett venni, napijegyet nem. Így nem maradt más hátra, mégis megkerestük a közlekedési vállalat irodáját az O'Connell-en, kiderült, hogy ünnepnapokon nincs nyitva. Itt már kezdtük unni a dolgot, (ráadásul nem akartunk időt vesztegetni), de végre szerencsénk lett: a néhány méterre lévő Spar nem 10-kor hanem 9-kor nyitott és ott végre megvehettük a napijegyet.
Kilátás az ablakunkból
Capel Street
A Liffey
O' Riordan's pub
A kávézó
Timi a kávéval
Loopline Bridge
A folyó és a Costum House
Sirályok a korláton
Costum House
O'Connell Street és szobor
James Joyce
Az eredeti tervünk az volt, hogy délelőtt megnézünk néhány dolgot a városban, amit eddig elmaradt, aztán kora délután kimegyünk Howth-ba és végigjárjuk a túraútvonalat a sziklákon. (Délutánra mondtak napsütést, így ez ésszerű tervnek látszott.) Viszont közben két dolog is változott: egyrészt kisütött a nap, másrészt elvesztettünk egy órát a jegyvásárlással. Így új tervet találtunk ki: most azonnal kimegyünk a sziklákhoz, túrázunk néhány órát, aztán délután visszajövünk a városba. A H3-as busz megy Howth-ba, futva értük el, Timi előreszaladt és feltartotta, amíg én is odaértem. 9.22-kor indultunk, gyönyörű volt az út, szép házak mindenütt, aztán pedig a tenger! Egy ideig a parton mentünk, az út mellett jobbra a tenger, balra pedig gyönyörű villák, a kertekben pálmákkal!
A H3-as busz
Irish Life
Jobbra a tenger és a félsziget
Kiértünk a partra
Házak a parton
Pálmák a kertben
Mellettünk a sín
10.12-kor érkeztünk meg Howth-ba és a 15.25-ös vonattal indultunk vissza a fővárosba.Ez már Dublin
A Liffey a vonatból
15.50-kor szálltunk le a Tara Street-en, (itt ma már jártunk reggel!), kirohantunk a folyópartra, felszálltunk egy buszra (itt minden busz ugyanabba az irányba megy, mert a folyó déli partján csak nyugatra, az északi parton csak keletre lehet menni). Csak arra kellett figyelnünk, hogy a megfelelő megállóban szálljunk le, mivel a megállónevek nem mondtak semmit, így nagyon figyeltük az ablakból, hol járunk. Végül sikerült a házunkhoz legközelebbi hídnál leszállni, felrohantunk a táskáinkért, (megvoltak!), aztán vissza a folyópartra, ezúttal keleti irányban ugrottunk fel egy buszra, azzal elmentünk az O'Connell Street-re. Kezdtünk megnyugodni, hiszen innen már csak a 41-es busz megállóját kellett megkeresnünk (ezzel jöttünk be a városba a reptérről, de akkor nem itt szálltunk le). Meg is találtuk, de korán örültünk, a járat ugyanis kimaradt (!), ekkor már biztosak voltunk benne, hogy el fogunk késni! Végül 16.55-kor megjött a buszunk, elindultunk a reptérre, de (úgy mint idefelé is), minden sarkon megálltunk, egyrészt azért, mert kb. 200 méterenként volt egy-egy megálló, másrészt azért mert óriási dugó volt a város északi részén. Egyre idegesebbek lettünk, már az utazást sem igazán tudtuk élvezni de aztán kaptunk egy üzenetet a Ryanair-től, hogy a gépünk késik, csak 20.20-kor indul majd. Megnyugodtunk, mert így biztosan el fogjuk érni, ráadásul nem is volt sürgős megérkeznünk Pestre, hiszen tudtuk, hogy majd csak a hajnali vonattal tudunk hazamenni. Így már nagyobb kedvvel csodáltuk a házakat az utca két oldalán és az elsuhanó (na jó, inkább csak vánszorgó) tájat.
A vonatunk a Tara Street-en
Busz a folyó déli partján
Újra az utcánkban
Busz az északi parton
Régi és új
Végre megjött a busz!
Úton a reptérre
Végül 3/4 6-kor értünk ki a reptérre, becsekkoltunk, ettünk valamit, aztán 20.50-kor felszálltunk. Bár nem fizettünk érte, de végül egymás mellett ültünk a repülőn.
Megérkeztünk a repülőtérre
Dublin Airport
Terminal 1 arra
Forrás: Dublin - Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése