Notodden
2026. július 23.
Notodden egy 9000 fős kisváros a norvégiai Telemark megyében. A város a Heddalsvanet-tó északi végén, a Tinnelva folyó torkolatánál található, az E 134-es európai út áthalad rajta kelet-nyugati irányban. Notoddent 1913-ban alapították, amikor kivált Heddal községből és 4821 fős lakosságával önállóvá vált. 1964-ben hozzácsatoltak néhány községet, (többek között Heddalt is, amiből egykor kivált), így kétszeresére nőtt a lakossága. A város régi ipari bázisa a tópart közelében helyezkedik el. Itt épültek fel 1905-ben a Norsk Hydro létesítményei. A Tinnelva folyó mentén már a 19. század első harmadában fűrészmalmok és faipari feldolgozó műhelyek létesültek. 1905-ben a Sam Eyde és Kristian Birkeland által alapított Norsk Hydro vállalat megkezdte a mesterséges salétrom és műtrágya gyártását. Néhány évre a nyugodt település egyfajta norvég Klondike-ká változott. Ennek a nyüzsgő ipari fellendülésnek az előfeltétele a telemarki vízenergia intenzív kihasználása volt, mind a vegyipar számára, mint a Norsk Hydro esetében, mind pedig a fa- és vasfeldolgozásban a Tinfosnál. A műtrágyagyártást Notoddenben a 20. század folyamán fokozatosan leállították, majd később teljesen megszüntették. A vegyipar területén Notodden ma is gyárt helyben műanyagot és fóliát. Emellett beszállító cégek működnek a kongsbergi hadiipar számára és pilóta nélküli tengeralattjárókhoz, például a kőolajfúró platformokon való alkalmazásra. 2015-ben a majdnem teljesen megőrzött 20. század eleji ipari létesítményeket a szomszédos Rjukan városával együtt felvették az UNESCO világörökségi listájára.
A városban tartják a Notodden Blues Fesztivált, amely Európa egyik legjobb blues fesztiválja.
Fél három után néhány perccel érkeztem busszal Heddal-ból Notoddenbe. Mivel a buszállomáson sehol nem találtam menetrendet, megnéztem a neten: találtam egy 16.30-as buszt vissza Oslo-ba, így kb. 2 órám volt a városra. Úgy gondoltam, gyorsan megnézem a gyár épületeit, aztán még sétálok egy kicsit a városban. Szerencsére az ipari műemlékek gyakorlatilag néhány méterre voltak a buszállomástól, így azonnal megkezdhettem a világörökségi helyszín feltérképezését. (Részletek és több kép itt.)
Először a gyár néhány épületét néztem meg a buszállomás közelében. A terület neve Hydroparken és ma is működő üzemek, irodák található itt.
Megérkeztünk
Notodden, buszállomás
Kristian Birkeland fizikus szobra
Hidrogéngyár
Az "A" Kemence-ház
A "C" Kemence-ház
A hidrogéngyár tankjai
Kazánház és kovácsműhely
Központi műhely
Hydroparken
Miután körbefényképeztem a gyárépületeket, lementem a tópartra, üldögéltem egy kicsit egy padon, hallgattam a hullámverést, aztán folytattam a sétát.
Hedalsvanet
Szelfi a tóval
A Heddalsvanet-tó
Az "A" toronyház
Káliumnitrát-gyár
A minaret
Miután aránylag gyorsan sikerült megnézni a gyár épületeit, úgy gondoltam, megkeresem azt a lakótelepet, amelyet a gyár dolgozóinak építettek. A térkép szerint a közvetlenül a gyár mellett állnak az egyforma házak, de sajnos a kettőt elválasztja a vasúti sín és egy forgalmas út, amin sajnos nem találtam átjárót, így vissza kellett mennem a buszállomásig, (na jó, ez is csak néhány perces kitérő volt) ott egy aluljáró vezetett át a város központjába.
A sín és az út túloldalán, a fák között a lakótelep
Vasútállomás
Az aluljáró
Az aluljáró túloldalán egy szép parkot találtam, innen indult észak felé a Storgata. Jobbra fordultam, a Birkeland gate irányába. Ez felvezetett arra a dombra, amit már az út túloldaláról láttam. Itt állnak azok a színes, majdnem egyforma családi házak, amelyeket a gyár dolgozóinak építettek. A Grønnbyen nevű lakótelepet, amely szintén része a világörökségi helyszínnek, 25 ikerház és három családi ház alkotja, amelyek akkoriban magas minőségűnek számítottak, pl. mindegyikben volt benti WC. Tulajdonképpen ez számít az első norvég lakótelepnek.
Rallarparken
Birkelands gate
Bjornstjerne Bjornsons gate
Kilátás a gyárra
Helmers vei
A sűrűben az egykori lépcső
A házak mögött a minaret tornya
A házak mögött, a hegy tetején egy hófehér ház homlokzata látszott a fák lombja között. Mivel egykor ez volt a gyár vezérigazgatójának háza, szerettem volna megnézni, de végig be volt kerítve. Végül egy helyen találtam egy nyitott részt a kerítésen, de úgy tűnt, nem ez a hivatalos bejárat. Már majdnem lemondtam róla, de aztán összeszedtem a bátorságomat és elindultam felfelé a fák között a ház irányába. Gondoltam, csinálok néhány fényképet az 1906-ban épült, szép arányú, klasszicista stílusú, hófehér épületről, aztán gyorsan eltűnök. Az úgynevezett Admini volt az egyik első épület, amit a Hydro épített Notoddenben. Villamoen déli csúcsán található, kilátással a gyárakra és a Heddalsvannet-re, a ház Sam Eyde vezérigazgató számára egyszerre szolgált lakóhelyként és irodaként. Az Admini lenyűgöző a fenséges szecessziós és neoklasszikus építészetével, belső faragványait Jon Borgarson készítette, aki aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A környező területen gyönyörű park és teniszpályák találhatók, a Hydro vállalat minden gyűlését itt tartották 1960-ig. Ma az Adminit még mindig a Hydro használja reprezentációra és találkozókra.
Fent a hegyen a vezérigazgató lakása
A nyílás a kerítésen
Fel a hegyre
Kilátás a gyárra
Admini, a vezérigazgató háza
Kilátás a gyárra és a tóra
Szelfi az Adminivel
A park
Mivel senki sem szólt rám, kicsit nyugodtabban sétálgattam a házhoz tartozó parkban. Fiatalok teniszeztek a ház melletti teniszpályán, úgy tűnt, hogy a másik oldalról teljesen nyitva van a terület a város felé, így a maradék lelkiismeretfurdalásom is elmúlt. Elindultam a hegy másik oldalán lefelé, itt már modernebb, később épült családi házakat láttam. Mivel a térképen úgy láttam, nincs messze a város temploma, megkerestem. A vörös téglás, modern evangélikus templomot 1938-ban szentelték fel, előtte szép park található.
Sportpályák
Újra a házak között
Kilátás a szemben lévő hegyre
Evangélikus templom
A templom előtti park
A templom melletti utcában kezdődött a másik notoddeni lakótelep házai. A Villamoen nevű lakótelepet 1908 és 1918 között építették a gyárban dolgozó mérnököknek és egyéb, magasabb rangú alkalmazottnak. A telep 17 teljesen különböző családi házból áll, amelyek különböző építészeti stílust képviselnek: szecesszió, neobarokk és klasszicizmus. A házak közötti utcákat fasorok szegélyezik. Az 1960-as években néhány új ház is épült a telepen, néhány kerti tárolóépületet pedig garázzsá alakítottak át. Az egyik utcában egy modern templomépületet is láttam, ez a Pinsekirken Betania nevű pünkösdista templom.
Pinsekirken Betania
Hydros gate
Úton a városközpontba
Villa a hegyen
Miután leértem a hegyről a városközpontba, elmentem egy vöröstéglás épületekből álló épületcsoport mellett, itt van a Városháza, a város színháza és egy szálloda is. Mivel még volt egy kis időm a buszig, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és az egyik mellékutcán elindultam lefelé, a Tinnelva folyó felé. Csináltam néhány fényképet, aztán az aluljárón keresztül visszasétáltam a buszállomásra.
Városháza
Színház
Szökőkút a Városháza előtt
Városközpont
Az utca végén a folyó
Tinnelva
Szelfi a folyóval
Szemben az aluljáró
Negyed ötkor értem vissza a buszállomásra, többektől megkérdeztem, honnan indul a busz, de senki sem tudta. Mivel nem volt túl nagy forgalom (egyetlen busz sem állt bent, amíg vártam), gondoltam, úgyis meglátom a buszt, ha megjön, majd odarohanok. Hát, kár volt izgulni, mert a busz egyáltalán nem jött! Próbáltam érdeklődni, de senki sem tudta, merre lehet. Még a vasútállomáson is megnéztem, vonattal hogyan tudnék visszamenni Oslo-ba, de az még bonyolultabb volt: először busz, aztán vonat, egyszerűbb volt inkább megvárni a következő közvetlen buszt. Vettem innivalót a közeli boltban és végül a 17.20-as busszal sikerült visszaindulnom Oslo-ba.
Buszállomás
Forrás: Notodden (town) - Wikipedia
