2026. március 31., kedd

Bilbao

 Bilbao

2026. április 11.

Bilbao egy kb. 350.000 fős város Észak-Spanyolországban. Baszkföld autonóm közösség legnépesebb és legjelentősebb városa, Vizcaya (Bizkaia) tartomány közigazgatási központja. A baszkok nemzeti fővárosuknak tekintik. Bilbao az Ibériai-félsziget északi részén fekszik, a Nervión folyó folyik rajta keresztül, a várostól északra található a Vizcayai-öböl.

A várost 1300. június 15-én alapította Don Diego López de Haro, Vizcaya grófja, de már ezelőtt is állt Bilbao mai helyén egy Bellum Vadum nevű római kori település. Sokan erre a névre vezetik vissza a város mai nevét is, de más teóriák szerint a baszk bi albo, vagyis két oldal szóra vezethető vissza.

A város első lakói kovácsok, földművesek és tengerészek voltak. (A vas és a tenger még ma is meghatározza a város gazdaságát.) 1511-ben Bilbaó saját kereskedelmi bíróságot hozott létre, ezek a rendelkezések képezték az alapját az 1829-es első spanyol kereskedelmi törvénykönyvnek. A 18. században Bilbao gazdasága főként az amerikai spanyol gyarmatokkal folytatott intenzív kereskedelem révén virágzott. A város környéke a 19-20. századi erős iparosodása folytán Spanyolország második legiparosodottabb régiójává vált. A város legismertebb sportegyesülete az 1898-ban alapított Athletic Bilbao, amely az ország egyik legpatinásabb labdarúgóklubja. A város szülötte Miguel de Unamuno spanyol író.


Végül éjfél előtt néhány perccel érkeztünk meg Bilbao-ba, kicsit féltem, milyen lesz a sötét, kihalt utcákon bolyongani, de egyáltalán nem ez történt, szépen ki volt világítva minden utca, ráadásul nagy élet volt a városban, az utcák tele emberekkel, nyitva voltak a bárok és az éttermek. Ez a szállás volt a legmesszebb az állomástól, de fél egykor már meg is érkeztem. (Az út legbonyolultabb része az volt, hogy kitaláljak a buszállomás épületéből.) Itt is kódokkal kellett bejutni az épületbe, szerencsére minden klasszul működött, a szobám nagyon egyszerű, (még az ágyneműt is nekem kellett felhúzni, ami nem volt egyszerű az emeletes ágy miatt), de egy éjszakára tökéletesen megfelelt. Lezuhanyoztam és már aludtam is.

A buszpályaudvar

Az állomás előtti tér

Indulok a szállásra

Bájos kis tér

Sétálóutca

Ez lesz az én utcám!

A szállás bejárata

Folyosó

A szobám ajtaja mellett a kulcstartó box

A szobám

Másnap (illetve aznap) 8 után ébredtem, összepakoltam, a táskát otthagytam a recepción (meg sem kellett kérdezni, maguktól felajánlották), aztán elindultam felfedezni a várost.

Először elsétáltam a közeli Abando állomásra, amelyet eredetileg 1863-ban nyitottak meg, majd többször modernizálták, 1948-ban  egy teljesen új épületet emeltek, amelyben már mozgólépcső is volt. Az állomás legfontosabb nevezetessége a hatalmas, színes ólomüveg ablak, amely egy baszk festő alkotása. A 15x10 méteres üvegablak 301 darabból áll és a helyi közösség életének különböző jeleneteit mutatja be. Egy könyvesboltban vettem könyvet, mágnest és képeslapot, az információs irodában kaptam néhány jó tippet és egy térképet, aztán felszálltam a metróra.

Műalkotás a hotel folyosóján

Kiállítás

Házak a Calle Gral. Concha-n

Zárt erkélyek a Fernandez del Campo-n

Hurtado de Amezaga

Óriásfej az Abando állomáson

Színes üvegablak az Abando-n

Információs iroda az állomás mellett

Metróállomás

10.20-kor elindultam a legfontosabb célom, a Vizcaya-híd felé. Szerencsére közvetlen metrójárat vitt oda, 11 óra előtt már Portugalete-ben is voltam. 


Fél 2-kor értem vissza Bilbao-ba, a Moyua téren szálltam ki, amit formája alapján Plaza Eliptica-nak is neveznek, 8 sugárút fut itt össze, ez a város egyik központja. A metróból egy úgynevezett Fosterito-n keresztül jöttem fel a felszínre, ezeket az acélból és üvegből készült árnyékolókat az őket tervező Norman Foster, angol építészről nevezték el. Bár esett az eső, de így is látszott, milyen szépek a virágágyások, a szökőkutak és a teret szegélyező épületek. Az Alameda Recalde sugárúton indultam el észak felé, közben megcsodáltam a Casa Montero szecessziós erkélyeinek hullámzó vonalát, ami nagyon emlékeztet Gaudi barcelonai épületeire.

A Bizkaia Tartományi Tanács palotája

Plaza Moyúa

Fosterito

A Casa Montero szecessziós épülete az Alameda Recalde-n

Ez már inkább art deco

És ez is

Két órakor értem a Guggenheim Múzeumhoz, a város újkori történetének leghíresebb épületéhez. 1997 októberében nyílt meg a modern, mészkőből és titániumból készült múzeum, amely a folyóról nézve egy vitorláshajóhoz, a város felől pedig egy szirmait bontogató virágra hasonlít. Frank Gehry, egy kanadai-amerikai építész tervezte, 100 millió dollárba került a felépítése, emiatt sokan kritizálták. Nagyon impozánsak a belső terek is, a bonyolult ívek, lekerekített vonalak, a tetőablakon beáradó fény. A kiállításokat nem néztem meg, úgy gondoltam, itt inkább az épület az érdekes. (Részletek és több kép itt.) 
A múzeumtól balra, a folyó menti parkban áll Bilbao legmagasabb épülete, a 41 emeletes, 165 méter magas Torre Iberdrola, A háromszög alaprajzú toronyházat egy argentin építész tervezte, irodák és üzlethelyiségek vannak benne. 
A múzeum előtt áll Puppy, egy 12,4 méter magas, 38.000 növénnyel díszített kutyaszobor, amelyet az amerikai Jeff Koons készített.
A múzeum és a folyó között áll Anish Kapoor "Magas fa és a szem" című alkotása, amely 73 rozsdamentes fényvisszaverő gömbből áll, amelyek visszatükrözik a várost, a múzeumot, az embereket, a felhőket és a folyót.
Nem messze tőle áll a 10 méter magas, bronzból és acélból készült óriáspók, a "Maman", amelyet 1999-ben alkotott a francia Louise Bourgeois. A szobor az anyaság erejét és ellenállóképességét testesíti meg.
Középen a La Salve híd piros pillére

A múzeum dél felől

Balra a toronyház, jobbra a kutyus

Torre Iberdrola

Puppy


A virágokkal borított szobor

A bejárat lőtt

A belső tér

Lépcsőház

Az épület részlete fényképen

Pihenősarok

Magas fa és a szem

A folyó túlpartján a Residencia Fundadora

A Nervió folyó

A múzeum a víz felől

Szelfi a múzeummal


Magas fa és a szem

A múzeum tulajdonképpen egybeépült a folyón átívelő La Salve híddal, amely 1972-ben készült el, de 2007-ben kapott egy kiegészítést, ekkor épült a feltűnő, élénkpiros színű pillér. A múzeumot közvetlenül a híd alá tervezték.

A pók mögött a La Salve híd

Maman

Szelfi a pókkal és a híddal

A híd alatt

Az északi hídfő


A híd egyik pillére

A pillér belsejében

A szintkülönbséget áthidaló lépcső

A híd mögött a múzeum

Felkapaszkodtam a folyó szintjéről a több méterrel magasabban lévő Alameda de Mazzaredo-ra és visszaindultam a Moyúa térre.

Az Alameda de Mazarredo házai

Plaza Jado

A "Number 16" angol nyelviskola

A flamand stílusú Chávari-palota

Újra a Moyúa téren

Bár ezzel tulajdonképpen megnéztem a két legfontosabb dolgot, amit Bilbao-ban mindenképpen fel akartam keresni (a Vizcaya-hidat és a Guggenheim Múzeumot), úgy döntöttem, az eső ellenére még elmegyek az óvárosba, felkeresem a katedrálist és a Siete Callas-t, vagyis a híres Hét utcát, amelyek az ősi városmagot alkotják. 
3 óra után szálltam ki a Casco Viejo metróállomáson, közvetlenül mellette az Areatzako park fái, mellette áll a San Nicolás de Bari templom, amit 1756-ban emeltek egy korábban itt álló templom helyén. A park közepén egy különös, kagyló formájú épület, az Areatzako Kioskoa áll, amely egy 1928-ban, art deco stílusban épült zenepavilon. A park déli részén, közvetlenül a parton áll a gyönyörű, neobarokk Arriaga színház, amelyet 1890-ben nyitottak meg, nevét pedig egy helyi születésű zeneszerzőről kapta. A folyó túloldalán áll a La Concordia állomás (vagy ahogy a helyiek hívják: a Santander pályaudvar) épülete, amelyet 1902-ben nyitottak meg és gyönyörű, szecessziós stílusú üvegablakai még a túlpartról is feltűntek.

San Nicolás de Bari


Areatzako park


A kagyló formájú zenepavilon

Sétány a Nervió folyó partján

Arriaga színház

La Concordia vasútállomás

Néhány percre innen található a Plaza Nueva tökéletes téglalap alakú tere, amelyet a 19. században alakítottak ki neoklasszikus stílusban. Érdekes, hogy a térre egyetlen utca sem vezet, hanem az épületek közötti árkádokon juthatunk be. A tér hosszabbik oldalán 18, rövidebbiken pedig 15 boltív látható. Minden vasárnap délelőtt régiségpiacot rendeznek itt, de állítólag a környék legjobb pintxos bárjai is itt vannak. A tér északi részét az Euskaltzaindia, vagyis a Baszk Nyelv Királyi Akadémia épülete zárja le.

A Plaza Nueva-ra vezető lépcső

Átjáró a térre

Plaza Nueva

Szelfi a téren

Pálmafák

Euskaltzaindia

Pillantás az árkádok alól a térre

A Victor Montes étterem

A Plaza Nueva-tól a Posta Kalea vezetett az óváros közepén álló Szent Jakab katedrális felé, az utcát gyönyörű épületek és a Bilbao-ra jellemző zárt erkélyek díszítették. (Málta fővárosában, La Valetta-ban láttam hasonló épületeket.) 
A katedrálist a 14. század vége és a 16. század eleje között építették, (ez a város egyik legrégebbi épülete), de a helyén már Bilbao 1300-as megalapítása előtt állt egy román stílusú kápolna a zarándokok számára. A háromhajós katedrális francia mintára épült gótikus stílusban, a nyugati kaput a harangtoronnyal együtt a 19. század végén neogótikus stílusban építette újjá egy helyi építész. A templom fontos állomása a Santiago de Compostella-ba vezető Szent Jakab zarándokútnak, ezért 2015 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel. 
Posta Kalea

Díszes épület

Jellegzetes zárt erkélyek

A sarkon étterem, mögötte a katedrális

A katedrális északi sarka

Angyal-kapu

A templom előcsarnoka

Apró üzlet a katedrális falánál

Catedral de Santiago

Plaza Santiago

A nyugati kapu

A tér házai

Középen a Paret-kút

A katedrális és a folyó között húzódik az óváros legrégebbi része, a Siete Calles, vagyis a Hét utca, amelyek egymással párhuzamosan, a folyóra pedig merőlegesen futnak. A hét közül a legrégebbi a Somera, amelynek épületeiben a középkorban vendégházak működtek. Mivel még mindig esett az eső, alig voltak turisták, így még hangulatosabb volt a szűk sikátorokban bolyongani. Miközben az utcákat jártam fel-alá, kiértem a folyó partjára, itt áll a 15. századi Szent Antal templom, ami a közeli Szent Antal híddal együtt a város címerében is szerepel. Közvetlenül a folyóparton áll az Erriberako Mercatua, vagyis a Ribera piac, amely 10.000 négyzetméteres alapterületével Európa legnagyobb fedett vásárcsarnoka, ezen a helyen már a 14. században is árultak halat és húst.

Sikátor az óvárosban



Calle Somera

Calle Artekale

A zarándokút jele a kagyló

St. Anton templom

A Szent Antal híd

Színes házak a túlparton

Szelfi a híddal és a templommal

Háttérben a Martzana Kaia házai

Erriberako Mercatua

A vásárcsarnok bejárata


Calle Somera

Az volt a tervem, hogy itt, az óvárosban keresek egy éttermet, ott eszek, mielőtt kimegyek a reptérre. Be is ültem egy jónak tűnő étterembe, de nem vettem észre, hogy ez kínai. Inkább valami tipikusan spanyolt (azaz baszkot) akartam enni, ezért végül hallgattam a ChatGPT ajánlására és az atlétikai klub bárjába ültem be, ahol a konyha ugyan még nem működött, de így legalább megkóstolhattam a híres pintxos-t vagyis ezeket az apró (egyébként nem is annyira apró) falatokat, amelyeket főleg az italok kísérőjeként szolgálnak fel a bárokban (hasonlóan a spanyol tapas-hoz, de itt Baszkföldön vagyunk!) A pultra kitett tálcákról kellett választani, nem volt könnyű, rengeteg íz és szín, alig bírtam dönteni, melyiket kóstoljam meg. Végül 3-at választottam, hal, polip, sült paprika, sajtok és zöldségek, valóságos ízkavalkád és még jól is laktam vele. 

Graffiti

Az étterem

A klub címere

Pintxos


Női WC

... és a férfi

Az étterem

A pult, fent a pintxos-választék

Pontosan 5-kor jöttem ki az étteremből, itt volt az ideje azon gondolkozni, hogy jutok ki a reptérre. Mivel a reptér csak néhány kilométerre van a várostól, nem aggódtam túlzottan, de amikor megnéztem a neten, mik a lehetőségek, kicsit megijedtem, mert azt írta, hogy az első busz 18.50-kor indul, az nekem már késő, hiszen 19.40-kor zár a kapu. Picit pánikba estem, már azt terveztem, hogy taxival megyek ki a reptérre, de azért még adtam egy esélyt a tömegközlekedésnek. Miután észrevettem, hogy a szállodám közelebb van, mint a legközelebbi metrómegálló, visszagyalogoltam a városközpontba. Átkeltem a Mesedeetako zubia nevű hídon, (a betonból készült híd lámpaoszlopait díszes kovácsoltvas szárnyas oroszlánok díszítik), a túlparton egy volt kolostor épületében működik a Bilborock nevű koncertterem. Megkerestem a San Frantzisko utcát, ez átvezetett a sínek felett, majd az Iturrriza utcán elgyalogoltam a szállodámig.

Mesedeetako zubia híd

Szárnyas oroszlánok a hídon

A Nervión folyó

Szelfi a hídon

Bilborock

Távolban az Abando állomás

Calle Iturriza


Szemben az Assisi Szent Ferenc templom

Fél hatkor elhoztam a táskámat, metróval elmentem a San Mamés állomásra (gondoltam, itt taxit is hamarabb találok, mint bárhol az utcán), megkérdeztem az információs pultnál, mikor megy a reptéri busz, azt mondták, 6-kor indul (vagyis néhány perc múlva). Nagyon megkönnyebbültem, már csak azt kellett tisztázni, elég lesz-e a kártyámon lévő 3,25 (ami a feltöltött 5 euróból maradt,  miután egész nap utazgattam!), de a hölgy megnyugtatott, hogy 70 centbe kerül a buszjegy. (Jó, hogy végül nem hívtam taxit!) 
A busz pontosan indult, végighajtottunk a városközponton, elmentünk a Guggenheim Múzeum előtt is, majd át a színes Salve hídon és észak felé hagytuk el a várost.

Újra az utcámban

Folyosó a szálláson

A szálloda bejárata

Colegio Público Juan Manuel Sánchez Marcos

A reptéri busz

Estadio San Mamés

Dona Casilda Iturrizar park

Plaza Eliptikoa

A Guggenheim Múzeum a buszból

Balra a Puente de la Salve híd

20 perc alatt kiértünk a reptérre, az egyik üzletben még megvettem egyik kedvenc spanyol íróm, Zafón egyik könyvét spanyolul, el is kezdtem olvasni. Pontosan 20.10-kor felszálltunk és 22.45-kor leszálltunk Budapesten. 

Le Verdon

 Le Verdon-sur-Mer 2026. április 8. Le Verdon-Sur-Mer egy 1400 lakosú kisváros Dél-Franciaországban, Gironde megyében. Bordeaux városától kb...