Notodden
2026. július 23.
Notodden egy 9000 fős kisváros a norvégiai Telemark megyében. A város a Heddalsvanet-tó északi végén, a Tinnelva folyó torkolatánál található, az E 134-es európai út áthalad rajta kelet-nyugati irányban. Notoddent 1913-ban alapították, amikor kivált Heddal községből és 4821 fős lakosságával önállóvá vált. 1964-ben hozzácsatoltak néhány községet, (többek között Heddalt is, amiből egykor kivált), így kétszeresére nőtt a lakossága. A város régi ipari bázisa a tópart közelében helyezkedik el. Itt épültek fel 1905-ben a Norsk Hydro létesítményei. A Tinnelva folyó mentén már a 19. század első harmadában fűrészmalmok és faipari feldolgozó műhelyek létesültek. 1905-ben a Sam Eyde és Kristian Birkeland által alapított Norsk Hydro vállalat megkezdte a mesterséges salétrom és műtrágya gyártását. Néhány évre a nyugodt település egyfajta norvég Klondike-ká változott. Ennek a nyüzsgő ipari fellendülésnek az előfeltétele a telemarki vízenergia intenzív kihasználása volt, mind a vegyipar számára, mint a Norsk Hydro esetében, mind pedig a fa- és vasfeldolgozásban a Tinfosnál. A műtrágyagyártást Notoddenben a 20. század folyamán fokozatosan leállították, majd később teljesen megszüntették. A vegyipar területén Notodden ma is gyárt helyben műanyagot és fóliát. Emellett beszállító cégek működnek a kongsbergi hadiipar számára és pilóta nélküli tengeralattjárókhoz, például a kőolajfúró platformokon való alkalmazásra. 2015-ben a majdnem teljesen megőrzött 20. század eleji ipari létesítményeket a szomszédos Rjukan városával együtt felvették az UNESCO világörökségi listájára.
A városban tartják a Notodden Blues Fesztivált, amely Európa egyik legjobb blues fesztiválja.
Fél három után néhány perccel érkeztem busszal Heddal-ból Notoddenbe. Mivel a buszállomáson sehol nem találtam menetrendet, megnéztem a neten: találtam egy 16.30-as buszt vissza Oslo-ba, így kb. 2 órám volt a városra. Úgy gondoltam, gyorsan megnézem a gyár épületeit, aztán még sétálok egy kicsit a városban. Szerencsére az ipari műemlékek gyakorlatilag néhány méterre voltak a buszállomástól, így azonnal megkezdhettem a világörökségi helyszín feltérképezését. (Részletek és több kép itt.)
Először a gyár néhány épületét néztem meg a buszállomás közelében. A terület neve Hydroparken és ma is működő üzemek, irodák található itt.
Miután körbefényképeztem a gyárépületeket, lementem a tópartra, üldögéltem egy kicsit egy padon, hallgattam a hullámverést, aztán folytattam a sétát.
Az aluljáró túloldalán egy szép parkot találtam, innen indult észak felé a Storgata. Jobbra fordultam, a Birkeland gate irányába. Ez felvezetett arra a dombra, amit már az út túloldaláról láttam. Itt állnak azok a színes, majdnem egyforma családi házak, amelyeket a gyár dolgozóinak építettek. A Grønnbyen nevű lakótelepet, amely szintén része a világörökségi helyszínnek, 25 ikerház és három családi ház alkotja, amelyek akkoriban magas minőségűnek számítottak, pl. mindegyikben volt benti WC. Tulajdonképpen ez számít az első norvég lakótelepnek.
A házak mögött, a hegy tetején egy hófehér ház homlokzata látszott a fák lombja között. Mivel egykor ez volt a gyár vezérigazgatójának háza, szerettem volna megnézni, de végig be volt kerítve. Végül egy helyen találtam egy nyitott részt a kerítésen, de úgy tűnt, nem ez a hivatalos bejárat. Már majdnem lemondtam róla, de aztán összeszedtem a bátorságomat és elindultam felfelé a fák között a ház irányába. Gondoltam, csinálok néhány fényképet az 1906-ban épült, szép arányú, klasszicista stílusú, hófehér épületről, aztán gyorsan eltűnök. Az úgynevezett Admini volt az egyik első épület, amit a Hydro épített Notoddenben. Villamoen déli csúcsán található, kilátással a gyárakra és a Heddalsvannet-re, a ház Sam Eyde vezérigazgató számára egyszerre szolgált lakóhelyként és irodaként. Az Admini lenyűgöző a fenséges szecessziós és neoklasszikus építészetével, belső faragványait Jon Borgarson készítette, aki aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A környező területen gyönyörű park és teniszpályák találhatók, a Hydro vállalat minden gyűlését itt tartották 1960-ig. Ma az Adminit még mindig a Hydro használja reprezentációra és találkozókra.
Mivel senki sem szólt rám, kicsit nyugodtabban sétálgattam a házhoz tartozó parkban. Fiatalok teniszeztek a ház melletti teniszpályán, úgy tűnt, hogy a másik oldalról teljesen nyitva van a terület a város felé, így a maradék lelkiismeretfurdalásom is elmúlt. Elindultam a hegy másik oldalán lefelé, itt már modernebb, később épült családi házakat láttam. Mivel a térképen úgy láttam, nincs messze a város temploma, megkerestem. A vörös téglás, modern evangélikus templomot 1938-ban szentelték fel, előtte szép park található.
A templom melletti utcában kezdődött a másik notoddeni lakótelep házai. A Villamoen nevű lakótelepet 1908 és 1918 között építették a gyárban dolgozó mérnököknek és egyéb, magasabb rangú alkalmazottnak. A telep 17 teljesen különböző családi házból áll, amelyek különböző építészeti stílust képviselnek: szecesszió, neobarokk és klasszicizmus. A házak közötti utcákat fasorok szegélyezik. Az 1960-as években néhány új ház is épült a telepen, néhány kerti tárolóépületet pedig garázzsá alakítottak át. Az egyik utcában egy modern templomépületet is láttam, ez a Pinsekirken Betania nevű pünkösdista templom.
Miután leértem a hegyről a városközpontba, elmentem egy vöröstéglás épületekből álló épületcsoport mellett, itt van a Városháza, a város színháza és egy szálloda is. Mivel még volt egy kis időm a buszig, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és az egyik mellékutcán elindultam lefelé, a Tinnelva folyó felé. Csináltam néhány fényképet, aztán az aluljárón keresztül visszasétáltam a buszállomásra.
Negyed ötkor értem vissza a buszállomásra, többektől megkérdeztem, honnan indul a busz, de senki sem tudta. Mivel nem volt túl nagy forgalom (egyetlen busz sem állt bent, amíg vártam), gondoltam, úgyis meglátom a buszt, ha megjön, majd odarohanok. Hát, kár volt izgulni, mert a busz egyáltalán nem jött! Próbáltam érdeklődni, de senki sem tudta, merre lehet. Még a vasútállomáson is megnéztem, vonattal hogyan tudnék visszamenni Oslo-ba, de az még bonyolultabb volt: először busz, aztán vonat, egyszerűbb volt inkább megvárni a következő közvetlen buszt. Vettem innivalót a közeli boltban és végül a 17.20-as busszal sikerült visszaindulnom Oslo-ba.
Forrás: Notodden (town) - Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése