Először a Horvát-téren a Szent Péter templomot látogattuk meg, érdekes, mozaikokkal díszített homlokzatát és belső terét is lefényképeztük. (Részletek és több fotó itt.)
Hrvatska trg
Szent Péter templom
A templom főhomlokzata
Templombelső
Ezután a Ljubljanica folyó partján sétáltunk a városközpont felé, megnéztük Ljubljana híres hídjait, először egy zsiliphidat, amelyet Jozé Plecnik tervei alapján építettek az 1940-es években és amelynek az volt a szerepe, hogy szabályozza a Ljubljanica folyó vizét. A három torony, amelyet egy stég köt össze, rejti a zsilipberendezést. A híd is része Jozé Plecnik azon munkáinak, amelyeket 2021-ben felvettek az UNESCO világörökségi listájára.
Zsiliphíd
A zsiliphíd közelről
A zsilip zárja le az óvárost, így innen már tulajdonképpen a városközpontban sétáltunk, nagyon hangulatos a folyóparti sétány a víz két oldalán fákkal és gyönyörű épületekkel.
A Ljubljanica folyó
Hangulatos folyópart
A következő híd a 2010-ben épült Gabonahíd, amely kimondottan a gyalogosok számára készült. A nevét egy közeli tér korábbi nevéről kapta, valamikor ott zajlott a város gabonakereskedelme.
Gabonahíd
Ezután megnéztük az 1900-ban, szecessziós stílusban épült Sárkány-hidat, amely a négy sarkán álló sárkányszobrokról kapta a nevét. Európának ebben a részében ez volt az első vasbeton híd.
Sárkány-híd
A Sárkány-híd feljárója
A híd névadója
A folyó túlpartján áll egy érdekes, reneszánsz hatású, oszlopos épület, a Központi Nagycsarnok, amelynek földszintjén a halpiac, az emeletén pedig különböző üzletek kaptak helyet. Az épület az 1940-es években épült, szintén Jozé Plecnik tervei alapján, így ez is a világörökség része. A kétemeletes épület követi a folyó ívét, annak jobb partján áll a Sárkány-híd és a Hármas híd között.
Központi Nagycsarnok
A két nagy híd között kb. félúton egy másik, aránylag új gyalogoshíd áll, a 2010-ben átadott Hentesek hídja, amelynek korlátjára a szerelmesek akasztják lakataikat. Érdekes, hogy Pecnik már az 1930-as években tervezett ide egy hidat, de ez végül nem valósult meg. (Emiatt itt van egy "szünet" a piac épületében.)
Hentesek hídja
Hentesek hídja, lakatokkal
Balra a Nagycsarnok, középen a folyó
Timi a hídon
Miután átmentünk a folyó jobb partjára, sétáltunk a piacon, közben vettünk a híres krémesből (másnap úgyis Bledbe készültünk).
Szent Miklós székesegyház
Bledi krémes
Timi nézelődik
Kirakodóvásár
Piac
Ezután megérkeztünk a Preseren térre, amely Ljubljana egyik legfontosabb tere, középen áll Preseren szobra. France Preseren Szlovénia legnagyobb költője, 1844-ben írt Pohárköszöntő című versének hetedik versszaka 1991 óta Szlovénia nemzeti himnusza. Megállapítottuk, hogy ő a szlovénok Petőfije: az ő szerelmét is Júliának hívták és szintén 1849-ben halt meg. (Igaz, nem csatában, hanem az alkoholizmusa miatt kialakult májzsugorban.)
A teret a barokk óvárossal a Hármas híd köti össze. Ezen a helyen már 1280-ban állt egy fából készült híd, amelyet 1842-ben egy kőből készült híd váltott fel. Ez a kőhíd később már szűknek bizonyult, ezért 1932-ben két oldalsó hídpályával toldották meg, melynek korlátai illeszkednek az eredeti hídhoz, így azzal egységes képet alkotnak. (Természetesen ez is Plecnik műve, így a világörökség része.)
Hármas híd

Preseren tér
A három híd egyike
Ferences templom
Preseren tér
Preseren szobra
A nagy költő
A téren áll az 1873-ban épült Hauptmann-ház, amely túlélte az 1895-ös földrengést, 1904-ben szecessziós stílusban felújították, színes kerámialapokból kirakott geometrikus mintákkal díszítették a homlokzatát. Mellette áll az 1897-ben épült, zöld színű Frisch-ház, amelyet különleges torony díszít.
Középen a Hauptmann-ház, jobbra a zöld Frisch-ház
A tér északi részén áll a meglepően rózsaszínűre (hivatalosan korallszínűre) festett ferences templom, az Angyali Üdvözlet temploma, amely 1660-ban készült el. (Részletek és több kép itt.)
Ferences templom
Templombelső
A tér északkeleti sarkán áll a Galerija Emporium épülete. A luxusáruház több mint 100 nemzetközi divatmárka termékeit forgalmazza 1999 óta 7000 négyzetméteren.
Galerija Emporium
Preseren tér a templommal
Miután átkeltünk a hídon, gyönyörű látvány tárult elénk: Előttünk a Stritarjeva utca, amely a barokk óvárosba vezet, az utca két sarkán két érdekes épület, mindkettő tetején egy-egy kis tornyocska, köztük pedig a várhegy a rajta álló várral.
A két épületet az 1895-ös földrengés után Leopold Theyer grazi építész tervezte és 1898-ban fejezték be. A jobboldali a Fülöp-kastély, amelyet Filip Schreyer kereskedő építtetett reneszánsz stílusban. A szemben álló épület a Kresija-palota, ma itt működik a az idegenforgalmi iroda, mellette pedig az Önkormányzati Hivatal és a Városi Könyvtár.
Azt mondják, hogy a homlokzatokon lévő kis tornyokat Ivan Hribar polgármester kifejezett kérésére építették, aki csodálta a cseh kultúrát, és azt akarta, hogy Ljubljana hasonlítson Prágára, a "száz torony városára". A valószínűbb magyarázat azonban az, hogy a tornyok a város régi védőfalának városkapuira emlékeztetnek, amelyek korábban itt álltak.
A Galerija Kresija-ban megnéztünk egy érdekes bábkiállítást. (Több kép itt.)
Hármas híd a Fülöp-kastéllyal
Stritarjeva utca, háttérben a várhegy

Galerija Kresija
Bábkiállítás

A kiállítás plakátja

Stritarjeva utca
A városháza előtt áll a Robba-kút, amelynek alakjai Szlovénia három folyóját (Száva, Krka és Ljubljanica) jelképezik. A háromoldalú barokk obeliszket formázó szökőkutat az olasz Francesco Robba tervezte 1751-ben.

Robba-kút


Timi a kútnál, háttérben a székesegyház
Ezután végigsétáltunk a főutcán, ami tulajdonképpen három hosszúkás tér összefüggő láncolata. Az első a Mestni trg, a Városháza előtti régi főtér, aztán a Stari trg és végül délen a kissé lejtős Gornji trg. A három tér egy sétálóutcát alkot, két oldalán szép régi házak, rengeteg üzlet.
Mestni trg
Robba-kút, háttérben a székesegyház


A csatornafedőn a vár és a rajta a sárkány

Stari trg


Boltozatos bejáró

Üzletek a sétálóutcán

Sikátor

A Strari trg vége

Régi üzlet a Strari trg-on
Miután elértünk a Stari trg végére, balra fordultunk, itt indult el felfelé a Gornij trg, amely egy lejtős utca, kétoldalán szépen felújított, középkori házak, színes homlokzattal.

Herkules-kút a Levstikov trg-on

Az emelkedő Gornij trg
Színes házak a Gornji trg-on
Néhány perc múlva a Szent Flórián templom előtt álltunk, amely 1696-ban készült el barokk stílusban, de mai formáját 1934-ben nyerte el, amikor Joze Plecnik átalakította a várhoz vezető Ulica na grad-ot. Áthelyezte a templom bejáratát, amelyhez egy saroklépcsőt is épített, az egykori főbejárat fülkéjébe pedig Nepomuki Szent János szobrát állította, amelyet még Francesco Robba készített 1727-ben.
Szent Flórián templom

Középkori lakóház a Gornji trg sarkán

A templom saroklépcsője
A templom mellett balra fordultunk, a várhoz vezető Ulica na grad-ra. A Plecnik tervezte sétálóutca nagyon hangulatos, az utcát borító kövekből színes mintát raktak ki, az utca két oldalán pedig középkori házak, némelyik még felújításra vár. Az utca egyre szűkebb és meredekebb lett, ahogy felfelé kapaszkodtunk a vár irányába. A végén már a várfal mellett mentünk, sajnos pont olyan magas volt a mellvéd, hogy nem láttunk rá az alattunk elterülő városra. Az út utolsó szakasza már az erdőben vezetett, innen már láttuk a hegy tetején magasodó várat.
Ulica na grad



Háttérben a Szent Klement ortodox templom tornya


Különböző építőanyagok találkozása

Fa borítás a házfalon

Háttérben a várhegy

Úton a várba

Ljubljana háztetői

Pihenő az úton



Út az erdőben
Timi pózol
Ezen a lépcsőn jöttünk fel
Végre felértünk a várba, bár a kiállításokat nem néztük meg, de körbejártuk a várfalakat, megcsodáltuk a kilátást a városra és a környező hegyekre. (Részletek és több kép itt.)
A vár déli fala és a kaputorony

Kilátás a városra

Timi a várfalon


Lent a város


Várfal és a kilátótorony

Pihenő

Az ötszögletű torony
Ezután elindultunk lefelé, ezúttal egy másik útvonalon.
Indulunk lefelé



Palló az erdőn át
Hátul a sikló üvegdoboza


A sikló felső állomása


Indul a "doboz"


Miután leértünk a városba, benéztünk egy retró-boltba, ahol a volt Jugoszláviára jellemző tárgyakat lehetett kapni. Ezután megnéztük a Vodnikov trg-on a névadó, Valentin Vodnik, szlovén költő és újságíró szobrát, aztán a piacon vettünk nektarint. Ebédre kebabot ettünk (engem úgy kellett kiszabadítani a mosdóból, mert elromlott a zár!), desszertként pedig megettük a piacon vett bledi krémest. Megvettük a szokásos képeslap-hűtőmágnes-könyv-kombinációt, sőt két angol nyelvű könyvet is.
Timi vásárol a retró-boltban
Valentin Vodnik szobra

Kilátás a kebabos 2. emeletéről

Itt ebédeltünk

Preseren tér
Finom volt a krémes!
Miután jóllaktunk, a központból a vasútállomásra vezető Miklosiceva cesta-n indultunk el, ezen az 1906-ban létrehozott sugárúton, amelyet szebbnél szebb szecessziós épületek szegélyeznek. Az első a hófehér Grand Hotel Union, (közvetlenül a templom mögött), amely 1905-ben épült Josip Vancas tervei alapján. (A híres építész Sopronban született horvát szülőktől, Zágrábban és Bécsben járt egyetemre, majd főleg Boszniában és Szlovéniában tervezett historizáló, eklektikus és szecessziós épületeket.) A szállodával szemben áll a színes Vurnik-ház, vagyis a Cooperative Business Bank székháza, a város egyik leghíresebb épülete. 1921-ben épült Ivan Vurnik építész tervei alapján, ez a szlovén nemzeti stílusú építészet egyik legszebb példája. A homlokzat geometrikus mintája a szlovén zászló színeiben pompázik, ezt Vurnik bécsi származású felesége, Helena készítette. Az utca végén a Delavska Zbornica, vagyis a Munkaügyi Kamara 1928-ban emelt épülete, ma főleg kulturális eseményeket, kiállításokat rendeznek benne.

A Grand Hotel Union kupolája
Jobbra a színes Vurnik-ház
A Grand Hotel Union bejárata
Háttérben a Ferences templom
A Kerületi Bíróság épülete
Díszes homlokzat a Tavcarjeva utca sarkán
Delavska Zbornica, a tetején a szobrokkal
Délután háromra értünk vissza a szállodába, kifizettük és elfoglaltuk a szobánkat, (tényleg elég egyszerű, de tágas és tiszta, a fürdőszoba a folyosón van, néhány lépésre a szobánktól, modern és nagyon tiszta), aztán pihentünk (és szunyókáltunk) néhány órát.
Kilátás az ablakunkból
Szobánk
Fél hatkor indultunk vissza a városba, az állomáson megvettük a buszjegyeket Bledbe, aztán sétáltunk az öthektáros, 19. századi Tivoli parkban. (Részletek és több kép itt.)
Úton a Tivoli parkba
Toronyházak az állomással szemben


Tivoli park

Gondozott sétányok, padok és fák

Aluljáró a parkban, fölötte vasúti sín




Jakopic-sétány

A Szent Ciril és Metód pravoszláv templom mellett elhaladva megcsodáltuk Szlovénia Nemzeti Múzeumának neoreneszánsz stílusú épületét. A múzeumot 1821-ben alapították, ezzel ez Szlovénia legrégebben fennálló kulturális intézménye. Az épületet 1883-ban adták át, alapkövét Ferenc József helyezte el. Közvetlenül mellette áll az opera épülete.
Innen a modernebb városrészbe jutottunk, ahol megnéztük Ljubljana legnagyobb terét, a Köztársaság teret, amelyet az 1960-as és 70-es években alakítottak ki, ennek megfelelően erősen szocreál stílusú. A tér északi részén áll a hasonló stílusú, 1959-ben épült Parlament. Néhány percre innen találjuk a Kongresni trg-ot, ami már sokkal barátságosabb, inkább park, nem tér, ahol sokan piknikeztek, körülötte vendéglők, cukrászdák.

A háttérben a pravoszláv templom kupolája

Szent Ciril és Metód pravoszláv templom


Szlovénia Nemzeti Múzeuma



Operaház





Nemzeti hősök parkja, háttérben a Nemzeti Múzeum


Köztársaság tér

A Parlament épülete



Kongresszus tér







Ezután visszasétáltunk a központba, a lemenő nap fényében nagyon szép volt a város, sokat fényképeztünk, aztán a folyó mentén hazasétáltunk.



SUP-ok a Ljubljanica folyón


Sétahajó

Hármas híd, háttérben a Preseren tér a templommal









Hármas híd

Középen Plecnik árkádsorának vége

A híd és a templom

Preseren szobra

A Nagycsarnok oszlopai és egy sétahajó


Sárkány-híd


Szent Péter templom

Hrvatski trg
Útközben bevásároltunk az Aldiban (itt Hofernek hívják), este fél 9-re értünk haza, összesen 24 km-t gyalogoltunk, így elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy gyorsan elaludjunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése