Ljubljana
Ljubljana Szlovénia fővárosa, egyben földrajzi, kulturális, tudományos, gazdasági, politikai és közigazgatási központja, közel 300.000 fő lakja. A városközponton keresztülfolyik a Ljubljanica folyó. A mai város helyén az ókorban a római Emona város állt. Ljubljana nevét először a 12. század első felében említik. A középkortól 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt, majd később a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991 óta a függetlenné vált Szlovénia fővárosa. Nevének eredetére több magyarázat is létezik, van aki a szerelem (ljubiti) szóra, mások a Ljubovid személynévre vezetik vissza eredetét, de lehet, hogy a folyójáról kapta a nevét.
Ljubljana kb. 300 m tengerszint feletti magasságban fekszik a Ljubljanai-medencében. Történelme mondákban és jelentős történelmi eseményekben is bővelkedik:
A monda szerint az aranygyapjút megszerző Iaszón görög királyfi legyőzte az itteni tóban tanyázó sárkányt, így vált a a sárkány a város jelképévé. Az itteni mocsarakban találták meg a világ legrégebbi kerékmaradványát, amely Kr. e. IV. évezredből származik. A város területén Kr. e. 2000 körüli bronzkori népek cölöpépítményes településére (Kr. e. 2000 körül) utaló nyomokat találtak, később illírek, majd kelták éltek itt. Kr. u. 15-ben alapították meg a rómaiak Emona városát, erre haladt át a borostyánút. A fallal megerősített városban 5-6000 ember élt. Később a hunok elpusztították, majd a VI. században szlovén törzsek vették birtokba. Első írásos említése 1144-ből származik, 1220-ban városi rangra emelték, saját pénzt is veretett. 1511-ben egy földrengés lerombolta, utána reneszánsz stílusban újjáépítették, majd a század végén megérkezett a barokk stílus is. 1849-ben itt tartották fogva Batthyány Lajos miniszterelnököt, ekkor már vonat kötötte össze Béccsel. 1895-ben újabb földrengés pusztított a városban, ekkor historizáló, eklektikus és szecessziós épületeket emeltek, amelyek ma is díszítik a város sétálóutcáit, köztereit.
Először 2018 nyarán jártunk Ljubljanában Timivel.
2018. július 24. és 30.
Másodjára 2024 szilveszterén jártunk Ljubljanában.
2025. január 2.
Forrás: Ljubljana – Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése