Gdansk
2023. július 13-16.
2023. július 13.
17.50-kor érkeztem Bydgoszcz-ból Gdanskba. A buszállomás egy domboldalon van, jóval alattunk látszott a vasútállomás tornyos épülete. Az automatában vettem jegyet és kivillamosoztam Wrzeszcz-be, ahol a szállásom volt. A megálló neve Galeria Baltycka, kiderült, hogy ez egy óriási pláza, innen néhány percre állt a Kampus Garnizon. Nagyon érdekes volt az egész terület, nevéből ítélve valamikor laktanya lehetett, amelyet részben már átalakítottak. Több szálloda, éttermek, bárok, játszótér, egy kis tó az egyik oldalon, építési terület, por és törmelék, óriási daruk a másik oldalon. Néhány év múlva, gondolom, elkészül az egész, valahogy már Lodz-ban is ilyen érzésem volt, mintha az egész város egy nagy építkezés lenne, ott is egész városnegyedeket modernizáltak. Először egy másik épület recepcióján kellett bejelentkezni, majd egy kis parkon át jutottam el a fák között álló főépületbe, ahol (az első emeleten) a szobám volt. A bejárat itt is kóddal működött, a szoba pedig kártyával nyílt. A szoba alapterülete nagyon kicsi, de van egy jól felszerelt fürdőszobája, egy pici konyha mosogatóval és hűtővel, egy íróasztal székkel és fent a galérián a hálószoba, ami tulajdonképpen egy matrac. A galériára vezető létra elég meredek volt, főleg lefelé jövet volt szédítő az élmény! Kipakoltam, aztán még visszamentem a plázába enni és bevásárolni, aztán este spanyol és naplóírás.
Megérkeztünk
Gdansk autóbuszállomás
A vasútállomás teteje
Recepció
Kis tó szökőkúttal
A Kampus Garnizon épülete
A hotel bejárata
A szobám
Galéria
Kilátás fentről
Vacsora
Újra a szállóban
2023. július 14.
Pénteken reggel korán keltem (az ablak felső részén nincs redőny, így pont a szemembe sütött a nap), megreggeliztem, aztán a pláza túloldalán megkerestem a vasútállomást. Azt már a neten kinéztem, hogy a 9.32-es vonattal megyek Malborkba, de volt még néhány percem, így gyorsan benéztem az állomás közelében álló Jézus Szentséges Szíve névre hallgató templomba. (Részletes leírás és több kép itt.)
Hajnali napsütés a galérián
Vasúútállomás, Gdansk Wrzeszcz
Jézus Szentséges Szíve templom
Templombelső
Ezután visszamentem az állomásra és felszálltam a vonatra. Egy óra múlva, fél 11-kor értünk Malborkba. Megnéztem a várat, majd visszamentem Gdanskba. Fél hatkor megérkeztem, vettem 2 buszjegyet és a 606-os busszal (a neten olvastam, hogy ez a leggyorsabb) 17.55-kor elindultam a Westerplatte-ra. Kb. 20 perc volt az út, Gdansk kikötőjén keresztül, szép hidakon át robogtunk ki a tengerpartra.
Vasútállomás
Szoborcsoport az állomás előtt
Negyed hétkor megérkeztem, megnéztem, mikor indul vissza busz (szerencsére elég gyakran járt, ahhoz képest, hogy már este volt), aztán elindultam felfedezni a Westerplatte-t. Már az út előtt felfigyeltem erre az érdekes helyszínre, így ide mindenképpen el akartam jönni. A története röviden annyi, hogy itt, a Westerplatte nevű félszigeten kezdődött tulajdonképpen a 2. világháború, hiszen 1945. szeptember 1-én, hajnali 4.48-kor a Schleswig-Holstein nevű csatahajó tüzet nyitott az itt állomásozó, alig 200 fős lengyel helyőrségre, akik egy hétig hősiesen ellenálltak, és csak azután adták meg magukat a több, mint tízszeres túlerőben lévő németeknek, hogy elfogyott a lőszerük és nem tudták ellátni a sebesülteket.(Részletek a csatáról: Westerplattei csata – Wikipédia (wikipedia.org)) A Westerplatte védelme példaértékű volt a lengyel hadsereg számára, a hely ma egyike Lengyelország hivatalos nemzeti történelmi műemlékeinek.
Buszmegálló a Westerplatten-n
Először egy hosszú sétányon kellett végigmenni, a baloldalon a laktanya romjai, jobbra pedig szuvenírárusok, a kései óra ellenére is sokan sétáltak itt, kisgyerekes családok, turisták. A sétány végén egy kis emelkedőre kellett felmenni, ennek a tetején áll az emlékmű. Egy kedves házaspárral kölcsönösen lefényképeztük egymást, aztán felmásztam egészen a talapzatra. Felfelé még ment is, de lefelé nagyon szédítő volt a méteres köveken lelépdelni. Ezután a spirálvonalú úton lejöttem az emelkedőről és visszasétáltam a hosszú úton.
Az egykori laktanya
A sétány végén az emlékmű
Az emlékmű talapzatán
Lefelé vezető út
Újra a sétányon
Ezután megnéztem egy szabadtéri kiállítást, amely fotókkal és rövid leírásokkal idézte fel azt a bizonyos szeptemberi hetet.
Ezután újra elsétáltam a laktanya romjai mellett és bár tábla figyelmeztetett, hogy csak saját felelősségre léphetek be, nem bírtam megállni, hogy ne vessek egy közelebbi pillantást a romos épület belsejére.
A laktanya romjai
Ezután megnéztem az itt elesett katonák szimbolikus sírhelyét, (a sírkövek félkörívben vették körül az emlékhelyet, előtte információs táblák a hősök életéről), aztán kimentem a tengerpartra. Gyönyörű volt a tenger, erősen hullámzott.
A védelem parancsnoka
Tengerpart
Ezután még egy kiállítás, ahol szintén háborús hősöket mutattak be.
A 19.37-es busszal visszautaztam az állomásra, (útközben a busz ablakából még megpillantottam az óváros néhány csatornáját), aztán hazavillamosoztam. Salátát vettem vacsorára, aztán üzenetek haza, naplóírás, spanyol.
Mindjárt indulunk
Újra az állomáson
Július 15.
Ezt a napot strandolással töltöttem, voltam Gdynia-ban és Sopotban. Hazafelé jövet nem szálltam le Wrzeszcz-ben, hanem bementem Gdansk központjába, úgy döntöttem, van még idő egy kis városnézésre.
Este hétkor szálltam le a vonatról, besétáltam az óvárosba. Az utcákon mindenütt egy kirakodóvásár bódéi tűntek fel, kár, hogy nyitva egyszer sem láttam őket. Mivel tudtam, hogy másnap még visszajövök, ezért csak egy gyors sétát tettem a városban, a templomokat is csak kívülről néztem meg, mert már zárva voltak. Végigsétáltam az óvároson, láttam az Óvárosi városházát, a malmot, a Szent Katalin templomot, a Vásárcsarnokot, aztán az Aranykapunál végre elértem a Dluga-t, vagyis a Hosszú utcát, ami tulajdonképpen a város főutcája. Végigsétáltam rajta, megcsodáltam a Felsővárosi városházát és előtte a Neptun-kutat, végül a Zöld kapun keresztül kiértem a Motlawa partjára.
Szent Katalin templom
Lángos!
A Nagy malom
Heweliusz emlékműve, mögötte a városháza
Óvárosi városháza
Színes házsor
Nagy malom
Szent Katalin templom
Jobbra a Jacek-torony
Vásárcsarnok
A vásárcsarnok bejárata
Óvárosi házsor
Aranykapu
Dluga, Háttérben a Felsővárosi városháza tornya
Házsor a Dluga-n
A házak között a Szűz Mária-temlom tornya
Neptun-kút
Artus udvar
A városháza keletről
Dlugi Targ
Jobbra a kapu
Brama Zielona, azaz a Zöld kapu
Gyönyörűek voltak a favázas házak a Motlawa partján a lemenő nap fényében. Végigsétáltam a keleti parton, mindenütt bárok és éttermek, óriási volt a tömeg. A szemben lévő parton áll Gdansk jelképe, a daru, előtte pedig egy nagyon érdekes, modern hidat láttam, ami bizonyos időközönként egyszerűen elfordult a csatorna közepén álló pilléren, így biztosítva, hogy a gyalogosok átkelhessenek rajta. Néhány perc múlva pedig visszafordult, így a hajók szabadon közlekedhettek mellette.
Daru
Ezután a Mariacka-n visszamentem a központba, majd a jól ismert úton a vasútállomásra. Hazavillamosoztam Wrzeszcz-be, fél 10-re értem a szállodába. Naplóírás, spanyol, aztán üzenetek haza.
Brama Mariecka
Mariecka
Királyi kápolna
Szűz Mária templom
Szent Katalin
Nagy malom
Újra a Kampuson
A szállodám
Júl. 16. Gdansk
Reggel összepakoltam, megreggeliztem, a bőröndöt a recepción hagytam, aztán újra elindultam a városba.
Kilátás az ablakomból
A szobám
Gdansk Lengyelország hatodik legnagyobb városa, majdnem félmillió lakosa van, de a Hármasváros (Trójmiasto) Sopottal és Gdyniával együtt 1,5 millió lakossal büszkélkedhet. Mivel Gdansk a Balti-tenger partján, a Motlawa torkolatánál fekszik, egyben az ország legfontosabb kikötője és ipari központ is. A város bonyolult történetében váltakoztak a lengyel, porosz és német uralom időszakai a szabad városállam időszakaival. A 7. században kézműves-halászfalu állt a mai település helyén, városként 997-ben említik először. A késő középkorban fontos tengeri kikötő és hajóépító város volt, a 14-15. században a Hanza Szövetség tagja. Itt tört ki a 2. világháború és a város a szolidaritási mozgalom szülőhelye is. A 2. világháborúban az óváros 90%-a (!) teljesen elpusztult, de áldozatos munkával korhűen újjáépítették a gyönyörű épületeket. (A romok eltakarításához egy vasútvonalat építettek az óváros szívében, valamint hajókkal hordták ki a törmeléket a tengerpartra, majd a tengerbe süllyesztették.)
Úgy terveztem, hogy először felfedezem az óvároson kívüli látnivalókat, elsőként éppen az előbb említett szolidaritási mozgalom emlékhelyét. Csak néhány percet szántam erre a témára, gondoltam, lefényképezem az emlékművet, és kész. Hát, nem egészen így alakult! Teljesen beszippantott a hely (és a történelem) varázsa, több órát töltöttem el itt, az egykori hajógyárban, ahol tulajdonképpen megkezdődött a keleti blokk felbomlása. A Plac Solidarnosci, vagyis a Szolidaritás tér csak egy villamosmegállóra van a főpályaudvartól, így gyorsan odaértem. A tér közepén áll a 42 méter magas emlékmű, ami 1980 óta állít emléket azoknak a hajógyári munkásoknak, akiket 1970 decemberében itt lőttek agyon a milícia és a hadsereg katonái. Az emlékművet 3, egyforma magasságú kereszt alkotja, rajtuk a hajóépítők szimbóluma, a horgony. A téren áll az Európai Szolidaritás Múzeuma, amely egy rozsdás hajótestre emlékeztet. Az útikönyvem szerint valahol a közelben áll az úgynevezett Kettes számú kapu, ami az egykori hajógyár területére vezet és egy ikonikus emlékhelye az 1980-as tüntetéseknek. Ezt mindenképpen meg akartam keresni, ezért elindultam a múzeum épülete mellett a hajógyár felé. Több embert is megkérdeztem, de senki sem tudott róla. A végén kiderült, hogy végig ott volt a szemem előtt, csak azért nem láttam, mert éppen felújították és az egész le volt takarva egy ponyvával. Ha jobban megnéztem volna a tér makettjét, akkor észrevettem volna, hogy közvetlenül az emlékmű mellett áll!
Szolidaritás emlékmű
Európai Szolidaritás Múzeum
A tér makettje
Hát igen! A 2. számú kapu a maketten
Elindultam a tenger felé, az egykori hajógyár épületeinek az irányába. A gyár egyébként (kisebb területen) ma is működik, de a már nem használt épületek egy részét múzeummá, a többit pedig bárrá, étteremmé alakították. Néhány épületbe művészek költöztek, láttam romos gyárépületek udvarán kialakított galériát is.
Hajógyár
Egykori hajógyári épületek, ma bárok
A hajógyár látképe
Daruk mindenütt
Szórakoztató központ
Galéria
Ahogy a kaput keresgéltem, egy óriási vöröstéglás épületet láttam meg, kiderült, hogy ez a hajógyár egyik legrégebbi épülete, a Direkcija, vagyis Igazgatóság (2002-ig valóban ebben az épületben volt a hajógyár igazgatójának az irodája). A 19. század második felében épült, és előtte sztrájkoltak a hajógyári munkások. Vele szemben áll az egykori tűzoltóság épülete, ma hangulatos étterem működik benne. A két épület mögött már a tényleges gyárépületek állnak, az úgynevezett S-részleg, amelynek épületei a 19-20. század fordulóján épültek, előttük a szállítást biztosító sínekkel.
Az épület bejárata
A tűzoltóság épülete
S-részleg
Az Igazgatóság
Az Igazgatóság épülete mellett, egy forgalmas út túloldalán áll a terület egyik legfontosabb épülete, az úgynevezett BHP-csarnok. Ebben az alacsony, szintén vöröstéglás épületben zajlottak a tárgyalások a sztrájkoló munkások és a kormány között, és itt írták alá 1980. augusztus 31-én azt a megállapodást, amelynek nyomán létrejött a szabad szakszervezet. A tárgyalásokat Lech Walesa vezette, aki villanyszerelőként dolgozott a hajógyárban, tagja volt az 1970-es sztrájk idején a sztrájkbizottságnak, ami miatt egyéves börtönbüntetést kapott. Mivel 1976-ban aláírást gyűjtött a meggyilkolt munkások emlékművének felállítása érdekében, elveszítette az állását a hajógyárban. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, majd 1990-től 5 éven át Lengyelország köztársasági elnöke volt. Ritka, hogy egy repülőteret még élő személyről nevezzenek el, Gdansk reptere mégis az ő nevét viseli.
A BHP-csarnokban egy nagyon érdekes kiállítást is megnéztem, amely a szolidaritás és a hajógyár történetéről mesél, rengeteg információs táblával, egykori eszközökkel, sőt a hajógyár makettjével, amit órákig el tudtam volna nézni, annyira izgalmas volt a rengeteg épület, jármű, ember. Így tényleg átélhetőbbé vált az akkori élet. (Részletek és több kép a múzeumról itt.)
A BHP-csarnok
Az egykori tárgyalások helyszíne
A hajógyár makettje
A sztrájkolók 21 pontja
Ezután visszaindultam a Szolidaritás térre, közben még benéztem a Európai Szolidaritási Központ előcsarnokába. A modern épület több díjat is nyert, valóban grandiózus a több emelet magas előcsarnoka, ami valójában egy télikert. Számos állandó és időszaki kiállítás, egy kávézó, ajándékbolt és egy játszótér is található benne. Állítólag a mai napig az épület egyik irodájában dolgozik Lech Walesa.
Miután kijöttem, végre megtaláltam azt, amit már órák óta kerestem: ott álltam a 2. számú kapu előtt, de sajnos mindkét irányból le volt takarva, így semmit sem láttam belőle. De legalább megvan!
Európai Szolidaritási Központ
Jobbra a központ, mellette az emlékmű, balra a kapu
A központ bejárata
A központ előtti park
A 2. számú kapu
Szolidaritás tér
Ezután gyalog visszaindultam a pályaudvarra, közben gyönyörű templomokat láttam, például a 15. századi Szent Jakab templomot, ami szintén a zarándokút része (mellette egy tábla mutatta az utat Compostella-ba). Szemben vele a Szent Bertalan ortodox templom, oldalában egy apró művészeti galériával, előtte pedig az Orosz-ukrán keresztség nevű tér. A templom 1495-ben, a tornya pedig 1600-ban épült, csak az előtérig tudtam bemenni, de már ott is szép mozaikokat láttam.
Szent Jakab templom
Szent Bertalan templom
Galéria a templom oldalában
Orosz-ukrán keresztség tere
A templom főhomlokzata
Mozaik
Templombelső
Ezután visszamentem az állomásra, és a 10-es, majd az 5-ös villamossal (mára napijegyet vettem) kimentem a Nowy Port-ra, vagyis az Új kikötőbe. Először túl hamar szálltam le, de így legalább megnéztem a különleges formájú ferences templomot, a szép nevű Mária Szeplőtelen Szívének tengerészeti misszionárius templomát. Újra villamosra szálltam, és ezúttal már a megfelelő megállóban szálltam le, ahonnan a legközelebb volt következő úticélom, a kikötő világítótornya.
Jön a villamos!
Óriási daruk a kikötőben
Ferences templom
Bejárat
Templombelső
Villamoson
A kikötő
Irány a világítótorony
A kikötő bejárata
A torony
Szemben a Westerplatte
A vöröstéglás világítótorony 1894-ben épült, 31 méter magas és a legfontosabb, hogy az egyik ablakából dördültek el azok a lövések, amelyekkel 1945. szeptember 1-én, 4.45-kor elkezdődött a 2. világháború. (Mármint a hadihajóról leadottak után, gondolom.) A torony 2004 óta látogatható, belépődíj ellenében fel lehet mászni a csigalépcsőn a kilátórészbe, ahonnan gyönyörű a kilátás a Westerplatte-ra és az egész kikötőre. Sőt, egy majdnem függőleges létrán egészen fel lehet mászni ahhoz a lámpához, amelynek ütemesen felvillanó fénye mutatja az utat a hajósoknak.
A kikötő kapitányának irodája
Világítótornyok ajándékba
Bejárat
Kezdődik a csigalépcső
Az a bizonyos ablak!
Balra a Westerplatte
A létra
A lámpa
Huh, lefelé még meredekebbnek tűnik!
Westerplatte
Kikötő
Villamossal továbbutaztam a közeli Brzezno-ba, ahol megnéztem Gdansk legkedveltebb strandját. A háború előtt egy 250 méter hosszú fából épült móló állt itt, ez ma már csak 130 méter, de a körülötte elterülő strand az egyik legjobb a lengyel partvidéken. Amikor kiértem a partra, sajnos észrevettem egy táblát, amin az a felirat állt, hogy 500 méterre innen egy régi halászfalu található. Követtem a táblát, (útközben gyönyörű nyaralókat, szállodákat láttam), de senki nem tudott semmilyen halászfaluról, így végül visszavillamosoztam a strand bejáratához. Előtte még megcsodáltam az 1893-ban emelt fürdőház épületét, amely a régi leégett épület helyén épült.
Úton a strandra
Az a bizonyos tábla
Lejárat a partra
Fürdőház
A móló
A mólón
Jön a villamos
Négy óra után értem vissza a városba, úgy éreztem, most már tényleg ideje elkezdeni az "igazi" városnézést! Először alaposabban is megnéztem a pályaudvar épületét. 1870-ben nyitották meg a Berlinből idevezető vasútvonalat, ekkor már épült egy (eleve átmenetinek tervezett) állomásépület, amelyet aztán 1900-ban váltotta fel a ma is látható, neoreneszánsz épület.
Innen ugyanazon az úton indultam el, mint előző este, de most már alaposabban megnéztem az óváros és a felsőváros nevezetes épületeit.
A Nagy malomnál kezdtem a városnézést, gyönyörű ez a rész a két ágra szakadó csatornával, amelyet még a német lovagrend épített 1338-ban, hogy vizet biztosítsanak a városban működő malmoknak és fűrészüzemeknek. A Nagy malom1350-ben épült, a középkorban ez volt Észak-Európa legnagyobb ipari létesítménye. A malom (az itt lévő pékséggel együtt) 1945-ig működött!
Vasútállomás
Ezután megnéztem a malommal szemben álló Szent Katalin templomot. (Részletek és több kép itt.)
Szent Katalin templom
Templombelső
Kiállítás Hevelius-ról
Ezután a néhány méterre álló Szent Brigitta templomot és az itt található, csodálatos Borostyánoltárt néztem meg. (Részletek és több kép itt.)
Borostyánoltár
Ezután továbbindultam a központ felé, útközben elmentem a Jacek-torony előtt, megnéztem az 1896-ban emelt Vásárcsarnok vöröstéglás, tornyos épületét, amelynek padlója alatt egy egykori dominikánus kolostor alapjai láthatók. Mellette áll a dominikánusok 13-14. században emelt temploma, a Szent Miklós templom.
Jacek-torony
Szent Miklós templom
A következő sarkon egy kis éttermet találtam, nevével ellentétben főleg helyiekkel volt tele. Egyetlen angol nyelvű feliratot sem találtam, ezért kinézet alapján választottam. Finom borscsot ettem, még egy főtt tojást is tettek a tányérba, így teljesen jóllaktam vele.
Borscs
Ezután kicsit letértem a tegnapi útvonalról, és megkerestem a Szénpiacon a Nagy fegyvertár 1609-ben emelt rózsaszín épületét, amely a holland reneszánsz egyik legszebb európai építménye. Ez a házsor egykor a városvédelmi falrendszer része volt, ez zárja le a Piwna utcát. Mellette az egykor itt álló városi színház helyén 1966-ban épült színház modern épülete. Szemben vele áll a Börtöntorony és kínzókamra vésztjósló épülete, mellette pedig a 1588-ban épült Brama Wyzynna, vagyis a Magas kapu, ami egykor a város egyik főkapuja volt. Egy felvonóhidat is beépítettek a belsejébe, amit éjszakára felhúztak. A Börtöntorony mellett áll az Aranykapu, amit nevével ellentétben nem aranyból, hanem világos kőből emeltek 1612-ben, olasz reneszánsz stílusban, egy korábban itt álló gótikus városkapu helyén.
Nagy fegyvertár
Háttérben a modern színház
Milleneum fa
Börtöntorony és kínzókamra
Brama wyzynna, Magas kapu
A börtöntorony belsejében
Zlota Brama, Aranykapu
Aranykapu a Dluga felől
Az Aranykapun átlépve indul a Hosszú utca, vagyis a Dluga, ami a Motlava folyóhoz vezető Zöld kapuig pontosan 400 méter hosszan húzódik. Gdansk nyüzsgő sétálóutcáját gyönyörű színes homlokzatú, keskeny házak díszítik, földszintjükön üzletekkel, éttermekkel, bárokkal. A házak különböző korokból származnak, a legrégebbi (a 47. számú) például gótikus stílusú. A 2. világháborúban az utca teljesen megsemmisült, de a homlokzatukat az eredetinek megfelelően rekonstruálták, míg a házak belső kialakítása már a modern életvitelnek felel meg (például 2-3 háza összenyitottak). Érdekes a házak számozása, az utca jobboldalán 1-45-ig számozták őket, majd a balaldalon a számozás az ellenkező irányban indul vissza, a városházától kezdve.
A Dluga később a Dluga torg-ba torkollik, ami tulajdonképpen a Hosszú utca térré szélesedése. Most újra végigjártam a Királyok útját (így is nevezik ezt a szakaszt), közben megcsodáltam a Felsővárosi városháza épületét, amelyet a 14. században kezdtek el építeni, de a folyamat több évszázadig tartott, emiatt az épület a gótika és a reneszánsz stílusjegyeit egyaránt mutatja. Korának mesterműve az 50 méter magas tornyot megkoronázó 30 méteres toronysisak, amelynek tetejére 1561-ben került fel Zsigmond Ágost, lengyel király aranyozott szobra. A városháza is romba dőlt a háború során, de 1950-ben újra felépítették, ma várostörténeti múzeumnak ad otthont. (Itt látható egy 1609-ben készült festmény, amely a város akkori képét mutatja. Ez alapján a festmény alapján építették újjá a várost a háború pusztítása után. Hasonló történetet hallottunk Varsóban is, amelynek óvárosát szintén egy festmény alapján építették fel.)
Színes házak a Dluga-n
Háttérben a városháza tornya
Háttérben az Aranykapu és fölötte a Börtöntorony teteje
Miután minden irányból lefényképeztem az utcát, megint megláttam két házsor között az innen nem messze álló Szűz Mária bazilika tornyát, így elindultam, hogy megnézzem. (Részletek és több kép itt.)
A háttérben a bazilika tornya
Szűz Mária bazilika
Gótikus boltozat
Csillagászati óra
Sikátor a templom északi oldalán
Északi homlokzat
Ezután a templom melletti, barokk stílusú Királyi kápolnát néztem meg, majd végigsétáltam a Mariecka-n, ezúttal a másik irányból. Ebben az utcában szinte kizárólag borostyánból készülő ékszereket árusító üzletek vannak, melynek tulajdonosaik az utcára kitett asztalokon és vitrinekben mutatják be a "balti aranyat". Az utca polgárházai szintén megsemmisültek a háborúban, de homlokzatukat szépen restaurálták. Ez annyira jól sikerült, hogy egy német filmrendező a 42. számú házat használta díszletként a Buddenbrook-ház megfilmesítésekor! Állítólag a gazdag gdanski polgárok sokszor a házak utcára nyíló teraszán költötték el ebédjüket, hogy a fogások gazdagságával és változatosságával is mutassák anyagi helyzetüket.
Királyi kápolna
Apró ajtó a kápolnán
Mariacka utca
Borostyán üzlet
Visszamentem a városháza elé, lefényképeztem az 1768-ból származó bejáratot és a városháza előtt álló Neptun-kutat. A bronzból öntött szobor 1633 óta díszíti a teret, a szökőkutat eredetileg csak bizonyos alkalmakkor lehetett használni, mert előtte fel kellett tölteni a városháza tetőterében található víztartályt. A kút az Artus udvar előtt áll. Az egykori patrícius palota ma is látható homlokzata 1617-ből származik, de a szomszéd utcára néző hátsó homlokzat gótikus stílusjegyeket mutat. A ház neve a mondabeli Artúrra utal. Nem messze innen áll az Aranyház, amely 1617-ben épült későreneszánsz stílusban a Speymann család számára. A homlokzatot számos szobor díszíti, a legtetején a 4 alak: Kleopátra, Oidipus, Akileusz és Antigoné.
Neptun-kút
Artus udvar
Balra a városháza
Aranyház
A tér egyik sarkán, egy üvegezett tartóban egy hőmérőt állítottak fel, a híres fizikus, Fahrenheit emlékére, aki a szomszéd utcában született. Természetesen meg akartam keresni a szülőházát, de sajnos az Ogarna utca útépítés miatt teljesen le volt zárva, így a házsor mögött, a hátsó bejáratok számozásából próbáltam megtalálni a megadott címet (Ogarna 94). A Dluga Targot a Zöld kapu zárja le, amely egy korábbi gótikus torony helyén épült 1568-ban, alsó része itáliai, felső része pedig flamand reneszánsz stílusban. A kapu folytatásaként egykor egy felvonóhíd szelte át a Motlava-t, de ezt a kapu újjáépítésekor lebontották.
Hőmérő
Fahrenheit szülőháza (hátulról)
Zöld kapu
Miután a Zöld kapun keresztül kijutottam a Moltava partjára, újra megcsodáltam a rakpartokat, a raktárakat, a gyönyörű favázas házakat, a két parton hömpölygő tömeget. Lefényképeztem a város egyik szimbólumát, a Darut is, sajnos éppen renoválták, ezért nem sok látszott belőle. A 15. századból származó építmény okos mechanizmusa miatt emberi erővel akár 2 tonnás súlyt is fel tudtak emelni 27 méter magasra. Főleg sörös és boros hordók rakodására és árbócok felállítására használták.
A távolban a Daru
Brama Mariecka
Gdansk jelképe
A Daru alulnézetből
A Daru makettje
Ezután a Brama swietonskaja-n, vagyis a Szent János kapun keresztül visszamentem a városba, a jól ismert épületek, templomok mellett elsétálva újra az állomáson voltam.
Gazdagon díszített ajtó
Brama swietojanska
Szent Miklós templom
Szent Katalin templom
Óvárosi városháza
Hevelius emlékműve
Vasútállomás
7 óra után kivillamosoztam a szállóhoz, elhoztam a bőröndöt, aztán visszamentem az állomásra. Kb. félórás késéssel, este negyed 10-kor elindultunk Budapestre. 15.40-kor indultunk Gdanskba, végig autópályán, nagyon szép, erdőkkel borított tájon robogtunk keresztül. Percre pontosan, 17.50-kor értünk Gdanskba. A buszállomás egy domboldalon van, jóval alattunk látszott a vasútállomás tornyos épülete. Az automatában vettem jegyet és kivillamosoztam Wrzeszcz-be, ahol a szállásom volt. A megálló neve Galeria Baltycka, kiderült, hogy ez egy óriási pláza, innen néhány percre állt a Kampus Garnizon. Nagyon érdekes volt az egész terület, nevéből ítélve valamikor laktanya lehetett, amelyet részben már átalakítottak. Több szálloda, éttermek, bárok, játszótér, egy kis tó az egyik oldalon, építési terület, por és törmelék, óriási daruk a másik oldalon. Néhány év múlva, gondolom, elkészül az egész, valahogy már Lodz-ban is ilyen érzésem volt, mintha az egész város egy nagy építkezés lenne, ott is egész városnegyedeket modernizáltak. Először egy másik épület recepcióján kellett bejelentkezni, majd egy kis parkon át jutottam el a fák között álló főépületbe, ahol (az első emeleten) a szobám volt. A bejárat itt is kóddal működött, a szoba pedig kártyával nyílt. A szoba alapterülete nagyon kicsi, de van egy jól felszerelt fürdőszobája, egy pici konyha mosogatóval és hűtővel, egy íróasztal székkel és fent a galérián a hálószoba, ami tulajdonképpen egy matrac. A galériára vezető létra elég meredek volt, főleg lefelé jövet volt szédítő az élmény! Kipakoltam, aztán még visszamentem a plázába enni és bevásárolni, aztán este spanyol és naplóírás.
Megérkeztünk
Gdansk autóbuszállomás
A vasútállomás teteje
Recepció
Kis tó szökőkúttal
A Kampus Garnizon épülete
A hotel bejárata
A szobám
Galéria
Kilátás fentről
Vacsora
Újra a szállóban
Júl. 14. Malbork
Pénteken reggel korán keltem (az ablak felső részén nincs redőny, így pont a szemembe sütött a nap), megreggeliztem, aztán a pláza túloldalán megkerestem a vasútállomást. Azt már a neten kinéztem, hogy a 9.32-es vonattal megyek Malborkba, de volt még néhány percem, így gyorsan benéztem az állomás közelében álló Jézus Szentséges Szíve névre hallgató templomba. (Részletes leírás és több kép itt.)
Hajnali napsütés a galérián
Vasúútállomás, Gdansk Wrzeszcz
Jézus Szentséges Szíve templom
Templombelső
Ezután visszamentem az állomásra és felszálltam a vonatra. Egy óra múlva, fél 11-kor értünk Malborkba. A városon keresztül néhány perc sétával elértem a várhoz, megvettem a jegyet és kb. 4 órát töltöttem bent. (Részletes leírás és több kép itt.)
Malbork, vasútállomás
A vonatunk
A háttérben a vár tornyai
A várhoz vezető híd
Fél 5-kor indult vissza a vonat, és egy óra múlva már meg is érkeztem Gdanskba. Vettem 2 buszjegyet és a 606-os busszal (a neten olvastam, hogy ez a leggyorsabb) 17.55-kor elindultam a Westerplatte-ra. Kb. 20 perc volt az út, Gdansk kikötőjén keresztül, szép hidakon át robogtunk ki a tengerpartra.
Vasútállomás
Szoborcsoport az állomás előtt
Negyed hétkor megérkeztem, megnéztem, mikor indul vissza busz (szerencsére elég gyakran járt, ahhoz képest, hogy már este volt), aztán elindultam felfedezni a Westerplatte-t. Már az út előtt felfigyeltem erre az érdekes helyszínre, így ide mindenképpen el akartam jönni. A története röviden annyi, hogy itt, a Westerplatte nevű félszigeten kezdődött tulajdonképpen a 2. világháború, hiszen 1945. szeptember 1-én, hajnali 4.48-kor a Schleswig-Holstein nevű csatahajó tüzet nyitott az itt állomásozó, alig 200 fős lengyel helyőrségre, akik egy hétig hősiesen ellenálltak, és csak azután adták meg magukat a több, mint tízszeres túlerőben lévő németeknek, hogy elfogyott a lőszerük és nem tudták ellátni a sebesülteket.(Részletek a csatáról: Westerplattei csata – Wikipédia (wikipedia.org)) A Westerplatte védelme példaértékű volt a lengyel hadsereg számára, a hely ma egyike Lengyelország hivatalos nemzeti történelmi műemlékeinek.
Buszmegálló a Westerplatten-n
Először egy hosszú sétányon kellett végigmenni, a baloldalon a laktanya romjai, jobbra pedig szuvenírárusok, a kései óra ellenére is sokan sétáltak itt, kisgyerekes családok, turisták. A sétány végén egy kis emelkedőre kellett felmenni, ennek a tetején áll az emlékmű. Egy kedves házaspárral kölcsönösen lefényképeztük egymást, aztán felmásztam egészen a talapzatra. Felfelé még ment is, de lefelé nagyon szédítő volt a méteres köveken lelépdelni. Ezután a spirálvonalú úton lejöttem az emelkedőről és visszasétáltam a hosszú úton.
Az egykori laktanya
A sétány végén az emlékmű
Az emlékmű talapzatán
Lefelé vezető út
Újra a sétányon
Ezután megnéztem egy szabadtéri kiállítást, amely fotókkal és rövid leírásokkal idézte fel azt a bizonyos szeptemberi hetet.
Ezután újra elsétáltam a laktanya romjai mellett és bár tábla figyelmeztetett, hogy csak saját felelősségre léphetek be, nem bírtam megállni, hogy ne vessek egy közelebbi pillantást a romos épület belsejére.
A laktanya romjai
Ezután megnéztem az itt elesett katonák szimbolikus sírhelyét, (a sírkövek félkörívben vették körül az emlékhelyet, előtte információs táblák a hősök életéről), aztán kimentem a tengerpartra. Gyönyörű volt a tenger, erősen hullámzott.
A védelem parancsnoka
Tengerpart
Ezután még egy kiállítás, ahol szintén háborús hősöket mutattak be.
A 19.37-es busszal visszautaztam az állomásra, (útközben a busz ablakából még megpillantotam az óváros néhány csatornáját), aztán hazavillamosoztam. Salátát vettem vacsorára, aztán üzenetek haza, naplóírás, spanyol.
Mindjárt indulunk
Újra az állomáson
07.15. Gdynia, Sopot
Mivel mára kánikulát jósoltak (35 fok, ez azért még otthon is ritka, hát még itt fenn északon!), ezért mára strandolást terveztem. Úgy gondoltam, bejárom a Trójmiescie vagyis a Háromváros (Gdansk - Gdynia - Sopot) 2 utóbbi tagját, ráadásul kaptam egy titkos tippet is, Gosia szerint a Balti-tenger legszebb strandja Gdynia-Orlowo-ban van, szóval ezt is számításba vettem. 9.09-kor indult a vonat Gdynia-ba, fél 10-kor már ott is voltam.
Gdynia egy 250.000-es város a Gdanski-öböl partján, 1253-ban említik először a kis pomerániai halászfalut, itt épült a lengyel tengerpart első temploma. Ahogy a környék többi városa, Gdynia is tartozott a Német Lovagrendhez, Poroszországhoz és Lengyelországhoz is. 1870-ben még csak egy 1200 lakosú halászfalu és üdülőfalu volt, de 1920-ban úgy döntöttek, itt kell megépíteni az ország legnagyobb kikötőjét. (A szomszédos Gdansk ekkor Danzig Szabad Város néven a Népszövetség ellenőrzése alatt állt.) 1938-ra Gdynia lett a legnagyobb és legmodernebb kikötő a Balti-tenger partján. A kikötő építésével párhuzamosan egy modern kikötővárost is építeni kezdtek, 1939-re a lakosság száma elérte a 120.000-et.
Először egy meglehetősen hosszú gyaloglás várt a városon keresztül, mindenütt modern épületek, lakótelepek, csupa beton és üveg minden. De végre kiértem a kikötőbe, megcsodáltam a yachtokat és vitorlásokat, valamint a két múzeumhajót, a Blyskawica rombolót és a Dar Pomorza fregattot.
Megérkeztem
Gdynia vasútállomás
Sea Towers
Blyskawica romboló
Dar Pomorza fregatt
Kirándulóhajó
A fregatt és a Sea Towers
Miután végigsétáltam a kikötőn, megérkeztem a homokos strandra. Bár nem itt terveztem a fürdőzést, de nem bírtam megállni, hogy ne menjek bele, persze csak addig, hogy a fürdőruhám száraz maradjon. Aztán napoztam egy jó félórát, aztán felöltöztem és visszasétáltam a vasútállomásra. Útközben még bekukkantottam két templomba is, a második egy különleges, modern templom volt, a Jézus Szíve templom. (Részletes leírás és több kép itt.)
A fák mögött a part
Boldogságos Szűz Mária bazilika
Sirály a bicikliúton
Jézus Szent Szíve templom
Modern templomtorony
Templombelső
Utolsó vacsora
Mozaik az oltár mögött
Újra az állomáson
Fél egykor indult a vonat, 10 perc múlva már Gdynia Orlowo állomáson voltunk. Útközben kicsit izgultam, nehogy jöjjön a kalauz, mivel Gdynia-ban az egész visszaútra (vagyis Gdanskig ) megvettem a jegyet, egy pasi az automatánál megesküdött, hogy meg lehet szakítani az utazást, de én azért nem voltam ebben olyan biztos.
Orlowo tulajdonképpen Gdynia egyik városrésze, kb. 7000 lakosa van, népszerű fürdőhely, legfőbb nevezetessége a Kepa Redlowska nevű szikla a tengerparton. Mivel Gosia szerint ez a sziklás part a legszebb az egész partvidéken, úgy döntöttem, ezt nem hagyhatom ki.
Itt is egy elég hosszú séta vezetett a partra, de végre nem betondzsungelben, hanem egy csendes, kertvárosias részen ballagtam a strand felé. Közben gyönyörű lakóházakat és nyaralókat csodáltam meg az út két oldalán.
A strandra érve először végigsétáltam a mólón, aztán a parton egy bódéban vettem finom füstölt, sült halat, (kártyával is lehetett fizetni!), letelepedtem a homokba egy színes halászcsónak mellé és megettem, aztán itt is kipróbáltam a tengert. Itt sem volt sokkal tisztább, de valóban gyönyörű volt a fákkal borított szikla, előtte a homokos part és a végtelen tenger. Itt is napoztam egy félórát, bámultam a hullámokat és azt tettem, amit németórán tanulunk a Balti-tengerről: An der Ostsee kann man Muscheln und Bernstein sammeln. (Sajnos, ez utóbbit, vagyis borostyánt nem találtam!)
A móló
Háttérben a szikla
Folyópart
Választék
Halárus
Füstölt hal
Fél 3-kor visszasétáltam az állomásra, hamarosan jött a vonat, így 3-kor már Sopotban voltam.
Úton az állomásra
Sopot egy 33.000-es üdülőváros a Balti-tenger partján, egyenlő távolságra Gdansktól és Gdynia-tól. Míg két szomszédja főleg az iparból és a kereskedelemből él, Sopot egyértelműen az idegenforgalom központja. 1283-ban említik először a kis halászfalut, melynek neve szláv eredetű és forrást jelent. A 19. századtól kezdve Sopot modern fürdővárossá vált, a következő évszázadban szállodák, kaszinó és szanatórium épült itt. 1910-ben már 14.000 lakosa, gimnáziuma és lóversenypályája volt, évente 15.000 fürdővendég érkezett ide. A második világháborúban a város nagy része elpusztult, az üres házakba Lengyelország más részeiből érkezők költöztek.
Miután egy bevásárlóközponton keresztül elhagytam az állomást, egy szép régi házban megtaláltam a turista információt. Kaptam egy térképet és néhány hasznos tippet arról, hol találhatók a legszebb házak a városban. Először végigsétáltam a partra vezető "Monciak" nevű főutcán (hivatalosan a Monte Cassino hősei nevet viseli), megnéztem a 2004-ben épült modern "ferde házat", szebbnél-szebb lakóházakat és nyaralókat, aztán leértem a partra. Itt áll az eredetileg 1824-ben épült Kurhaus, amelyben bálterem, kaszinó, szálloda és étterem állt a fürdővendégek szolgálatára, a Balneológiai Intézet, amely azon a helyen épült, ahol egykor a fürdőalapító, Jean Georges Haffner (Napóleon hadseregének sebésze) első melegvizű fürdője állt. Az intézet 30 méter magas kéménye 1977-ben világítórony-státuszt kapott, mivel az ott elhelyezett lámpa fénye 31 km távolságból is látható volt. Ma ez már csak 13 km, így többé nem is nevezhető világítótoronynak.
Információ
Szent György templom
Sétálóutca
Ferde ház
Balneológiai Intézet
Világítótorony
Kurhaus
Amikor meg akartam nézni a mólót, kiderült, hogy jegyet kell váltani. Bár az összeg nem volt nagy (10 zloty), de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, miért kell itt fizetni azért, hogy felmenjünk a mólóra, mikor ez mindenhol ingyenes. A fiatalember a pénztárban udvariasan elmagyarázta, hogy azért, mert ez Európa leghosszabb, fából készült mólója, vagyis igazi különlegesség. Meggyőzött! A móló egyébként tényleg hatalmas, 511,5 méter hosszú (vagyis oda-vissza több, mint egy kilométer!), mélyen benyúlik a Balti-tengerbe, állítólag a belélegzett levegő jódtartalma a móló végén a duplája a parti levegőének. Rengetegen sétáltak rajta, hallgatták a hullámverést, nézték a sirályokat és a vitorlásokat. A móló végén még egy étterem is várja az elfáradt sétálókat. A móló két oldalán terül el a strand, ami egyébként (a mólóval ellentétben) teljesen ingyenes.
Európa leghosszabb fából készült mólója
Északi strand
Déli strand
A móló végén
Innen már csak a tenger!
Miután búcsút vettem a mólótól, visszasétáltam a gyönyörű, árnyas, félkör alakú sétányon a déli strand bejáratához, kerestem egy jó helyet a parthoz közel és végre tényleg belementem a vízbe. Meglepő, de egyáltalán nem volt olyan hideg, mint vártam, szerencsére csak a szélén volt hínáros, néhány méterre a parttól már egészen tiszta volt. Sajnos úszni nem lehetett benne, óriási hullámok jöttek szembe, így egy dolgot lehetett tenni: beleugrálni a hullámokba és sikongatni. Ez utóbbi már nem annyira illett a koromhoz, így csak belül örültem. Egy ideig küzdöttem az elemekkel, aztán kifeküdtem napozni.
A strand bejárata
A partra vezető stég
Másfél óra múlva, este hatkor búcsút vettem a tengertől, visszasétáltam az állomásra, ezúttal a sétálóutca párhuzamos utcáján, itt sokkal kisebb volt a tömeg, kevesebb az üzlet, és szebbek a házak. Majdnem mindegyiknek volt egy fából készült, üvegezett erkélye. Felfedeztem egy apró kis teret is, nagyon hangulatos volt a régi házaival, vendéglőjével. Bementem az 1901-ben épült Szent György helyőrségi templomba is, (eredetileg protestáns volt, csak a 2. világháború után lett katolikus), odafelé csak kívülről néztem meg a vöröstéglás épületet.
Világítótorony
Evangélikus templom
Helyőrségi templom
Templombelső
Úton az állomásra
A peronon
Díszes oszlopfő
Néhány perc alatt visszaértünk Gdansk-ba, ezúttal nem szálltam le Wrzeszcz-ben, hanem bementem a központba, úgy döntöttem, van még idő egy kis városnézésre. Este hétkor szálltam le a vonatról, besétáltam az óvárosba. Az utcákon mindenütt egy kirakodóvásár bódéi tűntek fel, kár, hogy nyitva egyszer sem láttam őket. Mivel tudtam, hogy másnap még visszajövök, ezért csak egy gyors sétát tettem a városban, a templomokat is csak kívülről néztem meg, mert már zárva voltak. Végigsétáltam az óvároson, láttam az Óvárosi városházát, a malmot, a Szent Katalin templomot, a Vásárcsarnokot, aztán az Aranykapunál végre elértem a Dluga-t, vagyis a Hosszú utcát, ami tulajdonképpen a város főutcája. Végigsétáltam rajta, megcsodáltam a Felsővárosi városházát és előtte a Neptun-kutat, végül a Zöld kapun keresztül kiértem a Motlawa partjára.
Szent Katalin templom
Lángos!
A Nagy malom
Heweliusz emlékműve, mögötte a városháza
Óvárosi városháza
Színes házsor
Nagy malom
Szent Katalin templom
Jobbra a Jacek-torony
Vásárcsarnok
A vásárcsarnok bejárata
Óvárosi házsor
Aranykapu
Dluga, Háttérben a Felsővárosi városháza tornya
Házsor a Dluga-n
A házak között a Szűz Mária-temlom tornya
Neptun-kút
Artus udvar
A városháza keletről
Dlugi Targ
Jobbra a kapu
Brama Zielona, azaz a Zöld kapu
Gyönyörűek voltak a favázas házak a Motlawa partján a lemenő nap fényében. Végigsétáltam a keleti parton, mindenütt bárok és éttermek, óriási volt a tömeg. A szemben lévő parton áll Gdansk jelképe, a daru, előtte pedig egy nagyon érdekes, modern hidat láttam, ami bizonyos időközönként egyszerűen elfordult a csatorna közepén álló pilléren, így biztosítva, hogy a gyalogosok átkelhessenek rajta. Néhány perc múlva pedig visszafordult, így a hajók szabadon közlekedhettek mellette.
Daru
Ezután a Mariacka-n visszamentem a központba, majd a jól ismert úton a vasútállomásra. Hazavillamosoztam Wrzeszcz-be, fél 10-re értem a szállodába. Naplóírás, spanyol, aztán üzenetek haza.
Brama Mariecka
Mariecka
Királyi kápolna
Szűz Mária templom
Szent Katalin
Nagy malom
Újra a Kampuson
A szállodám
Júl. 16. Gdansk
Reggel összepakoltam, megreggeliztem, a bőröndöt a recepción hagytam, aztán újra elindultam a városba.
Kilátás az ablakomból
A szobám
Gdansk Lengyelország hatodik legnagyobb városa, majdnem félmillió lakosa van, de a Hármasváros (Trójmiasto) Sopottal és Gdyniával együtt 1,5 millió lakossal büszkélkedhet. Mivel Gdansk a Balti-tenger partján, a Motlawa torkolatánál fekszik, egyben az ország legfontosabb kikötője és ipari központ is. A város bonyolult történetében váltakoztak a lengyel, porosz és német uralom időszakai a szabad városállam időszakaival. A 7. században kézműves-halászfalu állt a mai település helyén, városként 997-ben említik először. A késő középkorban fontos tengeri kikötő és hajóépító város volt, a 14-15. században a Hanza Szövetség tagja. Itt tört ki a 2. világháború és a város a szolidaritási mozgalom szülőhelye is. A 2. világháborúban az óváros 90%-a (!) teljesen elpusztult, de áldozatos munkával korhűen újjáépítették a gyönyörű épületeket. (A romok eltakarításához egy vasútvonalat építettek az óváros szívében, valamint hajókkal hordták ki a törmeléket a tengerpartra, majd a tengerbe süllyesztették.)
Úgy terveztem, hogy először felfedezem az óvároson kívüli látnivalókat, elsőként éppen az előbb említett szolidaritási mozgalom emlékhelyét. Csak néhány percet szántam erre a témára, gondoltam, lefényképezem az emlékművet, és kész. Hát, nem egészen így alakult! Teljesen beszippantott a hely (és a történelem) varázsa, több órát töltöttem el itt, az egykori hajógyárban, ahol tulajdonképpen megkezdődött a keleti blokk felbomlása. A Plac Solidarnosci, vagyis a Szolidaritás tér csak egy villamosmegállóra van a főpályaudvartól, így gyorsan odaértem. A tér közepén áll a 42 méter magas emlékmű, ami 1980 óta állít emléket azoknak a hajógyári munkásoknak, akiket 1970 decemberében itt lőttek agyon a milícia és a hadsereg katonái. Az emlékművet 3, egyforma magasságú kereszt alkotja, rajtuk a hajóépítők szimbóluma, a horgony. A téren áll az Európai Szolidaritás Múzeuma, amely egy rozsdás hajótestre emlékeztet. Az útikönyvem szerint valahol a közelben áll az úgynevezett Kettes számú kapu, ami az egykori hajógyár területére vezet és egy ikonikus emlékhelye az 1980-as tüntetéseknek. Ezt mindenképpen meg akartam keresni, ezért elindultam a múzeum épülete mellett a hajógyár felé. Több embert is megkérdeztem, de senki sem tudott róla. A végén kiderült, hogy végig ott volt a szemem előtt, csak azért nem láttam, mert éppen felújították és az egész le volt takarva egy ponyvával. Ha jobban megnéztem volna a tér makettjét, akkor észrevettem volna, hogy közvetlenül az emlékmű mellett áll!
Szolidaritás emlékmű
Európai Szolidaritás Múzeum
A tér makettje
Hát igen! A 2. számú kapu a maketten
Elindultam a tenger felé, az egykori hajógyár épületeinek az irányába. A gyár egyébként (kisebb területen) ma is működik, de a már nem használt épületek egy részét múzeummá, a többit pedig bárrá, étteremmé alakították. Néhány épületbe művészek költöztek, láttam romos gyárépületek udvarán kialakított galériát is.
Hajógyár
Egykori hajógyári épületek, ma bárok
A hajógyár látképe
Daruk mindenütt
Szórakoztató központ
Galéria
Ahogy a kaput keresgéltem, egy óriási vöröstéglás épületet láttam meg, kiderült, hogy ez a hajógyár egyik legrégebbi épülete, a Direkcija, vagyis Igazgatóság (2002-ig valóban ebben az épületben volt a hajógyár igazgatójának az irodája). A 19. század második felében épült, és előtte sztrájkoltak a hajógyári munkások. Vele szemben áll az egykori tűzoltóság épülete, ma hangulatos étterem működik benne. A két épület mögött már a tényleges gyárépületek állnak, az úgynevezett S-részleg, amelynek épületei a 19-20. század fordulóján épültek, előttük a szállítást biztosító sínekkel.
Az épület bejárata
A tűzoltóság épülete
S-részleg
Az Igazgatóság
Az Igazgatóság épülete mellett, egy forgalmas út túloldalán áll a terület egyik legfontosabb épülete, az úgynevezett BHP-csarnok. Ebben az alacsony, szintén vöröstéglás épületben zajlottak a tárgyalások a sztrájkoló munkások és a kormány között, és itt írták alá 1980. augusztus 31-én azt a megállapodást, amelynek nyomán létrejött a szabad szakszervezet. A tárgyalásokat Lech Walesa vezette, aki villanyszerelőként dolgozott a hajógyárban, tagja volt az 1970-es sztrájk idején a sztrájkbizottságnak, ami miatt egyéves börtönbüntetést kapott. Mivel 1976-ban aláírást gyűjtött a meggyilkolt munkások emlékművének felállítása érdekében, elveszítette az állását a hajógyárban. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, majd 1990-től 5 éven át Lengyelország köztársasági elnöke volt. Ritka, hogy egy repülőteret még élő személyről nevezzenek el, Gdansk reptere mégis az ő nevét viseli.
A BHP-csarnokban egy nagyon érdekes kiállítást is megnéztem, amely a szolidaritás és a hajógyár történetéről mesél, rengeteg információs táblával, egykori eszközökkel, sőt a hajógyár makettjével, amit órákig el tudtam volna nézni, annyira izgalmas volt a rengeteg épület, jármű, ember. Így tényleg átélhetőbbé vált az akkori élet. (Részletek és több kép a múzeumról itt.)
A BHP-csarnok
Az egykori tárgyalások helyszíne
A hajógyár makettje
A sztrájkolók 21 pontja
Ezután visszaindultam a Szolidaritás térre, közben még benéztem a Európai Szolidaritási Központ előcsarnokába. A modern épület több díjat is nyert, valóban grandiózus a több emelet magas előcsarnoka, ami valójában egy télikert. Számos állandó és időszaki kiállítás, egy kávézó, ajándékbolt és egy játszótér is található benne. Állítólag a mai napig az épület egyik irodájában dolgozik Lech Walesa.
Miután kijöttem, végre megtaláltam azt, amit már órák óta kerestem: ott álltam a 2. számú kapu előtt, de sajnos mindkét irányból le volt takarva, így semmit sem láttam belőle. De legalább megvan!
Európai Szolidaritási Központ
Jobbra a központ, mellette az emlékmű, balra a kapu
A központ bejárata
A központ előtti park
A 2. számú kapu
Szolidaritás tér
Ezután gyalog visszaindultam a pályaudvarra, közben gyönyörű templomokat láttam, például a 15. századi Szent Jakab templomot, ami szintén a zarándokút része (mellette egy tábla mutatta az utat Compostella-ba). Szemben vele a Szent Bertalan ortodox templom, oldalában egy apró művészeti galériával, előtte pedig az Orosz-ukrán keresztség nevű tér. A templom 1495-ben, a tornya pedig 1600-ban épült, csak az előtérig tudtam bemenni, de már ott is szép mozaikokat láttam.
Szent Jakab templom
Szent Bertalan templom
Galéria a templom oldalában
Orosz-ukrán keresztség tere
A templom főhomlokzata
Mozaik
Templombelső
Ezután visszamentem az állomásra, és a 10-es, majd az 5-ös villamossal (mára napijegyet vettem) kimentem a Nowy Port-ra, vagyis az Új kikötőbe. Először túl hamar szálltam le, de így legalább megnéztem a különleges formájú ferences templomot, a szép nevű Mária Szeplőtelen Szívének tengerészeti misszionárius templomát. Újra villamosra szálltam, és ezúttal már a megfelelő megállóban szálltam le, ahonnan a legközelebb volt következő úticélom, a kikötő világítótornya.
Jön a villamos!
Óriási daruk a kikötőben
Ferences templom
Bejárat
Templombelső
Villamoson
A kikötő
Irány a világítótorony
A kikötő bejárata
A torony
Szemben a Westerplatte
A vöröstéglás világítótorony 1894-ben épült, 31 méter magas és a legfontosabb, hogy az egyik ablakából dördültek el azok a lövések, amelyekkel 1945. szeptember 1-én, 4.45-kor elkezdődött a 2. világháború. (Mármint a hadihajóról leadottak után, gondolom.) A torony 2004 óta látogatható, belépődíj ellenében fel lehet mászni a csigalépcsőn a kilátórészbe, ahonnan gyönyörű a kilátás a Westerplatte-ra és az egész kikötőre. Sőt, egy majdnem függőleges létrán egészen fel lehet mászni ahhoz a lámpához, amelynek ütemesen felvillanó fénye mutatja az utat a hajósoknak.
A kikötő kapitányának irodája
Világítótornyok ajándékba
Bejárat
Kezdődik a csigalépcső
Az a bizonyos ablak!
Balra a Westerplatte
A létra
A lámpa
Huh, lefelé még meredekebbnek tűnik!
Westerplatte
Kikötő
Villamossal továbbutaztam a közeli Brzezno-ba, ahol megnéztem Gdansk legkedveltebb strandját. A háború előtt egy 250 méter hosszú fából épült móló állt itt, ez ma már csak 130 méter, de a körülötte elterülő strand az egyik legjobb a lengyel partvidéken. Amikor kiértem a partra, sajnos észrevettem egy táblát, amin az a felirat állt, hogy 500 méterre innen egy régi halászfalu található. Követtem a táblát, (útközben gyönyörű nyaralókat, szállodákat láttam), de senki nem tudott semmilyen halászfaluról, így végül visszavillamosoztam a strand bejáratához. Előtte még megcsodáltam az 1893-ban emelt fürdőház épületét, amely a régi leégett épület helyén épült.
Úton a strandra
Az a bizonyos tábla
Lejárat a partra
Fürdőház
A móló
A mólón
Jön a villamos
Négy óra után értem vissza a városba, úgy éreztem, most már tényleg ideje elkezdeni az "igazi" városnézést! Először alaposabban is megnéztem a pályaudvar épületét. 1870-ben nyitották meg a Berlinből idevezető vasútvonalat, ekkor már épült egy (eleve átmenetinek tervezett) állomásépület, amelyet aztán 1900-ban váltotta fel a ma is látható, neoreneszánsz épület.
Innen ugyanazon az úton indultam el, mint előző este, de most már alaposabban megnéztem az óváros és a felsőváros nevezetes épületeit.
A Nagy malomnál kezdtem a városnézést, gyönyörű ez a rész a két ágra szakadó csatornával, amelyet még a német lovagrend épített 1338-ban, hogy vizet biztosítsanak a városban működő malmoknak és fűrészüzemeknek. A Nagy malom1350-ben épült, a középkorban ez volt Észak-Európa legnagyobb ipari létesítménye. A malom (az itt lévő pékséggel együtt) 1945-ig működött!
Vasútállomás
Ezután megnéztem a malommal szemben álló Szent Katalin templomot. (Részletek és több kép itt.)
Szent Katalin templom
Templombelső
Kiállítás Hevelius-ról
Ezután a néhány méterre álló Szent Brigitta templomot és az itt található, csodálatos Borostyánoltárt néztem meg. (Részletek és több kép itt.)
Borostyánoltár
Ezután továbbindultam a központ felé, útközben elmentem a Jacek-torony előtt, megnéztem az 1896-ban emelt Vásárcsarnok vöröstéglás, tornyos épületét, amelynek padlója alatt egy egykori dominikánus kolostor alapjai láthatók. Mellette áll a dominikánusok 13-14. században emelt temploma, a Szent Miklós templom.
Jacek-torony
Szent Miklós templom
A következő sarkon egy kis éttermet találtam, nevével ellentétben főleg helyiekkel volt tele. Egyetlen angol nyelvű feliratot sem találtam, ezért kinézet alapján választottam. Finom borscsot ettem, még egy főtt tojást is tettek a tányérba, így teljesen jóllaktam vele.
Borscs
Ezután kicsit letértem a tegnapi útvonalról, és megkerestem a Szénpiacon a Nagy fegyvertár 1609-ben emelt rózsaszín épületét, amely a holland reneszánsz egyik legszebb európai építménye. Ez a házsor egykor a városvédelmi falrendszer része volt, ez zárja le a Piwna utcát. Mellette az egykor itt álló városi színház helyén 1966-ban épült színház modern épülete. Szemben vele áll a Börtöntorony és kínzókamra vésztjósló épülete, mellette pedig a 1588-ban épült Brama Wyzynna, vagyis a Magas kapu, ami egykor a város egyik főkapuja volt. Egy felvonóhidat is beépítettek a belsejébe, amit éjszakára felhúztak. A Börtöntorony mellett áll az Aranykapu, amit nevével ellentétben nem aranyból, hanem világos kőből emeltek 1612-ben, olasz reneszánsz stílusban, egy korábban itt álló gótikus városkapu helyén.
Nagy fegyvertár
Háttérben a modern színház
Milleneum fa
Börtöntorony és kínzókamra
Brama wyzynna, Magas kapu
A börtöntorony belsejében
Zlota Brama, Aranykapu
Aranykapu a Dluga felől
Az Aranykapun átlépve indul a Hosszú utca, vagyis a Dluga, ami a Motlava folyóhoz vezető Zöld kapuig pontosan 400 méter hosszan húzódik. Gdansk nyüzsgő sétálóutcáját gyönyörű színes homlokzatú, keskeny házak díszítik, földszintjükön üzletekkel, éttermekkel, bárokkal. A házak különböző korokból származnak, a legrégebbi (a 47. számú) például gótikus stílusú. A 2. világháborúban az utca teljesen megsemmisült, de a homlokzatukat az eredetinek megfelelően rekonstruálták, míg a házak belső kialakítása már a modern életvitelnek felel meg (például 2-3 háza összenyitottak). Érdekes a házak számozása, az utca jobboldalán 1-45-ig számozták őket, majd a balaldalon a számozás az ellenkező irányban indul vissza, a városházától kezdve.
A Dluga később a Dluga torg-ba torkollik, ami tulajdonképpen a Hosszú utca térré szélesedése. Most újra végigjártam a Királyok útját (így is nevezik ezt a szakaszt), közben megcsodáltam a Felsővárosi városháza épületét, amelyet a 14. században kezdtek el építeni, de a folyamat több évszázadig tartott, emiatt az épület a gótika és a reneszánsz stílusjegyeit egyaránt mutatja. Korának mesterműve az 50 méter magas tornyot megkoronázó 30 méteres toronysisak, amelynek tetejére 1561-ben került fel Zsigmond Ágost, lengyel király aranyozott szobra. A városháza is romba dőlt a háború során, de 1950-ben újra felépítették, ma várostörténeti múzeumnak ad otthont. (Itt látható egy 1609-ben készült festmény, amely a város akkori képét mutatja. Ez alapján a festmény alapján építették újjá a várost a háború pusztítása után. Hasonló történetet hallottunk Varsóban is, amelynek óvárosát szintén egy festmény alapján építették fel.)
Színes házak a Dluga-n
Háttérben a városháza tornya
Háttérben az Aranykapu és fölötte a Börtöntorony teteje
Miután minden irányból lefényképeztem az utcát, megint megláttam két házsor között az innen nem messze álló Szűz Mária bazilika tornyát, így elindultam, hogy megnézzem. (Részletek és több kép itt.)
A háttérben a bazilika tornya
Szűz Mária bazilika
Gótikus boltozat
Csillagászati óra
Sikátor a templom északi oldalán
Északi homlokzat
Ezután a templom melletti, barokk stílusú Királyi kápolnát néztem meg, majd végigsétáltam a Mariecka-n, ezúttal a másik irányból. Ebben az utcában szinte kizárólag borostyánból készülő ékszereket árusító üzletek vannak, melynek tulajdonosaik az utcára kitett asztalokon és vitrinekben mutatják be a "balti aranyat". Az utca polgárházai szintén megsemmisültek a háborúban, de homlokzatukat szépen restaurálták. Ez annyira jól sikerült, hogy egy német filmrendező a 42. számú házat használta díszletként a Buddenbrook-ház megfilmesítésekor! Állítólag a gazdag gdanski polgárok sokszor a házak utcára nyíló teraszán költötték el ebédjüket, hogy a fogások gazdagságával és változatosságával is mutassák anyagi helyzetüket.
Királyi kápolna
Apró ajtó a kápolnán
Mariacka utca
Borostyán üzlet
Visszamentem a városháza elé, lefényképeztem az 1768-ból származó bejáratot és a városháza előtt álló Neptun-kutat. A bronzból öntött szobor 1633 óta díszíti a teret, a szökőkutat eredetileg csak bizonyos alkalmakkor lehetett használni, mert előtte fel kellett tölteni a városháza tetőterében található víztartályt. A kút az Artus udvar előtt áll. Az egykori patrícius palota ma is látható homlokzata 1617-ből származik, de a szomszéd utcára néző hátsó homlokzat gótikus stílusjegyeket mutat. A ház neve a mondabeli Artúrra utal. Nem messze innen áll az Aranyház, amely 1617-ben épült későreneszánsz stílusban a Speymann család számára. A homlokzatot számos szobor díszíti, a legtetején a 4 alak: Kleopátra, Oidipus, Akileusz és Antigoné.
Neptun-kút
Artus udvar
Balra a városháza
Aranyház
A tér egyik sarkán, egy üvegezett tartóban egy hőmérőt állítottak fel, a híres fizikus, Fahrenheit emlékére, aki a szomszéd utcában született. Természetesen meg akartam keresni a szülőházát, de sajnos az Ogarna utca útépítés miatt teljesen le volt zárva, így a házsor mögött, a hátsó bejáratok számozásából próbáltam megtalálni a megadott címet (Ogarna 94). A Dluga Targot a Zöld kapu zárja le, amely egy korábbi gótikus torony helyén épült 1568-ban, alsó része itáliai, felső része pedig flamand reneszánsz stílusban. A kapu folytatásaként egykor egy felvonóhíd szelte át a Motlava-t, de ezt a kapu újjáépítésekor lebontották.
Hőmérő
Fahrenheit szülőháza (hátulról)
Zöld kapu
Miután a Zöld kapun keresztül kijutottam a Moltava partjára, újra megcsodáltam a rakpartokat, a raktárakat, a gyönyörű favázas házakat, a két parton hömpölygő tömeget. Lefényképeztem a város egyik szimbólumát, a Darut is, sajnos éppen renoválták, ezért nem sok látszott belőle. A 15. századból származó építmény okos mechanizmusa miatt emberi erővel akár 2 tonnás súlyt is fel tudtak emelni 27 méter magasra. Főleg sörös és boros hordók rakodására és árbócok felállítására használták.
A távolban a Daru
Brama Mariecka
Gdansk jelképe
A Daru alulnézetből
A Daru makettje
Ezután a Brama swietonskaja-n, vagyis a Szent János kapun keresztül visszamentem a városba, a jól ismert épületek, templomok mellett elsétálva újra az állomáson voltam.
Gazdagon díszített ajtó
Brama swietojanska
Szent Miklós templom
Szent Katalin templom
Óvárosi városháza
Hevelius emlékműve
Vasútállomás
7 óra után kivillamosoztam a szállóhoz, elhoztam a bőröndöt, aztán visszamentem az állomásra. Kb. félórás késéssel, este negyed 10-kor elindultunk Budapestre.
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése