Külföldi városok: Évora

Évora

2025. július 23.

2025 nyarán jártam Portugáliában, akkor kirándultam Évora-ba.

Évora egy 56 ezres kisváros Alentejo régióban, kb. 100 km-re Lisszabontól keletre. Már az i.e. 4. évezredben éltek itt emberek, ezt a város környékén talált megalitok bizonyítják. Maga a város kb. 2000 éves, a rómaiak idején lett jelentős település Ebora Cerealis néven. Ebből az időből származik a katedrális feletti dombon álló Diana-templom, melynek oszlopai ma is láthatóak. 714-ben a mórok hódították meg, majd a 12. században került portugál uralom alá. A középkorban virágzó nagyváros lett, oktatási és művészeti központ (egyeteme a 2. legrégebbi Portugáliában), ez volt a portugál királyok kedvenc lakhelye. 1580-ban megszállták a spanyolok, majd a jezsuiták bezárták az egyetemet, így a város jelentősége csökkent, fokozatosan egy vidéki kisváros szerepkörépe esett vissza.

Évora történelmi hagyatékát az UNESCO 1986-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította.

15.55-kor érkeztem busszal Évora-ba. A buszállomás nem a város legszebb része, elég elhanyagolt környéknek tűnt, az első gondolatom az volt, hogy ha nincs itt semmi izgalmas, akkor gyorsan megnézem a központot, keresek egy éttermet, aztán visszamegyek Lisszabonba. Hogy mekkorát tévedtem!

Mindenesetre elindultam a központ felé, szerencsére nem volt messze. Jobb oldalon egy magas fehér fal zárta el a kilátást, az utca végén kiderült, hogy a város temetője mellett haladtam végig. Már itt is megfigyeltem, hogy szinte minden ház fehérre volt festve és sárgával voltak keretezve a falak, az ablakok és az ajtók. Később kiderült, hogy ez az egész városra jellemző, szinte minden ház így volt díszítve, ez elég egységes kinézetet adott a városnak.

Megérkeztünk

Buszállomás Évora

Fehér falak, sárga díszítéssel

A temető kapuja

A Porta de Alconchel-en keresztül jutottam be a városfallal körülvett óvárosba, ahogy a főtér felé közeledtem, egyre nagyobbak és szebbek voltak a házak (persze ezek is sárga-fehér színben pompáztak), itt már számos üzletet és éttermet láttam. Baloldalon a Szent Klára zárda épületét láttam, amely a 16. században épült, és egészen 1903-ig, az utolsó itt élő apáca haláláig működött. Ezután laktanyaként, majd iskolaként használták.

Porta de Alconchel

Rua de Serpa Pinto

Fehér és sárga itt is

Sikátor

Convento de Santa Clara

Címer egy ház sarkán

Szemben a Szent Antal templom tornya

Ajtókopogtatók

Az óramúzeum bejárata

A boltív alatt egy díszkút

A Serpa Pinto utca egyenesen a főtérre vezetett, az északi végén állt a Szent Antal templom, amelyet 1557-ben kezdtek építeni egy korábban itt álló kápolna helyén. Nagyon szép templom, de kicsit furcsa volt, hogy 50 centet kellett fizetni annak, aki fényképezni akart. Én természetesen akartam, ezért szófogadóan bedobtam egy 50 centest a perselybe. (Részletek és több kép itt.)

Igreja de Santo Antao

Templombelső

Főoltár

Freskótöredék

Stáció

A Praca do Girardo-n, vagyis a főtéren találtam egy információs irodát, adtak egy nagyon jó térképet, ahol minden nevezetességről egy rövid leírást is találtam. Kiderült, hogy rengeteg látnivaló van, muszáj lesz döntenem, mit akarok látni, mert minden nem fér bele.

Praca do Giraldo

Szökőkút

Balra az információs iroda

Az egyik étterem ajánlata

Banco de Portugal

Úgy határoztam, először megnézem a Szent Ferenc templomot és a mellette álló Csontkápolnát.

A Romao Ramalho sétálóutcán indultam el, innen néhány perc alatt elértem a Praca 1. de Maio térre, itt áll az 1550-ben gótikus stílusban épült, különleges Szent Ferenc templom. (Részletek és több kép itt.)

Balra a Romao Ramalho sétálóutca

Sikátor

Sárga-fehér házak mindenütt

Igreja de Santo Francisco

Főhomlokzat

Templombelső

Barokk oltár

Csempe

Mendanha-kápolna

Szószék

A templom mennyezete

Miután kijöttem a templomból, megvettem a belépőt, bementem a mellette álló kolostor épületébe, végigjártam a csodaszép kerengőt és megnéztem a hátborzongató Csontkápolnát. (Részletek és több kép itt.)

A kolostor bejárata

Kerengő

Nos ossos que aqui estamos pelos vossos esperamos

A kápolna mennyezete

Csontok a falon

Csontkápolna

Miután kijöttem a kápolnából, megnéztem az évora-i katedrális szentélyének modelljét.

A katedrális szentélye

A következő teremben egy gyönyörű betlehemet állítottak ki, Évora főterét (és néhány más ikonikus épületét) ábrázolja, 564 anyagfigura segítségével, ebből 236 ember, 205 állat és 123 egyéb tárgy.

Betlehem

A főtér a Szent Antal templommal

Jobbra a katedrális

A Szent Ferenc templom

Mivel a jegyem a Csontkápolna mellett még két múzeumba is érvényes volt a kolostor épületében, így azokat is megnéztem. Az első egy egyházművészeti gyűjtemény volt, amit a kolostor második szintjén, az egykori hálóteremben alakítottak ki. A különböző tárgyak, művészeti alkotások, textíliák mellett láttam a kolostor makettjét és fényképeket a termek korábbi állapotáról.

A kiállítás bejárata

A kiállítás egyik terme

Márvány sírkő a 14-15. századból

Szárnyas oltár a 17. századból

Oltárterítő a 19. századból

A hálóterem restaurálás előtt

A kolostor makettje a 16. századból

Az utolsó teremből egy ajtó vezetett ki a kolostor teraszára, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a városra.

A terasz

Napóra

Miután visszamentem az épületbe, egy újabb gyűjteményt néztem meg, több száz, különböző anyagból készült betlehemet állítottak ki a világ minden részéből. Mivel én is szeretem a betlehemeket, nagyon élveztem a kiállítást, ha ki kellett volna választanom a kedvencemet, nagyon nehezen tudtam volna dönteni az agyagból, fából, fémből, textilből, fonalból, porcelánból, csipkéből, papírból, üvegből készült jelenetek között, amelyeknek a mérete (a legkisebb egy gyufásdobozban is elfért), a származási helye (különlegesek voltak az afrikai és a kínai figurák) és a kidolgozottsága (voltak művészien kidolgozott és teljesen egyszerű, naiv alkotások is), nagyban különbözött. (Részletek és több kép itt.)

A kiállítás közben most is kimentem a teraszra, főleg a város hófehér házait lehetett látni a domboldalon.

Vissza az épületbe

Nagy nehezen búcsút vettem a betlehemektől, még megnéztem az úgynevezett királyi kápolnát, amelyet Mánuel királytiszteletére rendeztek be (még két kis ablakot is nyitottak a tiszteletére), amikor megjelent a templom felszentelésekor. Végül a kerengőn keresztül elhagytam a kolostort.

Az eredeti falfestés (csak engem emlékeztet egy dinóra?)

Királyi kápolna

15-16. századi feszület

A templom rajza

Kerengő

A kolostor udvara

Gyakorlatilag a tér másik oldalán már láttam is a következő célomat: a Királyi Palotát. Sajnos az épület nem látogatható, de a földszinten van egy várostörténeti kiállítás, ami viszont már nem volt nyitva. Kívülről azért megcsodáltam az épületet, ami egy gyönyörű park közepén áll. (A park egykor a palota kertje volt, de 1867-ben nyilvános parkká alakították át.) A palota eredetileg egy kolostor volt, I. János alakította át királyi székhellyé, majd I. Mánuel alatt vált reneszánsz palotává és egyben a portugál reneszánsz egyik központjává. (Részletek és több kép itt.)

A palota északról

A palotától nyugatra, a parkban festői romokat fedeztem fel, kiderült, hogy ezek "műromok", a korábbi épületek anyagából építették mánuel és mudejar stílusban, a 19. század romantikus elképzelései szerint. A romok között pávák sétálgattak, nagyon nyugodt, hangulatos volt a hely.

A park részlete

Szökőkút

A romok

Pávák

A romok mögött a parkban láttam egy téglából készült labirintust és itt húzódik az a 14. századi városfal is, amely a mai napig teljesen körbeveszi a város történelmi központját.

A városfal

Lépcső a falon átvezető átjáróhoz

Labirintus

Visszasétáltam a palotához, ezúttal délről kerültem meg az épületet, majd keresztülvágtam a parkon és a Rua da Republica-ra nyíló kijáraton kimentem az utcára.

A távolban a palota

A palota délről

19. századi pavilon

A palota keletről

Szökőkút

A palotakert kapuja

Elindultam vissza a központ felé (elég rendesen emelkedett az út), közben elmentem a Szent Ferenc templom északkeleti sarka mellett. Jobb oldalon megláttam egy kis utcát, ami egy gyönyörű templomhoz vezetett, ez volt az 1546-ban épült Igreja da Graca e Antigo Convento dos Agostinhos, amiről már sokat olvastam a Szent Ferenc templomban. Megcsodáltam az impozáns reneszánsz homlokzatát a különleges harangtoronnyal, belülről megnézni nem volt időm, de utólag kiderült, hogy nem is látogatható.

Kerületi Bíróság

Rua da Republica

A Szent Ferenc templom északról

Igreja da Graca e Antigo Convento dos Agostinhos

Mivel nagyon szűk volt az időm, már indultam is tovább a katedrális felé. Ehhez visszamentem a központba, a főtér árkádjai alatt jobbra fordultam és szűk sikátorokon és a kicsit szélesebb Rua Cinco de Outubro-n végigsétálva néhány perc múlva már a katedrális előtt álltam. Már negyed hát volt, így természetesen ez sem volt nyitva, de kívülről azért jól megnéztem a kicsit furcsa, aszimmetrikus tornyokkal rendelkező homlokzatot. Már 20 évvel Évora visszafoglalása után megkezdték az építkezést, végül 1204-ben avatták fel a gyönyörű, főleg gótikus stílusban épült katedrálist, amelyet 1929-ben XI. Pius pápa Basilica minor rangra emelt.

A főtér árkádjai alatt

Katedrális

A katedrális bejárata

Szobrok a bejárat mellett

Falfülke

A katedrálistól néhány száz méterre északra áll a következő látnivaló, a város legfontosabb ókori emléke a Római templom, amelyet az 1. században építettek Augustus császár tiszteletére. (Részletek és több kép itt.)

Museo de Évora

Biblioteca Pública

Pousada dos Lojos

Largo do Conde de Vila Flor

Római templom

Kicsit sétáltam a templom melletti parkban (a neve Diana park, nyilván a templom téves elnevezése után), a park északi vége a városfalnak támaszkodik és gyönyörű kilátást nyújt a város északi felére.

Jardim Diana

Dr. Barahona szobra

Modern szobor a kilátóban

Kilátás

Mivel már csak egy órám maradt a fél nyolcas buszig, már csak egy nevezetességet tudtam megnézni, a választásom az egyetemre esett, ami a prospektusom szerint az ország második legrégebbi egyeteme (a coimbra-i után). Bár tudtam, hogy már nincs nyitva, de úgy gondoltam, kívülről is érdemes lesz megnézni. A teret a délkeleti részén hagytam el, a könyvtár mellett találtam egy fedett átjárót, ami a Largo Dr. Mario Chico-ra vezetett, elmentem a katedrális északi oldala mellett és a hangulatos, macskaköves Rua da Freiria de Cima-n leereszkedtem a dombról.

Átjáró a könyvtár mellett

A katedrális északi fala

Jobbra a katedrális

Rue do Cenáculo

Rua da Freiria de Cima

Largo de S. Miguel

Közvetlenül az egyetem mellett áll az Igreja do Espirito Santo templom. A jezsuita templom 1574-ben épült barokk stílusban, főleg azért, mert a korábbi templom a mai egyetem (az akkori jezsuita kollégium) épületében volt és nem mindenki számára volt könnyen elérhető.

A templom mellett, a lejtős Cardeal Rei utca baloldalán áll az évorai egyetem épülete. Ahogy vártam, valóban nem volt már nyitva (fél 6-kor zárt, most pedig már fél 7 is elmúlt), de a belső udvarra vezető ajtó tárva nyitva állt, így úgy gondoltam, szerencsét próbálok. Amíg nem szól rám valaki, addig gyorsan csinálok néhány fényképet és már megyek is. Végül senki sem szólt rám, végigmentem a földszinti folyosón, benéztem néhány terembe, sőt, még az emeletre is felmentem. Egész idő alatt egyetlen emberrel találkoztam, gondolom, ott tanító professzor lehetett, az egyik irodából jött ki, köszöntünk egymásnak, de ő sem szólt, hogy azonnal hagyjam el az épületet. Így aztán megcsodáltam a gyönyörű csempéket a falakon, a masszív faajtókat, a modern termeket, a kápolna festett mennyezetét és a csodálatos kerengőt, vagyis a nyitott folyosókat. (Részletek és több kép itt.)

Igreja do Espirito Santo

Rua do Cardeal Rei

A templom az egyetem előtti parkból

Az egyetem épülete

Az egyetem bejárati része

A főépület

A földszinti kerengő

Pad a folyosón

Tanterem

Hátsó udvar

Az emeletre vezető lépcső

Tanterem

Kápolna

Az emeleti kerengő

A főépület és a díszudvar

Az egyetem épülete az utcáról

Miután búcsút vettem az egyetemtől, elindultam vissza a városba. Úgy döntöttem, nem mászom meg újra a dombot, inkább megkerülöm, ezért a Rua do Conde da Serra da Tourega nevű utcán indultam el. Az utca baloldalán egyforma, kétszintes (és természetesen fehér-sárga) házak sorakoztak, néha egy-egy szűk sikátor vezetett lefelé, a város délkeleti részébe. Egy körforgalom után a Rua da Misericórdia-n haladtam tovább, elmentem az Igreja de Sao Vicente előtt és már újra a főtér árkádjai alatt haladtam.

Rua do Conde da Serra da Tourega

Travessa da Amendoa

Rua da Misericórdia

Igreja de Sao Vicente

Árkádok

Praca do Giraldo

Az egyik ajándékboltban vettem képeslapot, de még nem volt hét óra sem, ezért még nem indultam vissza a buszállomásra. A térképemen, amit az irodában kaptam, megláttam, hogy néhány utcányira innen római fürdők romjai láthatók, úgy gondoltam, ezt még gyorsan megkeresem. A Rua Nova-n elindultam északkelet felé, elmentem a Városháza gyönyörű hófehér épülete előtt, (érdekes, ezen nem voltak sárga csíkok!!), aztán megcsodáltam a Világ Megváltója templom egyszerű homlokzatát.

Városháza

Igreja do Salvador do Mundo

Rua do Salvador

Az egyik ház udvarán gyanús romokat (köveket és oszlopokat) láttam, de semmilyen információs tábla nem segített beazonosítani, hogy valóban ezek a római fürdő romjai. Később kiderült, hogy nem erre gondoltak, a Termas Romanas valahol a Városháza épületében volt, de mivel már zárva volt az épület, gondolom, az erre utaló táblát is bevették, ezért nem vettem észre. Mindegy, úgy gondoltam, így is kihoztam a maximumot ebből a néhány órából, így elégedetten indultam vissza a központba.

Ez nem a római fürdő

Vissza a főtérre

Szeben a Praca do Giraldo

Hét óra után néhány perccel visszaértem a főtérre, ha el akartam érni a fél 8-as buszt, akkor iparkodnom kellett vissza az állomásra. Végigsétáltam a Rua de Serpa Pinto-n, a temető fala mellett és negyed 8-kor megérkeztem a buszállomásra. A Flixbus pontosan érkezett, fél 8-kor elindultunk Lisszabonba. A buszból még lefényképeztem az óvárost körülvevő falakat, aztán ugyanazon az úton robogtunk vissza a fővárosban.