Külföldi városok: Helsinki

Helsinki

2025. július 14.

Helsinki Finnország fővárosa és 635 ezer lakosával egyben legnagyobb városa, az ország déli részén, a Finn-öböl partján helyezkedik el, az az európai kontinens legészakibb fővárosa. A várost 1550-ben alapította I. Gusztáv svéd király, hogy ellensúlyozza a rivális Hanza-várost, az ősellenség dánok által uralt Tallinnt. A kis városkát sokáig szegénység, járványok és háborúk sújtották. 1643-ban a város délebbre, a mai helyére költözött, biztonságosabb kikötőt nyújtva a a hajósoknak. A svédek és az oroszok is elfoglalták a várost, 1748-ban a svédek elkezdték építeni Suomenlinna erődjét. 1812-ben I. Sándor orosz cár Turku helyett Helsinkit tette meg a Finn Nagyhercegség fővárosául. 1827-ben ide költözött az 1640-ben alapított Turkui Egyetem is, ebből lett a Helsinki Egyetem. A 19. század elején alakították ki a városközpontot, (körzővel és vonalzóval), a tervezés egyetlen építész, a német Engel nevéhez fűződik. Ő tervezte a Szenátus tér épületeit, amelyekhez hasonlóakat Szentpéterváron és Tallinnban is láthatunk. A 2. világháború alatt Finnország semleges maradt, Helsinki 1952-ben olimpiát rendezett, 1990-ben pedig itt zajlott az első szovjet-amerikai csúcstalálkozó is.

Fél 10 után néhány perccel érkezett meg a komp Tallinnból, gyönyörű napsütés fogadott bennünket, kár volt aggódni a köd miatt! Sanyi bácsi lement a földszintre a kocsijához (a beszálláskor megszámolta, 460 autó hajtott fel a kompra!), én pedig a gyalogosokkal szálltam ki. Könnyen megtaláltam a buszt, csupán néhány méterre állt a termináltól, pont az épülettel szemben egy parkolóban. Mielőtt visszaszálltunk, újra ellenőrizték a jegyünket (elvileg itt is fel lehet szállni a buszra), aztán már indultunk is be a városba.

Kiszállás

A kompunk

A terminál épülete

Szemben a parkoló és buszmegálló

Indulunk tovább

Pár perc alatt beértünk a Kamppi-ra, ami nemcsak buszállomás, hanem egy óriási bevásárlóközpont is. Alig találtam meg a csomagmegőrzőt, csak számos lépcső, folyosó és váróterem bejárása után sikerült. Itt nem szekrényekbe kellett betenni a csomagot, hanem egy pult mögött álló pasi egy műanyag ládába (!) tette be, elkért 6 eurót, majd adott egy cédulát és figyelmeztetett, hogy csak este 8-ig vannak nyitva, addig mindenképpen érjek ide.

A cédulám

A Kamppi bejárata

Miután kiléptem a bevásárlóközpont elé, egy forgalmas piac közepén találtam magam, a standokon zöldséget, gyümölcsöt, virágokat, édességet kínáltak. A piac mellett egy különös formájú épületre figyeltem fel, ez az ökumenikus Kamppi kápolna, vagy más néven a "Csend kápolnája", amely 2012-ben épült, és egy csendes helyet kínál a város egyik legforgalmasabb (és leghangosabb) helyén.

Piac a Kamppi előtt

Kamppi

Kamppi kápolna

A kápolna bejárata

Lasipalatsi (Üvegpalota) tér

Az első fontos épület, amit megnéztem, a néhány száz méterre lévő Vasútállomás volt. Eredetileg 1862-ben nyitották meg, mindössze 8 sínpárral. A mai modern, funkcionalista és nemzeti romantikus jegyeket ötvöző épület 1919-ben készült el, a bejárat mellett 4 hatalmas "fáklyavivő" tartja a világítótesteket. Az épületet egy 50 méter magas óratorony is díszíti.

Vasútállomás

Fáklyavivők és óratorony

Villamos a vasútállomás előtt

A vasútállomással szemben áll az 1887-ben épült Ateneum, amelyben jelenleg a Finn Művészeti Múzeum kiállításai láthatók. A pályaudvar melletti télen áll az Nemzeti Színház 1902-ben emelt épülete.

Ateneum Művészeti Múzeum

A színház előtti tér

Nemzeti Színház

Ezután a Helsinki Egyetem modern épületei között haladtam. Az egyetem 1640 óta létezik, jelenleg 40.000 hallgatója és kutatója van. Az egyetem főépülete már a következő helyszínemre, a Szenátus térre néz, a sárga-fehér, oszlopos, neoklasszicista épület 1832-ben lett készen.

A Szenátus tér már a 17. század óta a város főtere. A mai formáját a 19. század elején nyerte el, amikor II. Sándor orosz cár Finnország fővárosát Turkuból Helsinkibe helyezte át. A teret 1812-ben 400.000 kőkockával kövezték ki és Szentpétervár mintájára alakították ki. A tér négy oldalán álló épületek a négy akkori államhatalmat képviselik: a szenátust, a templomot, az egyetemet és a kereskedelmet. A tér keleti oldalát az 1822-ben épült Kormánypalota klasszicista homlokzata uralja, ma itt működik a Miniszterelnöki Hivatal. A tér déli részén, a sarkon áll egy világoskék ház, amely egy Sederholm nevű kereskedőé volt, ez a város legrégebbi kőépülete, 1757-ből származik. (Ma itt működik a Városi Múzeum.) A tér északi oldalát az 1830-as években épült, klasszicista székesegyház szikrázóan fehér épülettömbje uralja, érdekes, hogy eredetileg Szent Miklós templom volt a neve. Oromzatát a 12 apostol szobra díszíti. A bejáratához vezető monumentális lépcsősor tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a háztetők felett délre, a néhány száz méterre fekvő tengerre. A tér közepét 1894 óta II. Sándor cár szobra díszíti.

Egyetem

A fák mögött a Nemzeti Könyvtár épülete

A kerítés fölött a Székesegyház

Szenátus tér

A székesegyház

Az egyetem főépülete

A tér déli része

II. Sándor cár szobra

Az árnyékban a Miniszterelnöki Hivatal

A tér nyugati oldala, háttérben az egyetem

Helsinki Székesegyház - felújítás alatt

A tér délkeleti része

A székesegyház és a Helsinki-felirat

Sederholm ház

Miután körbejártam a teret, a székesegyház pedig zárva volt, úgy döntöttem, elindulok a kikötő felé, hiszen mindenképpen meg akartam nézni a város egyetlen világörökségi helyszínét, a Suomenlinna erődöt, amely a várostól délre fekvő egyik szigeten áll.

A Katarinankatu utcán elindultam a kikötőbe, útközben egy étteremben elég jó ajánlatot láttam, 14.50-ért svédasztalos ebéd, elhatároztam, hogy ide jövök majd vissza ebédelni. Néhány perc alatt leértem a partra, egészen pontosan a Kauppatori nevű nyüzsgő piacra, ahol a frissen fogott halaktól a kézművestermékekig mindent kínáltak. Én viszont most nem időztem itt, hanem egyenesen a komp felé indultam, gondoltam a piac megvár, majd ha visszaértem, felfedezem. Gyorsan megvettem a jegyet a kikötőben egy automatából, aztán már szállhattam is fel a kompra.

Katarinankatu

Itt fogok ebédelni!

Kapuppatori piac

Az árusok sátrai között a tenger

A kikötő

A táblán egy sirály

A komp

Beszállás

A kikötő vize

Szelfi indulás előtt

11.20-kor indultunk, gyönyörű volt az út, végigsiklottunk a kikötő házai között, el az óriási óceánjárók mellett, kisebb-nagyobb, sziklás és fákkal borított, lakott és lakatlan szigetek mellett úsztunk el. Körülbelül 15 perc utazás után már be is parkoltunk Suomenlinna kikötőjébe.

Menetszélben

Kis sziget

Ez már Suomenlinna

Híd két sziget között

Kikötünk

Suomenlinna kikötője

A komp, amivel jöttem

Ahogy kiszálltam, arra gondoltam, megveszem előre a jegyet az automatánál, mert így nem kell majd rászámolnom az időre azt a néhány percet, amíg esetleg sorban állok, így több időt tölthetek a szigeten. Sajnos, arra nem figyeltem, hogy a jegyek csak bizonyos ideig érvényesek, így legkésőbb az egyórás komppal el kellett indulnom visszafelé. Nem tudtam, elég lesz-e a bő egy óra, nyilván több időt is el lehet tölteni a szigeten, de végül nem baj, hogy hamar visszaértem a városba, legalább több időm jutott Helsinki nevezetességeire. Így viszont szednem kellett a lábam, gyorsan bementem látogatóközpontba, kaptam térképet, lefényképeztem a kiállítás tablóit, hogy majd később tanulmányozom őket, aztán nekiindultam a kb. 3 kilométeres túrának, amely az erőd és a szigetek legfontosabb látnivalóit érinti. (Részletek és több kép itt.)

Suomenlinna szigetei

Suomenlinna látképe

Az erőd története

A látogatóközpont épülete

Az erőd kapuja

A kapu az erőd felől nézve

Lakóház Suomenlinnán

Sumenlinna temploma

Az erőd egyik kapuja

A könyvtár bejárata

A sziget könyvtára

A Hadtörténeti Múzeum bejárata

Ágyú a múzeum előtt, balra a templom

A szigetek közötti szoros

Múzeum, kávézó és ajándékbolt

Kikötő

A belső erőd kapuja

Lejárat a pincébe

A kapu a főtér felől nézve

A képen az erőd főtere, a szürkével jelölt épületeket a krími háborúban (1855) lerombolták

Parancsnoki épületek

Az erőd főtere, balra az építtető síremléke

Pillantás a szárazdokkra

A főtér közepén Ehrensvard sírja

A szárazdokk épületei

Átjáró a kilátóteraszra

A szárazdokk

A főtér

A kikötő stégje, jobbra az erőd fala

Balra a belső erőd fala

Újra a kapunál

Búcsúszelfi

Végül annyira szedtem a lábam, hogy már 12 perccel egy óra előtt visszaértem a kikötőbe. Pontosan egykor elindultunk, negyed kettőkor pedig már Helsinki kikötőjében álltam.

A komp

A távolban Helsinki

Suomenlinna kikötője

Szemben egy sziget

Közeledünk a városhoz

Óceánjáró

Helsinki teherkikötője

Jobbra a Konferencia-központ

Óriáskerék és az Uspenski-székesegyház

Strand

Háttérben az Elnöki Palota

Szelfi a hajón

Megérkeztünk!

Ahogy délelőtt megígértem magamnak, bejártam a piacot, megnéztem az Alexandra cárné látogatásának emlékére 1835-ben vörös gránitból emelt oszlopot. Eredetileg egy bronzból készült glóbusz és rajta egy kétfejű (cári) sas is volt a tetején, ezek nélkül elég furcsán néz ki.

Újra a piacon

A cárné emlékműve

Először az volt az ötletem, hogy a rakparton a piac valamelyik sátrában ebédelek, de aztán úgy tűnt, az erősen túlárazott ételek inkább a turisták átverését szolgálják. Viszont emlékeztem rá, hogy a szomszéd utcában még délelőtt találtam egy éttermet, ahol 14.50-ért szabadszedéses ebédet kínáltak (ennyiért a parton egy tányér levest kaptam volna műanyag tányérban!). Ez a lehetőség ideális akkor, ha mindent meg szeretnék kóstolni, márpedig én egy idegen országban a lehető legtöbb helyi specialitást meg szeretném ismerni. Így aztán visszasétáltam a Katarinankatu-ra, gyorsan megtaláltam az éttermet. Úgy tűnt, inkább a helyiek látogatják, ráadásul az egyetem egyik épülete mellett volt, gondolom, iskolaidőben menzaként is működik. Nem voltak sokan, mire befejeztem az ebédet, szinte egyedül voltam az étteremben. Próbáltam mindent megkóstolni, ettem édeskömény-krémlevest, halat, húsgombócot, tésztát, rengeteg zöldséget, salátát, desszertnek pedig gyümölcssalátát és egy furcsa, gyümölcszselészerű édességet.

Az ajánlat

Az étterem

Életképek az étterem falán

Édeskömény-krémleves

Főételek

Köretek

Saláták

Húsgombóc, hal, tészta, rizs, zöldségek, krumpli

Salátatál

Gyümölcssaláta

Az auditorium bejárata

Az étterem bejárata

Az étterem a Katarinankatu-n

Miután jóllaktam, visszasétáltam a kikötőbe, lefényképeztem az 1833-ban, klasszicista stílusban épült világoskék Városházát, amelyet egykor szállodának építettek és csak 1913 óta használják városházaként.

Városháza

Főhomlokzat

Ezután nyugat felé indultam a parton, itt áll a Havis Amanda, egy bronzból készült szobor, amely egy vörös gránit szökőkutat díszít. A meztelen nőalak Párizsban készült 1906-ban, hajóval szállították Helsinkibe és 1908-ban állították fel. Érdekes, hogy az alkotója Hableánynak nevezte el, csak a helyiek adták neki a Havis amanda nevet.

Szökőkút

Középen Havis Amanda

Ezután elindultam nyugatra a Kappelesplanadin, ezen a gyönyörű, árnyas sétányon, amelyet balról és jobbról csodálatos épületek szegélyeznek, középen pedig kávézók, éttermek, cukrászdák, szökőkutak, szobrok, padok és rengeteg ember, akik sétáltak a szikrázó napsütésben. A parkot egyébként 1812-ben létesítették, még egy szabadtéri színpad is helyet kapott benne. A parkban áll Johan Ludvig Runeberg, romantikus költőnek, a finn himnusz zeneszerzőjének és Eino Leino költő és irodalomkritikusnak a szobra is.

Kappelesplanadi

Egy kávézó terasza

Esplanadin lava színpad

Szökőkút

Gyönyörű saroképület

Szobor a sétány közepén

Johan Ludvig Runeberg szobra

Eino Leino szobra

Mivel már délután 3 óra volt, úgy éreztem, ideje megkezdeni a városnézés utolsó szakaszát, amelyet Helsinki modern építészetének, azon belül is Alvar Aalto munkásságának szenteltem. Az ötlet onnan jött, hogy amikor az utazásra készülve a Helsinki körül elérhető távolságban lévő világörökségi helyszíneket keresgéltem, az erőd mellett csak egy javasolt helyszínt találtam: Alvar Aalto építészeti munkáit. Gondoltam, megnézem most, hátha hamarosan tényleg felveszik a listára. Mielőtt elindultam a legfontosabb általa tervezett épülethez, a Finlandia Csarnokhoz, megnéztem még egy épületet a városközpontban, amely szintén az ő nevéhez fűződik.

Az Esplanadi park és a Keskuskatu utca kereszteződésében áll a Kirjatalo ("Könyvház" vagy inkább "Könyvpalota") nevű épület, amelyet Aalto tervezett. 1961-ben a Stockmann áruházlánc, a telek tulajdonosa pályázatot hirdetett. Aalto nyerte a pályázatot, ő alakította ki az épület külső megjelenését és belső elrendezését, díszítését is. (A kávézó bútorai is az ő tervei alapján készültek.) A központi tér átriumszerű kialakítású, érdekes formájú tetőablakokon keresztül kap természetes fényt. A padló és az erkélyek korlátja carrarai márványból készült. A legfelső emeletre eredetileg irodákat terveztek, de 1969-ben (az építés évében) ide költözött az Akadémiai Könyvesbolt, 1986-ban pedig az első emeleten megnyílt a Café Aalto. Természetesen bementem és megnéztem a tényleg nagyszerű, természetes fényben úszó, modern épületet. Böngésztem egy kicsit a könyvesbolt kínálatában, (ez Skandinávia legnagyobb könyvesboltja!) főleg a művészeti könyvekből volt nagy választék, megcsodáltam a különleges formájú tetőablakokat és a kávézó fényűző berendezését.

A könyvesbolt bejárata

Olvasósarok

Izgalmas installáció könyvekből

Az emeletre vezető lépcső

Kilátás az erkélyről

Café Aalto

Érdekes sarok

Tetőablak

A belső tér

Liftek

A "Könyvpalota"

Miután búcsút vettem a könyvektől, északra indultam a Keskuskatu-n, az utca baloldalát szinte teljes egészében a Stockmann Nagyáruház hatalmas, sötétbarna épülete uralja, amely 1930-ban lett készen és jelenleg 7 emeleten és 50.000 m2-en kínálja az árucikkeket, ezzel ez Finnország legnagyobb áruháza. Az utca végén, egy kis téren áll a Tallberg épület és a Régi Egyetemi Klub, amely 140 évvel ezelőtt nyílt meg, ma pedig bálteremként és rendezvényhelyszínként szolgálja a helyieket. A tér közepén 1932 óta áll egy szoborcsoport, amely 3 meztelen kovácsot ábrázol. A tér északi sarkán az NH Collection szálloda áll.

Svéd Színház

Keskuskatu

Stockmann nagyáruház

Tallberg épület

Az áruház főbejárata

Három kovács

A Régi Egyetemi Klub

A klub homlokzata

NH Collection szálloda

A szálloda nyugati homlokzata

Ezután folytattam az utat észak felé, a Mannerheimintie mentén, ami nemcsak a város fő ütőere, de egyben ez az ország leghosszabb utcája is. (Legalábbis az útikönyvem szerint.) Jobbra a Modern Művészetek Múzeuma, a Kisma hófehér, modern épülete áll, amely 1998-ban nyílt meg, egy amerikai építész tervezte és főleg kortárs művészek kiállításainak ad otthont. A közelben áll 1960 óta Mannerheim marsall bronz lovasszobra.

Kiasma

Mannerheim marsall lovasszobra

Az út túloldalán a Parlament épülete áll, előtte egy kis parkban az egykori elnök, Mauno Koivisto tiszteletére 2023-ban felavatott különös formájú emlékmű. A Parlament hatemeletes épülete 1931-ben készült el, tervezője ötvözte a neoklasszicista és a modernista elveket. A homlokzatot 14 vörös gránitból készült korinthoszi oszlop díszíti.

Parlament

Mauno emlékműve

Az út jobboldalán újabb modern épületek sorakoztak, a Kisama mellett egy koncertterem és egy könyvtár is állt a sétányokkal és bicikliutakkal körbevett parkban. A fűben 2016 óta egy érdekes szobor áll, a Páncél, amelyet egy finn művész alkotott úgy, hogy egy élő fát acéllemezekből álló páncélba öltöztetett, majd a páncélt levette és üresen állította fel.

A Kiasma északi homlokzata

Háttérben a Központi Könyvtár

Koncertterem

A Koncertterem bejárata

A "Páncél"

A park északi oldalán már látszott a Finlandia Csarnok óriási, fehér épülete. Szerencsére nyitva volt így a belső tereit is meg tudtam nézni. (Részletek és több kép itt.)

Finlandia Csarnok

A csarnok keleti fala

A csarnok bejárata

Előcsarnok

Az épület makettje

Alvar Aalto

Az épület nyugati oldala

Az épület északról

A kávézó terasza

Háttérben a tó

Miután bejártam az épület előcsarnokát és körbejártam kívülről is minden oldalról, lementem a Töölö-tó partjára. Vízibiciklit, csónakot és kajakot is lehetett kölcsönözni, volt egy kis homokos part, de az emberek inkább csak a nyugágyakban napoztak a fürdés helyett. (Gondolom, nem volt túl meleg a víz.) Kicsit én is üldögéltem egy padon, ettem valamit, élveztem a napsütést, olvastam, csak egy jó félóra múlva indultam tovább.

A tó partja

Az épület északi sarka a partról nézve

Vendéglő a parton

A strand

A part kacsákkal

5 óra előtt indultam vissza a városba. Mivel nem jártam messze a Kamppi-tól, úgy gondoltam, egy dolog még belefér: A Finlandia Csarnokkal szemben, az út túloldalán, a házak között egy különleges templom áll, a Temppeliaukion kirkko, vagyis a Sziklatemplom. 1969-ben készült el, Timo és Tuomo Suomalainen tervezte és a templom nagy részét a gránitsziklába vésték bele. A rézborítású tetőn 180 ablak biztosítja a fény bejutását. Az evangélikus templomban - jó akusztikája miatt - koncerteket is tartanak. Érdekes, hogy a templom építésének ötlete már az 1930-as években felmerült, de végül csak 20 évvel a 2. világháború vége után írták ki az újabb pályázatot, amit a Suomalainen testvérpár nyert meg. A templom kívülről szinte nem is látható, csak a bejárati rész és a tető emelkedik ki a gránitsziklából.

A háttérben a Nemzeti Múzeum tornya

Cygnaeuksenkatu

Játszótér

A gránitszikla és a templom réz teteje

A szikla a házak között

A kőfal mögött a templom teteje

A templom egyik bejárata

A templom nyugati oldala

A templom déli fala

A templom főbejárata

A templom délről

Miután körbejártam a templomot (bemenni nem tudtam, mert nem volt nyitva), bevásároltam a sarki ajándékboltban, a kötelező képeslap-mágnes-könyv kombinációt kiegészítettem két piros, fából készült karácsonyi dísszel, amelyek majd a Timiék és az én lakásomat díszítik. (Ha már a Télapó országában vagyok...) Ezután végigsétáltam a Fredrikinkatu-n, ez egyenesen a Kamppi-hoz vezetett. Útközben megcsodáltam a Teniszpalota érdekes homlokzatát, amit egy óriási sirályfej díszít. A csarnokot az 1952-es olimpiára építették, eredetileg tényleg teniszversenyek helyszíneként (állítólag az épület teniszütőre hasonlít), ma pedig két múzeum, médiaközpont, 14 termes mozi és éttermek működnek benne. A szomszéd épületben találtam egy Lidl-t, bevásároltam, vettem friss péksütit, egy padon megvacsoráztam, olvastam, aztán este 7-kor visszamentem a buszállomásra, kiváltottam a táskámat (nem volt egyszerű, megint alig találtam meg a csomagmegőrzőt), aztán kiültem az állomás elé egy padra (még mindig ott voltak az árusok) és olvastam este 9-ig.

Ajándékbolt

Teniszpalota

A Teniszpalota déli homlokzata

Szupermarket

Finn péksütik: karjalai, rizses és tojáskrémes pite

Kamppi buszállomás

Piac az állomás előtt

A Flixbus kijárata

20.50-kor indultunk, (a busz egyébként Krakkóba ment), alig lézengtek néhányan rajta, pár perc alatt a kikötőbe értünk, ott megint kipakoltunk (már akinek volt bőröndje). 9 után néhány perccel már a terminálban voltunk, becsekkoltunk, aztán vártunk, hiszen a komp csak 22.10-kor indult. Amíg vártam, megettem a vacsorám második felét, a fahéjas csigát, aztán beszálltunk az óriási kompba. Ezúttal nem voltak olyan sokan, mint reggel, hiszen már késő este volt. Szerencsére még ekkor is teljesen világos volt, így sokat tudtam fényképezni (idefelé jövet Sanyi bácsival beszélgettem, így nem fotóztam annyit).

A krakkói busz

Úton a kikötőbe

A Teniszpalota a buszból

Úton a kikötőbe

Szemben a kikötői terminál

Óriási komp a kikötőben

A T2 terminál bejárata

A vacsorám, fahéjas csiga

Beszállás

A komphajónk

A helyem az ablak mellett

Este 10 után 10 perccel aztán megmozdult az óriási monstrum és szinte hang nélkül kisiklottunk a kikötőből. Elmentünk a várostól délre fekvő szigetek mellett, az ablakból végignéztem, ahogy a nap lebukik a Finn-öböl vizébe, gyönyörű volt a látvány, még jobban tudtam volna élvezni, ha nem lettem volna rettenetesen fáradt, hiszen már majdnem 2 napja nem aludtam, és tudtam, hogy még kb. 4 óra, mire ágyba kerülök. Több, mint két óra volt az út, olvastam, kicsit bóbiskoltam is a kényelmes fotelben. Hajnali fél egykor érkeztünk vissza Tallinn kikötőjébe.

Forrás: Helsinki – Wikipédia