Külföldi városok: Kaunas

Kaunas

2025. július 10.

Kaunas Litvánia második legnagyobb települése, kb. 300.000 fő lakja. Lakosságának 93%-a litván, ezzel Kaunas az egyik leglitvánabb város az országban. 1589-ben alapították, (bár első említése 1361-ből való), a város neve litván eredetű és valószínűleg egy személynévből származik. (Sokáig Kovno néven is ismerték, ez a város nevének szláv megfelelője.) A város a Nemunas és a Neris folyók összefolyásánál található, közel az ország legnagyobb tavához, a Kaunas-i víztározóhoz. 1922-ben Kaunas lett az ország ideiglenes fővárosa, ekkor sokat fejlődött, modernista építészete európai szinten is kiemelkedő, ennek elismeréseként felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Délelőtt fél 12-kor érkeztem Vilnius-ból Kaunas-ba, a városnézést tulajdonképpen már a vasútállomáson megkezdtem, hiszen az 1948-ban emelt épület része a város kulturális és építészeti örökségének. A 19. század közepén merült fel a Szentpétervár és Varsó közötti vasút ötlete, ekkor kezdték kiépíteni a litván területeken is a vasúti pályát. Mivel Kaunas-t dombok veszik körül, alagutat és hidakat is kellett építeni, végül 1861-ben indult el a városból az első vonat Lentvaris-ba. A város első pályaudvara 1862-ben nyílt meg, de ezt a visszavonuló német hadsereg lebombázta. A ma is látható épület 1948-ban épült a régi állomás alapjaira, klasszicista elvek szerint, szigorú szimmetria, nagyméretű belső terek és masszív falak jellemzik.

Megérkeztünk

Kaunas, vasútállomás

Európa nagyvárosainak távolsága a táblákon

A deportáltak emlékműve

A váróterem mennyezete

Az állomás a város felől

Miután megcsodáltam az állomást, megnéztem a menetrendben, mikor megy vonat vissza Vilnius-ba, aztán elindultam felfedezni a várost. Az állomás éppen felújítás alatt állt, ahogy az aluljárót kerestem, majdnem elütött egy markoló! Aztán ez a nap folyamán újra megtörtént velem, itt nem zárják el az építési területet, a gyalogosok óriási munkagépek között szlalomoznak, elég balesetveszélyes! Végül túléltem az incidenst, a markoló az utolsó pillanatban megállt, és a lapátjával sem vágott fejbe, így lejutottam az aluljáróba, ami átvezetett az állomás előtti forgalmas út alatt.

Jobbra a gép, ami az életemre tört!

Az aluljáró lépcsője

Az állomás a túloldalról

Már a térképen is látszott, hogy elég hosszú út vezet majd a városközpontba, mehettem volna busszal is, de úgy gondoltam, ez a város az építészete miatt került fel az UNESCO listájára, a buszból viszont nem tudom megnézni a házakat, így inkább gyalog indultam el.

Először végigsétáltam a Vytauto sugárúton, modern épületek keveredtek a 19. századi homlokzatokkal, többek között a vilnius-i egyetem kihelyezett tagozatának épülete előtt is elsétáltam.

Egyetem

Az első elágazásnál aztán mindjárt el is tértem az eredeti útiránytól, mert egy gyönyörű parkban megláttam a fák között egy fehér épületet, először azt hittem egy palota, de közelebb érve kiderült, hogy nem egy, hanem két épületről van szó, méghozzá két templomról. A jobb oldalon álló, nagyobb épület, az Angyali Üdvözlet ortodox katedrális nyitva is volt, így belülről is megcsodálhattam a templomot és gyönyörű ikonjait. (Részletek és több kép itt.)

Angyali Üdvözlet székesegyház

Ezután megnéztem az eredeti, Krisztus Feltámadása templomot (ennek a kibővítése helyett építették fel a mellette álló, nagyobb templomot), sajnos ez nem volt nyitva, így csak körbejártam. A templom 1862-ben épült, 1884-től egy iskola is működött benne. Amikor a németek az első világháborúban elfoglalták Kaunas-t, bezárták a templomot, majd amikor Litvánia visszanyerte függetlenségét, az új kormány elkobozta az összes ortodox templomot Kaunasban (az oroszosítás jelképeként tekintettek rájuk), kivéve ezt, mert ez volt a legkisebb. Ekkor (méretei ellenére) ez lett a litván ortodox püspökség székesegyháza. Az 1930-as években aztán ki akarták bővíteni, de végül egy új templomot emeltek a régi közvetlen közelében, amivel egy közös templomkert köti össze. 1935--ben, az új templom felszentelése után a régi templom elvesztette katedrális státuszát, segédtemplommá, majd irodává alakították.

Krisztus Feltámadása templom

A templomkert részlete

Sírkövek

A templom délkelet felől

A templom története (Braille-írással is!)

Az új templom szentélye

A katedrális északról

A két templom a parkból nézve

Ezután megnéztem a park sugárút felőli szélén álló Oktatási Innovációs Központot és a vele szemben, az út túloldalán álló katonai kórházat.

Oktatási Központ

Katonai kórház

Ezután visszamentem a Ramybés parkba, amelyet 1959-ben hoztak létre a város régi temetőjének területén. A 20. század elejének háború idején orosz, német és litván katonákat temettek ide, majd 1930-ban felavatták az elesett litván katonák emlékművét, amelyben az ismeretlen katona sírja található. Itt kezdődött 1956-ban Mindenszentek napján egy spontán szovjetellenes tüntetés, amellyel a magyar forradalmat támogatták. Két évvel ezután a szovjet hatóságok úgy döntöttek, hogy megszűntetik a temetőt és szabadidőparkot alakítanak ki a helyén, a sírköveket, emlékműveket lebontották, a sírokat áthelyezték. A függetlenség visszaszerzése után az emlékműveket helyreállították.

Ramybés park

Katonasírok

Miután sétáltam egyet a temető gondozott sétányain, visszamentem a sugárútra, megnéztem a sarkon álló gimnázium kék-fehér épületét, majd az 1922-ben alapított Oktatástörténeti Múzeum virágokkal díszített bejáratát és vele szemben a Kulturális Központ modern épületét, rajta cégérként egy stilizált táncoló párt.

Gimnázium

Litván Oktatástörténeti Múzeum

A múzeum bejárata

Kulturális Központ

Táncoló pár a falon

A központ főbejárata

Befordultam balra, a Kestucio utcára, lefényképeztem egy bakelitlemezeket áruló alagsori üzletet. Alig haladtam néhány száz métert, amikor jobbra, az egyik mellékutcán egy hatalmas, kupolás templomot pillantottam meg, természetesen azonnal bekanyarodtam a Gediminas utcába és megérkeztem a Nekriklausomybés-re, (a Függetlenség terére) amelynek közepén magasodott a Szent Mihály Arkangyal templom. Először körbejártam az épületet, a bejárat természetesen a 4. oldalon volt. Közben lefényképeztem a tér négy oldalán álló épületeket, főleg éttermek, kávézók állnak itt, jobb időben biztosan nyüzsögnek itt az emberek, most üresen árválkodtak a teraszokon az asztalok és székek. A tér délnyugati oldalán egy művészeti múzeum található, előtte egy meztelen férfit ábrázoló szobor, a Smogus. Kiderült, hogy az ortodox templomnak kinéző épület tényleg annak épült, de aztán katolikus templomként használták, belső kialakítása pedig kifejezetten modern. (Részletek és több kép itt.)

Lemezbolt a Kestucio-n

A Gediminas utca sarka

Szobor a Függetlenség terén

Szent Mihály Arkangyal temploma

Az esőáztatta tér

Házak a tér körül

Üres terasz

Játszótér

A tér északnyugati sarka

Habits kávézó

Laisvés (Szabadság) utca

A nyílegyenes sétány közepén fasor

Nougas étterem

A templom nyugati homlokzata a főbejárattal és a korinthoszi oszlopokkal

Templombelső

A kupolában a litván nemzeti lobogó három részből

Modern stáció

Fotókiállítás a templomban

Művészeti múzeum

Zmogus

A templom nyugat felől

Ezután elindultam a Szabadság sugárúton, középen fákkal övezett sétány, kétoldalt különböző stílusú épületek, (19. századi, színes, 20. századi art deco, 21. századi modern üvegből-betonból készült, de észak-német stílusú téglahomlokzatú házakat is láttam), a legtöbben szálloda, üzlet, étterem és kávézó működött. Az eső ellenére is elég sokan voltak az utcán, ez nem volt olyan kihalt, mint a Vilnius-ban a főutca.

Laisvés

Art deco homlokzat

A Litván Lövészegylet székháza

Az 1937-ben épült Tiszti klub, a "Ramové"

Szobrok a homlokzaton

Wladislaw Starewicz emléktáblája

Bejárat

Régi és új épületek

A litván politikai foglyok és száműzöttek szövetségének székháza

Az egyik sarkon egy aranyos szoborcsoportot láttam, két kisfiú néz bele a kamerába. Az alkotás arra emlékeztet, hogy 1931-ben mutatták be az első Kaunasban forgatott játékfilmet. Az egyik kereszteződésben egy tábla figyelmeztetett, hogy ez a sugárút nem csak végtelennek tűnik, hanem tényleg az, hiszen már egy jó darabot megtettem belőle és még mindig az volt kiírva, hogy a Városháza 2 km-re van!

Az 'Első film' szoborcsoport

Szökőkút

Még 2 km (!) a Városházáig

Danielius Dolskis énekes szobra

Mivel a tábla szerint még nagyon hosszú gyaloglás várt rám, úgy döntöttem, szükségem van az energiára, ezért megebédelek. Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, melyek a leghíresebb litván specialitások, mit érdemes keresni, ha helyi ételeket akarok enni. Adott egy listát, ahol litván nevekkel, de magyar leírásokkal szerepeltek az ételek. Ezután már ilyen szemmel vizslattam a sugárút éttermeit, a jobb oldalon meg is láttam egy éttermet, amely ugyan mexikói volt, de a menüben helyi, litván ételeket is kínált. Először az étterem előtti táblán a céklaleves nevére figyeltem fel, majd amikor bementem, a bájos pincérnő ajánlott egy szerinte kimondottan litván főételt. (Azt mondta, ez nagyon hasonlít a zeppelinre, amit az AI ajánlott.) Rajtam kívül mindenki mexikói ételt evett, de ez nem zavart, mert a céklaleves és a sajttal töltött krumpligombóc gombamártással is nagyon finom volt. Megkértem a bájos pincérlányt, hogy írja le egy papírra a két étel nevét, mert egyik sem szerepelt az étlapon, én meg szerettem volna tudni, mit is ettem. Ráadásul fizetéskor kiderült, hogy ez az egész az ebédmenü része volt, így összesen 8 eurót fizettem! Borravalót egy applikáción keresztül lehetett adni, név szerint a pincérnőnek. Megtettem.

Volfes-Engelman, a mexikó étterem

Hideg céklaleves sült krumplival

Krumpligombóc gombamártással

A cetli

Miután jóllaktam, továbbindultam. A bal oldalon lefényképeztem a Nemzeti Színház épületét, amely 1928-ban épült, először egy mozi működött benne, majd 1959-től a Kaunasi Nemzeti Drámaszínház otthona lett. Néhány száz méter megtétele után a Musical Színházat is megláttam, egy bájos park mélyén állt, kissé távolabb az úttól. Szemben vele, a sugárút másik oldalán Vytautas Nagyherceg hatalmat sugárzó szobra áll.

Nemzeti Színház

Szobor a színház előtt

Hotel Kaunas

Kormányzati Hivatal

Vytautas Nagyherceg szobra

A színház előtti park

Szökőkút

Állami Musical Színház

Szobrok a parkban

Jonas Vileisis, Kaunas korábbi polgármasere

Állattani Múzeum

A múzeum bejárata

Ezután egy nagy kereszteződéshez értem, az eddigi sétálóutca belefutott egy forgalmas útba. Én nem egyenesen mentem tovább a Városháza és a vár felé, hanem lekanyarodtam jobbra, a Vilniaus gatvé-ra.

Itt végződik a sétány

Városi Bíróság

Vilniaus gatvé

Színes házak

Ezután egy szép parkba érkeztem, amelynek mélyén egy 19. század első felében épült klasszicista palota állt, ez volt a két világháború között Litvánia elnökeinek rezidenciája. A parkban három korábbi elnök szobra is látható, valamint számos információs tábla segít eligazodni a történelmi tények között. Egy külön kiállítás foglalkozott a nők szerepével a politikában: Litvánia Európában az elsők között volt, akik választójogot adtak a nőknek, 1920 és 1926 között parlamenti képviselők is lehettek.

Az Elnöki Palota parkjának bejárata

Kazys Grinius elnök szobra

Az elnöki palota

Antanas Smetona elnök szobra a palota előtt

Aleksandras Stulginskis elnök szobra

A fák mögött a palota

Miután megnéztem az épületet, sétáltam a parkban, elolvastam a táblákat, majd továbbindultam a Vilniaus gatvén a városközpont felé. A jobb oldalon az 1678-ban épült Áldott Szentség nevű dominikánus templom áll, mellette pedig a 2010-ben alapított Loyolai Szent Ignác Főiskola bejárata látható.

Dominikánus templom

Déli homlokzat

Loyolai Szent Ignác Főiskola

A templom nyugatról

Jablonskis lakóháza

Jonas Jablonskis nyelvész emléktáblája

Sikátor

Sétálóutca

Téglaház

Régi könyvesbolt

Teodoras Brazys zeneszerző emléktáblája

Itt már a kaunas-i óváros szívében jártam, színes házak, sétálóutca, szűk sikátorok, régi üzletek, kávézók és éttermek mindenütt. Jobb kéz felől emelkedik a Szent Péter és Pál bazilika, amelyet a 15. század elején kezdtek építeni gótikus stílusban. Természetesen bementem és belülről is megnéztem. (Részletek és több kép itt.)

Szent Péter és Pál bazilika

Harangtorony

Barokk templombelső

Főoltár

A bazilika délnyugatról

Miután kijöttem a templomból, máris a Városháza téren álltam. Sajnos teljesen fel volt túrva, éppen átalakítják, de erre fel voltam készülve, olvastam travellina blogjában, (Litvánia - legjobb látnivalók - Travellina), ő kocsival jött és egyáltalán nem tudott az óvárosba bejutni, mert szinte minden utca le volt zárva és nem tudott parkolni sem. Nekem ilyen gondjaim nem voltak, de kicsit sajnáltam, hogy nem látom a teret teljes szépségében. Azt azért észrevettem, hogy a Városháza nyitva van, így megpróbáltam a sok kerítés, korlát, munkagödör és munkagép ellenére megközelíteni. Nem volt egyszerű, ahogy már korábban az állomáson is tapasztaltam, itt a gyalogosok elől nem zárják el a munkaterületeket, a helyi lakosokkal és néhány turistával együtt kerülgettem a markolókat, szlalomoztam a teherautók között és próbáltam nem a holtterükbe kerülni. Végül nagy nehezen eljutottam a tér közepén álló Városháza épületébe, éppen egy esküvő zajlott, nem irigyeltem a menyasszonyt: szegénynek nem volt szerencséje sem az időjárással, sem a felújítással.

A Városháza 1542-ben épült egy korábbi épület helyén, amely leégett. Eredetileg egyszintes volt, torony nélkül, majd a 16. század végén megépült a második szint és a reneszánsz torony. A 18. század végén a tornyot egy szinttel megemelték, (ma 53 méter magas), a homlokzatot és a belső teret barokk és klasszicista stílusban újjáépítették. (Az épületet hófehér színe és kecses tornya miatt "Fehér hattyúnak" becézik.) A pincében börtön, majd üzlet működött, a földszint a kereskedők és az őrök számára volt fenntartva, az első emeleten foglalt helyet az elöljáróság, a kincstár és a városi levéltár. 1795-ben Kaunas orosz kézre került, ekkor az épületet ortodox templommá alakították, majd lőszerraktárnak és színháznak használták. 1869-től 1944-ig újra városházaként működött, az 1970-es években restaurálták, majd itt helyezték el az anyakönyvi hivatalt. 2015-ben Basilika minor rangot kapott. Ma esküvőket, fogadásokat, koncerteket tartanak itt, a pincében pedig várostörténeti kiállítást rendeztek be.

Litván fotógaléria

Városháza

Jezsuita templom

Ilyen lesz a tér, amikor készen lesz

Városháza a kerítés mögül

A jezsuita templom és kolostor

Városháza

A déli bejárat oszlopokkal

A régi boltívek

Főbejárat

A torony

Esküvő

Az északnyugati homlokzat

Északi fal

Szentháromság templom

Érseki Hivatal

Érseki Kúria

"Domus pacis" zarándokház

Miután kijöttem a Városháza épületéből, megkerültem az árkokat, korlátokat és munkagépeket, elindultam észak felé, hogy megnézzem a várat. A vár egy hatalmas parkban áll, a parkot két oldalról is víz veszi körül, hiszen itt folyik bele a Neris folyó a Nemunas-ba. Gondozott sétányok, hatalmas fák, sportpályák, még az esőben is látszott, mennyi lehetőség van itt a szórakozásra és a sportolásra. Itt áll egy oltár is, ahol egykor pogány szertartások zajlottak, a közelmúltban pedig két pápa is szentmisét celebrált itt: 1993-ban II. János Pál pápa, 2018-ban pedig Ferenc pápa. A várral szemben áll az 1502-ben, gótikus stílusban épült, téglával díszített Szent György templom.

A vár előtti téren áll a 2018-ban felállított Vytis-szobor, amely egy lovon ülő litván lovagot ábrázol, pajzsán Litvánia címerével. Az egyre erősebb esőben besétáltam a vár udvarára, és felfedeztem a 14. században épült gótikus várat. (Részletek és több kép itt.)

A várárokkal körbevett vár

A kaunas-i vár

Szent György templom

Oldalbejárat

Nyugati homlokzat

A vár nyugatról

Középen a várárok

Santakos park

A park térképe a két folyóval

A Szent György templom a várból nézve

A várba vezető út

Vytis-emlékmű

Miután megnéztem a várat és lefényképeztem a Kaunas-feliratot, visszaindultam a városba. Mivel már majdnem 4 óra volt, az eső pedig rendületlenül esett, úgy gondoltam, akár vissza is mehetek az állomásra, onnan pedig Vilnius-ba. Ahogy ballagtam a Jonavos utcán, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mégis megnézzem a modern Krisztus feltámadása templomot. Ez a város északi részén, egy domb tetején áll, a képeken elég monumentálisnak tűnik. Gondoltam, ha már itt vagyok, miért hagynám ki ezt az érdekes helyet, ezért visszasétáltam ahhoz a ponthoz, ahol véget ért a sétálóutca (közben elmentem az elnöki palota mögött), és megálltam az első buszmegállóban.

Graffiti

Halas cégér

Iskola

Régi, favázas ház

Kereszteződés, balra a Savanoriu utca

Sörfőzde a trolimegállóval szemben

Néhány perc múlva jött is a 14-es troli, tulajdonképpen nekem mindegy volt, mire szállok fel, hiszen innen minden jó volt, ami felfelé, a templom irányába visz. Nem lehetett kártyával fizetni, egy fiatal szerb párral kerestük a megoldást (azt hitték, montenegrói vagyok, mivel a Kotor feliratú pénztárcámat vettem elő), mire kitaláltuk, hogyan kellene jegyet venni, meg is érkeztünk (csak egyetlen megállót kellett mennem.) Megmutattam a fiataloknak a templom fotóját a telefonomon, persze azonnal felismerték és elmagyarázták, hogy találom meg, de erre nem is volt szükség, mert a troliról leszállva már látszott is a sarkon az óriási, hófehér templom. Ők úgy tudták, nem látogatható, mondtam nem baj, nekem az is elég, ha lefényképezem, úgyis a külseje a fontos. Elbúcsúztunk, én elindultam a templom felé, valóban úgy tűnt, hogy zárva van, egy néni megpróbált bemenni, de nem sikerült neki. Lefényképeztem a keleti oldalán lévő főhomlokzatot az égbe nyúló, hatalmas toronnyal, aztán még egyszer körbesétáltam, mielőtt elindultam volna vissza a megállóba. Közben benyitottam az ajtón, kiderült, hogy a templom nyitva van, sőt, (5 euró kifizetése után) még a teraszra is fel lehet menni (sajnos a toronyba nem). Először megnéztem a gyönyörű szép, letisztult, teljesen egyszerű berendezést, aztán lifttel (a lépcsőzéshez most nem volt kedvem) felmentem a teraszra, megnéztem az ott berendezett kis kápolnát, közben megküzdöttem az erős széllel és a csapkodó esővel. (Részletek és több kép itt.)

A házsor mögött a templom

A templom északi oldala

A keleti főhomlokzat

Templombelső

Oltár

Kilátóterasz

Kápolna a teraszon

Kilátás a városra

A torony a teraszról

Miután lejöttem a lifttel, visszasétáltam a trolimegállóba, megkérdeztem egy lányt, mivel tudnék innen visszajutni a vasútállomásra. Azt mondta, a 14-es jó lesz, éppen jött, egy euróért vettem jegyet (csak érmével lehetett fizetni). Először úgy tűnt, tényleg jó lesz az irány, de azért megkérdeztem egy nőt, azt mondta, nem így van, a lány rosszul tudta, ez a troli nem az állomás felé megy. Leszálltam a következő megállónál, megnéztem a térképet a telefonomon, kiderült, hogy a keresztutca elvileg jó lesz, a 38-as troli innen indul és a vasútállomásra megy, ráadásul csak 6 percet kellett várnom.

A trolimegállóban.

Fél hat előtt néhány perccel értem vissza az állomásra, megvettem a jegyet Vilnius-ba, ezúttal drágább volt, 8,8 euróba került. Még volt néhány percem, venni akartam képeslapot, de az állomáson nem értették, mit szeretnék, buszjegyet, térképet akartak adni, de képeslap nem volt sehol.

A vonat 17.46-kor indult, ezúttal nem állatok, hanem csipkeminta volt az ablakon. Ugyanazon az úton mentünk vissza a fővárosba, már ismerősök voltak az állomások.