Bergen
2026. július 27-29.
Bergen második legnagyobb városa, kb. 300.000 fő lakja, Norvégia délnyugati partján fekszik, az ország világhírű fjordjainak kapujaként is említik. Bergenben van Norvégia legnagyobb és egyben Európa egyik legnagyobb személykikötője. Bergennek enyhe és nedves tengerparti klímája van, az országban itt a legmagasabb az átlaghőmérséklet, de évente átlagosan 213 nap esik csapadék a városban (2007-ben például 84 egymást követő napon keresztül esett az eső).
Bergent 1070-ben alapították, a középkorban ez volt Skandinávia egyik legfontosabb városa, sőt 1314-ig Norvégia fővárosa volt. Itt történt Skandinávia első koronázása 1163-ban. 1349-ben egy Bergenben kikötő angol hajó legénysége terjesztette el a pestist Norvégiában. A 15. században számos kalóztámadást élt át a várost és 1429-ben felégették a királyi várat és a város nagy részét.
A 13. század végétől a Hanza-szövetség egyik legfontosabb telepe (kontor) működött itt, főként az északi partokról érkező szárított tőkehal miatt. A német kereskedők külön városrészben éltek, melyben 2000 hivatalnok is dolgozott. A Hanza városrészt, ami a kikötő vár melletti részét foglalta el, kerítéssel el is kerítették a többi városrésztől. A házakban nem volt szabad tüzet gyújtani, csak egy központi házban. A Hanza-hivatalnokok és kereskedők a német középosztályból kerültek ki és cölibátust fogadtak. Egy bizonyos hivatali idő ledolgozása után visszatértek hazájukba. 1536-ban a király elérte, hogy a németek előjogai megszűnjenek, de Bergen továbbra is Skandinávia legnagyobb városa maradt. A Hanza-házakat 1979-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.

A csarnok nyugati fala
Park a kikötő mellett
Hazaértem
Július 28. Fjordtúra
Kedden reggel 6.30-kor keltem, 7-kor már az utcán voltam, persze, ma is esett az eső, de ez nem zavart, már egészen megszoktam. A kikötőbe menet nem tudtam megállni, hogy ne kanyarodjak be Bryggen színes faházai közé, mivel még nagyon korán volt, szinte egyedül voltam a sikátorokban, így még hangulatosabb volt. Kihalt volt a tegnap még nyüzsgő halpiac is, de a kikötőben már gyülekeztek az emberek, egy részük (hozzám hasonlóan) fjordtúrára készült. Több kirándulóbusz is indult a Strandkaiterminalen elől, de gyorsan megtaláltam az enyémet.
7.30-kor volt a találkozó, és mivel mindenki megérkezett, aki előzetesen jelentkezett, 8 óra előtt már el is indultunk az egész napos fjordtúrára.
A hegy tetején egy érdekes helyet találtam, ahol az utca középen kiszélesedett, egy játszóteret alakítottak ki, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a fjordra és a város házaira. A játszótér mellett Amalie Skram, norvég írónő és feminista szobra áll.
Július 29. Bergen
Szerdán sokáig aludtam, összepakoltam, megreggeliztem, aztán tízkor elindultam a városba. Úgy gondoltam, még kihasználom az időt, sétálok kicsit a városban. Először közvetlenül a szállás melletti Skuteviksveien utcán indultam el felfelé a hegyre, gyönyörű faházak között.
Pontosan 11-kor úgy döntöttem, itt az ideje, hogy kimenjek a repülőtérre. Tanultam a tegnap esti hibámból és csak közvetlenül indulás előtt vettem meg az appban a villamosjegyet. Nagyon kellemes volt az utazás, az egyórás út alatt végigjártuk a város déli részét, átmentünk aranyos kisvárosokon és falvakon.
Dél előtt néhány perccel érkeztünk a repülőtérre, a villamosmegálló közvetlenül a terminál alatt volt, egy mozgólépcső vezetett fel a bejárathoz. Kerestem egy helyet, megebédeltem, megittam az összes folyadékot, feltöltöttem a telefont, aztán átmentem a biztonsági ellenőrzésen. 14.40 helyett 15.05-kor szálltunk fel, ezúttal az ablaknál ültem, így rengeteg fényképet csináltam.
Forrás: Bergen (Norvégia) – Wikipédia



































































































































































































































































































































































































































































Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése