Külföldi városok: Kuldiga

Kuldiga

2025. július 12.

Kuldiga egy 10.000 fős kisváros, Rigától 150 km-re nyugatra, a Venta folyó két partján fekszik. A Venta vízeséseinél az i.e. 2. évezredben már volt egy település, ahol halászok és vadászok éltek. 1247-ben várat építtetett itt Dietrich von Grüningen, a Német Lovagrend livón tartományának mestere, 1242-ben pedig már állt Szent Katalin fából épült temploma. Mindaugas litván nagyfejedelem a kurokkal kiegészülve megtámadta a várat, de az ostrom sikertelen volt. 1355-ben már városi jogokkal rendelkezett, 1368-tól pedig tagja a Hanza-szövetségnek. A 16. században nőtt a politikai és gazdasági befolyása, egy ideig Kurland fővárosa volt, fellendült a hajóépítés, téglagyárak települtek ide. A lengyel-svéd háború, valamint egy pestisjárvány következtében a város elveszítette a jelentőségét. A 19. században a város újra gazdasági fellendülésen ment keresztül, 1886-ban ide helyezték át a rigai tanárképző intézetet. Az első világháború után Lettország része lett, német kisebbségét kitelepítették. 1941-ben bevonultak a németek, Kuldiga zsidó lakosságát előbb a zsinagógában összegyűjtötték, majd a közeli erdőkben meggyilkolták (az SS tagjai és a kuldigai lettek együtt!). 1945 és 1990 között Kuldiga járási székhely volt, jelentős famegmunkáló és textiliparral.

A város fő látnivalói a vár mellett a Venta-vízesés, amely Európa legszélesebb vízesése és a Venta folyón átívelő téglából készült híd, amely Európa leghosszabb, autóval is járható téglahídja. Óvárosa 2023 óta rajta van az UNESCO világörökségi listáján.

Két és fél óra utazás után, pontosan fél 10-kor megérkeztem Rigából Kuldiga-ba. A modern váróteremben tiszta WC és egy könyvekkel teli könyvespolc fogadott. Lefényképeztem a menetrendet visszafelé, de a jegyet nem mertem megvenni, fogalmam sem volt, mennyi időt fogok majd itt tölteni. (Végül persze ez a város is szebbnek és izgalmasabbnak bizonyult, mint gondoltam.) Viszont a bájos pénztáros hölgy figyelmeztetett, hogy ne az utolsó percben érkezzek, mert előfordulhat, hogy addigra elfogy a jegy. Megköszöntem a tanácsot és nekiindultam felfedezni a várost.

Buszállomás, Kuldiga

Könyvespolc a váróteremben

Először megkerestem a Liepájas iela utcát, a térkép szerint ez egyenesen a város szívébe vezet. Elmentem a város apró piaca mellett, ahol helyi asszonyok virágot árultak, majd elkezdődött a sétálóutca, ami szinte teljesen üres volt, hiszen még túl korán volt, az éttermek zárva voltak, de el tudtam képzelni, milyen lehet, amikor hömpölyög a turistaáradat a hangulatos utcán. Itt sétálni egyébként olyan, mint egy időutazás, hiszen a modern épületek mellett 17-18. századi házak állnak az utca két oldalán.

Mindjárt az utca elején egy nagyon különleges alkotás áll, a Teleport, ami Jacob hercegnek, Lettország egyik leghíresebb nemesének állít emléket. Tulajdonképpen ez jelzi az óváros és az újváros határát.

Minden fontos dolog jobbra van

Piac

Teleport

Liepájas iela

Étterem és szálloda

Postahivatal és orvosi rendelő

Néhány perc múlva már egy különleges épület előtt álltam, ez a Tűtorony, amelyben a tűgyártás történetéről lehet megnézni egy kiállítást. Maga az épület is ipari műemlék, valamikor ez volt a város távírótornya és itt működött a "Meteors" nevű tűgyár is. Sajnos még nem volt nyitva, szívesen megnéztem volna a kiállítást és a torony tetején lévő kilátóteraszról a város panorámáját.

Tűtorony

18. századi lakóház

A Stender's étterem

... és a terasza

Végigfotóztam a sétálóutca szebbnél szebb házait, aztán az utca végén befordultam jobbra, és már meg is érkeztem a város egyik központi terére, ami tulajdonképpen nem is egy tér, csak egy kiszélesedő utca, de itt áll a régi és az új városháza is. Érdekes, hogy a régiben, amely még a 17. század második felében épült, most a turisztikai iroda működik. Természetesen bementem és kaptam egy nagyon klassz (német nyelvű) várostérképet, amin még egy-egy rövid leírás is volt a látnivalókról. Ez alapján terveztem meg a további sétát a városban. Az épület előtt Évalds Valters, egy híres lett énekes szobra állt, állítólag ha leülünk mellé a padra és megsimogatjuk az asztalon lévő kismadarat, 100 évig is élhetünk. (Kár, hogy ezt már csak itthon olvastam, így valószínűleg nem fogok 100 évig élni, mint az énekes.)

Háttérben mindkét városháza

Az új városháza

Szökőkút a városháza előtt

A régi városháza

Városi múzeum

Úgy döntöttem, a legfontosabb nevezetesség (a vízesés) felé veszem az irányt, ezért elindultam a folyó felé. Annyira belevesztem a szűk utcák, régi épületek sorába, hogy túlmentem azon a kereszteződésen, ahol le kellett volna fordulnom, így kerültem egy jó nagyot. Közben jártam a város temetőjében is.

Romos ház

Anna utca

Temető

Néhány perc múlva megérkeztem a gyönyörű Várkertbe, amelynek területén egykor a Német lovagrend (később Jacob herceg) egykori vára állt, amelyből ma már csak néhány falmaradvány látható. A parkban gyönyörű sétányok, szökőkutak és gondozott virágágyások között egy lett szobrász 22 alkotását is elhelyezték.

Várkert

Miután búcsút vettem a parktól, néhány métert megtéve már ott is álltam a Venta folyó vízesése előtt, amely 249 méter széles, és ezzel Európa legszélesebb természetes vízesése, viszont csak 2,2 méter magas, így tavasszal és ősszel meg lehet figyelni, ahogy a halak "felrepülnek" a vízesésen. Állítólag 300 éve Jacob herceg óriási kosarakat helyezett ki a folyóba, amivel naponta akár 80-100 lazacot fogtak, így lett Kuldiga "a város, ahol a levegőben lehet halat fogni". Tulajdonképpen maga a város is a vízesésnek köszönheti a létét, hiszen a kereskedők hajóinak mindenképpen meg kellett itt állniuk.

A Venta-vízesés

A folyóparton álló egykori Bangert-villában rendezték be a Regionális Múzeumot, amelynek első emeletén egy jómódú helyi polgár 20. század eleji otthonát rendezték be, a 2. emeleten pedig a város történetét ismerhetjük meg. (Az útikönyvem szerint az épület az 1900-as Párizsi Világkiállítás pavilonjaként szerepelt, egy gazdag üzletember vette meg, és elküldte Kuldigába a menyasszonyának ajándékként.)

Regionális Múzeum

Szobrok a múzeum kertjében

Kilátás a vízesésre

Bangert's étterem

A vízeséstől csak kb. 200 méterre áll a város másik nevezetessége, a Venta folyó felett átívelő régi téglahíd. 1874-ben épült, 164 méter hosszú, hét ívből áll. Építésekor ez volt Európa egyik legmodernebb hídja, és ma is a leghosszabb, autóval is járható téglából épült híd Európában. Természetesen fel is sétáltam a hídra és onnan is megcsodáltam a vízesésre nyíló pazar kilátást.

A téglahíd a Venta felett

Modern műalkotások

A hídon

A vízesés a hídról

A Venta folyó

Rezidence Kafe Venta

A hídtól csak néhány méterre egy újabb rekord: Litvánia legmagasabb vízesése, ezúttal az Aleksupite folyón. A 4,15 méter magas vízesés, amelyet a 17. században megerősítettek és beépítettek, egykor egy papírmalmot működtetett.

Középen a vízesés fölött átívelő gyalogoshíd

Híd az Aleksupite folyón

A vízesés szemből

Háttérben a híd, balra az Aleksupite torkolata

Szemben a híd, jobbra az egykori malom

Kilátás a Venta folyóra

Információk a városról

Átsétáltam a folyón átívelő hídon, végigmentem a szomorúfűzfákkal szegélyezett part menti sétányon és megnéztem (sajnos csak kívülről) a Szent Katalin evangélikus templomot, amely a város legrégebbi templom (és az egyik legrégebbi épülete is.) Helyén már 1252-ben is templom állt, (itt keresztelték meg Jacob herceget is), nevét pedig arról a Katalinról kapta, aki pénzt gyűjtütt a templom építésére, de megrágalmazták, hogy az ördöggel cimborál, kerékbetörték, majd halála után ártatlannak nyilvánították és szentté avatták.

Járásbíróság

Hangulatos folyópart

Sétány és híd a felduzzasztott folyón

Szent Katalin templom

A főhomlokzat

A templom déli fala

Ezután elindultam vissza a központba, még egy dolgot akartam mindenképpen megnézni, az 1875-ben épült zsinagógát, amit szépen felújítottak és most könyvtárként és művelődési házként használják. Az épület a sétálóutcától északra, egy szépen gondozott park közepén áll.

A könyvtár előtti park

Szökőkút szoborral

Az egykori zsinagóga

A zsinagóga déli fala

Mivel már fél 12 volt, úgy gondoltam, ideje visszaindulni az állomásra, de ekkor az egyik ház teteje fölött megpillantottam egy különleges templomtornyot, ezért arra indultam. Kiderült, hogy már korábban is láttam az épületet, hiszen gyakorlatilag néhány méterre áll a városházától. Ez a római katolikus Szentháromság templom, amelynek alapkövét maga Jacob herceg tette le 1641-ben. (Részletek és több kép itt.)

Újra a központban, háttérben a templomtorony

Önműködő szappanbuborékfújó!

Szentháromság templom

Templombelső

Főoltár

16. századi szobor

Szószék

Házak a templom mögött

Ezután visszasétáltam a Liepajas iela-ra, a Technológiai és Idegenforgalmi Technikum nyitott kapuján betévedve érdekes szobrokat láttam.

A technikum bejárata

A technikum

Gyakorlatilag a technikum kertjében, egy szép park fái között egy újabb templomot pillantottam meg, természetesen nem tudtam ellenállni és ide is benéztem. Mivel éppen istentisztelet volt, csak néhány képet készítettem. Ez a Szent Szűz Menedéke ortodox templom, amely 1871-ben épült és ez a város legkisebb temploma. (Részletek és több kép itt.)

A Szent Szűz Menedéke templom

Templombelső

A sétálóutca elején ismét lefényképeztem a Teleport emlékművet, ezúttal hátulról is. Így még jobban látszik, ahogy Jacob herceg átlép az egyik világból a másikba.

Pontosan délben értem vissza a buszállomásra, megvettem a jegyet a 12.40-es buszra, aztán a közeli boltban vettem ebédet: hajdinarizottót pulykahússal, hozzá rozskenyeret, amíg vártam a buszállomáson, meg is ettem. Pontosan 12.40-kor indult a busz vissza Rigába.