Külföldi városok: Riga

Riga

2025. július 12-13.

Riga Lettország fővárosa, 600.000 fős lakosságával a Baltikum legnagyobb városa, a régió fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja. A Balti-tenger partján, a Daugava folyó torkolatánál fekszik.

A Daugava folyó már az ókorban is fontos kereskedelmi útvonal volt, torkolatánál már a 2. században létrejött az első település. Lakói a liv törzsből származtak, állattenyésztéssel, halászattal és borostyánfeldolgozással foglalkoztak. A 12. században a város már fontos kereskedelmi központ, raktárakkal, ahol főleg lent és irhákat tároltak. Ekkor még ellenálltak a német területekről érkező keresztény térítésnek, bár a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a balti pogányok megtérítésére. A század legvégén aztán katonai csapatok érkeztek, akik megkezdték egy vár építését, a várost pedig fallal vették körül. 1211-ben megkezdődött a Rigai dóm építése is. 1282-ben Riga a Hanza-szövetség tagja lett, 1329-ben a Német Lovagrend megostromolta a várost. A 14. század közepén új városközpont jött létre, a piactér, körülötte a Városházával és az ekkor épült Feketefejűek Házával. A 16. században a reformáció elérte a várost, 1524-ben kinyitott az első könyvtár (öt könyvet kínált, ebből négy még most is megvan), 1547-ben nagy tűz pusztított a városban. A város viharos történelme során volt a Német-római Birodalom szabad városa, a Lengyel Királyság, a Litván Nagyfejedelemség, a Svéd Királyság, az Orosz Cárság, a Német Birodalom, a Szovjetunió, és Németország része. A város súlyos károkat szenvedett a 2. világháborús bombázások során. 1944-től 1990-ig Lettország a Szovjetunió része volt, 1991-ben nyerte vissza a függetlenségét. Riga 2014-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt. Történelmi belvárosa 1997 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel, különösen jelentősek a 19-20. század fordulóján épült szecessziós épületei.

Július 12.

Hajnali 4.10-kor érkeztem meg Vilnius-ból Rigába. Ezúttal nem bántam volna, ha késünk egy kicsit, fogalmam sem volt, mit fogok majd csinálni hajnali fél 5-kor egy kihalt buszállomáson. Végül nem volt annyira vészes, hiszen mire ideértünk, már felkelt a nap, az állomáson pedig mások is vártak, hiszen elég sok nemzetközi járat jár erre.

Riga, repülőtér

A Daugava folyó

Megérkeztünk, balra a köhögős pasi ül

A piac hangárai a buszállomással szemben

Középen a buszunk

Riga, buszállomás

Balra a csatorna partján a piac

A csatorna másik partján a buszállomás

Úgy gondoltam, bár még csak hajnal van, teszek egy gyors sétát a környéken, átmentem a csatorna túlpartjára, ott álltak az egykori zeppelin-hangárokból álló központi piac jellegzetes épületei, persze, most még üresen. Ezután kisétáltam a Daugava folyó partjára, lefényképeztem a sirályokat, a szemben álló szigetet, a hidakat és persze a széles folyót. Ezután visszamentem a buszállomásra, reggel hatig melegedtem a váróteremben. Közben kitaláltam, hogy mivel a városnézéshez még túl korán van, nincs nyitva semmi, ezért inkább elmegyek Kuldiga-ba, több óra az út, mire odaérek, már el lehet kezdeni a városnézést.

A kihalt piac

Az egykori hangárok

Játszótér a parton

A Daugava folyó

Szemben a Zakusala sziget

Vasúti híd

A híd mögött az óváros tornyai

Hatkor átsétáltam a közelben álló vasútállomásra, beraktam a táskát a csomagmegőrzőbe (ez nem kóddal, hanem kulccsal működött), aztán megnéztem, megy-e vonat is Kuldiga-ba, de kiderült, egyáltalán nem, így visszasétáltam a buszállomásra. Innen 7-kor indult a busz Kuldiga-ba.

Házak a Január 13-a sugárúton

Az állomás előtti tér

Modern irodaház

Vasútállomás

A szekrényem

Újra a csatorna partján

Délután négy óra előtt néhány perccel érkeztem vissza Rigába, átsétáltam a vasútállomásra (közben az aluljáróban utcazenészek játszottak), kiváltottam a táskámat, aztán megkerestem a szállásomat. Nem volt nehéz, mert kb. 2 percre volt a vasútállomástól (direkt így foglaltam), a Merkela iela 8 szám alatt, egy autósiskola mellett kellett bemenni egy sikátoron át egy belső udvarra, onnan nyílt az apartman. Egy közös helyiségből (nevezzük előtérnek, de itt volt a kávéfőző és a vízforraló is) nyíltak a szobák. Elég szűk volt a szoba, (az aprómintás tapétától és az óriási posztertől még szűkebbnek hatott), de tiszta volt a fürdőszoba, kényelmes az ágy, szóval egy éjszakára tökéletesen megfelelt. Kipakoltam, átöltöztem, aztán elindultam felfedezni a várost.

Riga, autóbuszállomás

Vasútállomás

A szekrényem

Merkela iela

Bejárat

Sikátor

Az apartman bejárata

Előtér

Plakátok a falon

A szobám ajtaja

Az ágyam

Poszter az ágyammal szemben

Fürdőszoba

A szállásomtól néhány percre egy gyönyörű park közepén kígyózik végig a Pilsétas csatorna, ami körbeveszi a történelmi óvárost, egyik vége délen, a buszállomásnál van, a másik pedig északon, a vár fölött, a jachtkikötőnél éri el újra a folyót. A csatorna helyén a 19. század elejéig a városfal állt. A parkban kellemes sétányok, gyönyörű épületek (pl. az Operaház), szobrok, szökőkutak, a csatornán pedig szépívű hidak nyújtóznak.

Merkela iela

Zeneakadémia

Sétány a parkban

Pilsétas csatorna, jobbra az Operaház

Alfreds Kalnins zeneszerző szobra

Szökőkút

Az Operaház keletről

Híd a csatornán

Az Operaház délről

Grand Hotel Kempinski

Díszes sarokház

Óvárosi utca

Favázas ház

Miután körbejártam az Operaházat, nyugatra indultam el, egy városkapun belépve máris az óváros hangulatos utcáin találtam magam. Szűk sikátorok, bájos, apró terek, rengeteg étterem és kávézó, középkori házak: nem csoda, hogy az óváros a világörökség része! Néhány perc múlva már az ország legmagasabb temploma, a Szent Péter templom előtt álltam. (A templom mögött, attól csupán néhány méterre áll a Szent János templom.) A két templom között a Brémai muzsikusok szobra áll, amely Riga testvérvárosa, Bréma ajándékaként érkezett 1990-ben a városba.

A régi városfal részlete

Kapu a városfalon

Hangulatos belső udvar

Éttermek

Jana séta sikátor, szemben a Szent Péter templom szentélye

A Szent Péter templom keletről

Szent János templom

Brémai muzsikusok söröző

Brémai muzsikusok

A Brémai muzsikusok mögött a Szent János templom

A Szent Péter templom nyugati homlokzata

Miután körbefényképeztem a templomokat, sétáltam egyet az óváros hangulatos utcáin, ajándékboltok, éttermek, látványos, régi házak, szűk sikátorok és az 1733-ban épült református templom, amelynek dór oszlopokkal szegélyezett kapuja Brémában készült.

Ajándékbolt

Református templom

Látványos homlokzat

Sétálóutca

(Majdnem) vasalóház

Néhány perc múlva kiértem a folyópartra, innen pedig egy óriási térre, a Lett Mesterlövészek terére, amelynek közepén 1971 óta egy vörös gránitból épült emlékmű áll. A Lett Mesterlövészek emlékműve azon lövészeknek állít emléket, akik a forradalom során a bolsevikok mellé álltak. Bár sokak számára ez a szoborcsoport a lett nép bátorságát jelképezi, másokat a szovjet korszakhoz való kötődést jelenti. A téren áll Rigai Műszaki Egyetem egyik épülete, valamint a Megszállás Múzeumának modern és meglehetősen lehangoló, fekete épülete. A múzeum a lett történelem 1940 és 1991 közötti szakaszát mutatja be, vagyis a náci és a szovjet megszállást.

Háttérben a folyó

Lett Mesterlövészek tere

Lett mesterlövészek tere

A Megszállás Múzeuma

Lett Mesterlövészek emlékműve

Műszaki Egyetem

A múzeum mögötti téren áll Riga egyik legikonikusabb épülete, a Feketefejűek Háza. A gyönyörű, gazdagon díszített épület 1334-ben épült, vörös, fehér és arany színű homlokzata a holland reneszánsz szép példája. Eredetileg rendezvényeket tartottak benne, építtetői a Feketefejűek Testvériségének tagjai, vagyis a város agglegény kereskedői, hajótulajdonosai ill. külföldi lakosai voltak. A második világháborúban az épület nagy része elpusztult, de 1999-re szépen felújították, ekkor kapta vissza flamand reneszánsz külsejét és díszes oromfalait. Ma múzeumként és rendezvényházként működik, de 2012 és 2016 között ez volt a lett elnök rezidenciája. Állítólag az épület előtti téren állították fel 1510-ben Európa első köztéri karácsonyfáját. Én is benéztem az épületbe, az ajándékbolt még nyitva volt, (itt 15,9 volt az a textiltáska, amit Vilnius-ban 2 euróért vettem!).

Az épület előtt egy hatalmas Roland-szobor áll, az eredetit még a középkorban alapították, ez már egy 19. századi alkotás. A Roland-szobrok általában egy város polgári szabadságjogait szimbolizálják, a legtöbbet a mai Németország területén találjuk.

A tér észak-nyugati oldalát a Városháza óriási épülettömbje zárja le, a mai épület a világháborúk utáni klasszicista stílusú újjáépítés eredménye.

Feketefejűek Háza és a Szent Péter tornya

Feketefejűek Háza

Bejárat

Ajándéktárgyak

Előtérben Roland

Városháza

A városháza bejárata

Ezután nyugat felé indultam, a dóm irányába. A Kramu iela-n haladtam, gyönyörű, holland stílusú homlokzatok, üzletek és éttermek között, jobbra pedig a város legkeskenyebb utcája, a Rozena iela nyílt.

Óvárosi házak

Rozena iela

Kramu iela, szemben a dóm tornya

Jobbra a Dom étterem

Hotel Justus

Jauniela

Játszótér a dóm oldalánál

Néhány perc múlva már a Dóm téren, a rigai óváros legnagyobb terén álltam, ahol 7 utca fut össze. A tér mai formáját a 19. század végén nyerte el, amikor néhány házat lebontottak, hogy jobban érvényesüljön a dóm főbejárata. A tér északnyugati sarkán áll a Tőzsdepalota, ami 1855-ben épült egy velencei reneszánsz palota mintájára. Vele szemben áll a volt Kereskedelmi Bank épülete, amely a város egyetlen neoklasszicista épülete és ma a Lett Rádió működik benne.

Dóm tér

Lett Rádió

Rigai dóm

A dóm tornya

Rigai dóm

Tőzsdepalota

Továbbindultam az Óváros legnyugatibb pontja, a Rigai vár felé. A Pils iela-n, vagyis a Vár utcán haladtam középkori kereskedőházak között, megnéztem Dr. Ernst von Bergmann, a híres lett sebész egykori lakóházát, elmentem az 1785-ben épült Fájdalmas Boldogasszony templom előtt és néhány perc múlva megérkeztem a vár elé.

Pils iela

Dr. Ernst von Bergmann sebész lakóháza

A ház északi homlokzata

Anglikánu iela, háttérben az anglikán templom

Fájdalmas Boldogasszony templom

Kávézó a templom és a vár között

A Rigai vár Lettország egyik legfontosabb történelmi épülete, a 14. században épült erődítményként, majd többször átépítették. Jelenleg a lett államfő hivatalos rezidenciája, de múzeumok és kulturális intézmények is működnek benne. A vármúzeum sajnos zárva volt, elhatároztam, hogy később ide visszajövök. (Részletek és több kép itt.)

A Rigai vár

A vártörténeti múzeum bejárata

A Daugava partja

Miután körbejártam a várat, elindultam vissza, kelet felé. Az első állomásom a Mazá Pils iela-n a "Három testvér" volt. Ez tulajdonképpen egy 3 házból álló épületcsoport, ezek nemcsak a város, hanem Lettország legrégebbi lakó- és kereskedőházai közé tartoznak. A legrégebbi, a 17. szám alatti ház a 15. században gótikus-reneszánsz stílusban épült, egykor egy pékmesteré lehetett. A 19. szám alatti ház homlokzata manierista, a 21. számúé pedig barokk stílusú. A házak alsó szintjén lakóhelyiségek, a felső szinteken pedig raktárak voltak. A három ház a 2. világháborúban megsemmisült, de az 50-es években helyreállították őket.

Mazá Pils iela

A "Három testvér"

A város legrégebbi lakóháza

19. szám

21. szám

Római katolikus kúria

A bájos épületegyüttessel szemben nyílt a Klostera iela, itt áll a 13. századi Szent Jakab templom. Sajnos már zárva volt, elhatároztam, hogy másnap ide is visszatérek.

Hangulatos bejárat

Szent Jakab templom

A templom bejárata (zárva)

Nyugati homlokzat a harangtoronnyal

A templom mögött áll a lett parlament, a Saeima épülete. A 100 fős testület 1922 óta irányítja az országot. Szemben, a Jekaba iela-n a parlament további épületei állnak, jobbra pedig egy hangulatos, macskaköves sikátor, a Troksnu iela. Én azonban balra indultam, hamarosan egy szép zöld parkba értem, ez a Függetlenség tere, ahol gyönyörűen restaurált, színes házak vették körül a szabályosra nyírt bokrokat, gondozott sétányokat és fákat.

Középkori ház

Parlament

A Parlament bejárata

Kiállítás a Parlament előtt

Szociális és Munkaügyi Bizottság

Látogatói és Információs Központ

Troksnu iela

A Függetlenség tere

Házak a Függetlenség terén

Innen visszafordultam a központ felé, végigsétáltam a Torna iela-n, ahol a bal oldalon végig éttermek és kávézók sorakoztak az egykor a svédek számára épített Jakab kaszárnyák sárga színű, felújított épületeiben, a jobb oldalon pedig régi városfal maradványait lehetett látni, sőt, itt áll a város korábbi 8 kapujából az egyetlen, ami fennmaradt, az úgynevezett Svéd kapu. 1698-ban épült, amikor a város svéd fennhatóság alatt állt, ezen a kapun keresztül érték el a katonák a városból a falon kívül álló laktanyát. A várost a középkorban 2,5 km hosszú fal vette körül, 29 toronnyal. A falnak ezt megmaradt szakaszát szépen restaurálták, mellette a Hadtörténeti Múzeum vöröstéglás épülete áll.

Torna iela

Svéd kapu

A városfal

Jakab kaszárnyák

Városfal

Hadtörténeti Múzeum

A múzeum bejárata

A múzeum keletről a város egykori védelmi rendszerének másik fennmaradt tagjához, a Lőportoronyhoz kapcsolódik. A tornyot 1330-ban említik először, majd a svéd támadás során elpusztult, csak az alapja maradt meg, erre építették rá 1650-ben a ma is látható tornyot. Érdekes, hogy a toronynak a külváros felé néző részén három méter vastag téglafala volt, míg a város felőli fal fából készült, hogy spóroljanak az akkoriban nagyon drágának számító téglával. A toronyban 11 ágyú volt, a 17. században lőport tároltak benne, innen származik a neve. Működött itt börtön, kínzókamra, és 1883-ig fegyvereket tároltak benne. A 19. század végén lerombolták a város erődítményeit, így a torony is sokáig üresen állt. Amikor felújították, a homlokzati fala is téglából épült, csúcsos tetőt és modern külsőt kapott. 1919 óta itt működik a Hadtörténeti Múzeum, amihez 1939-ben új szárnyat építettek.

Lőportorony

A torony előtti tér

Oktatási Minisztérium

Ezután elsétáltam a várost átszelő csatorna partjára, lefényképeztem a második Riga feliratot (ezen egy macska látható, míg a Városháza előttin egy kutya van), aztán megcsodáltam a 42 méter magas Szabadság emlékművet, amelyet 1935-ben állítottak fel a lett függetlenségi háborúban elesett katonák tiszteletére, azóta áll a talapzaton "Milda" (Nagy Péter helyén). Bár már este 8 óra volt, de gyönyörűek voltak a fények, így csináltam néhány képet a csatorna partján álló fákról.

Szabadság emlékmű

A csatorna

A nap végére maradt az egyik legszebb része a városnak, az apró, bájos Livu laukums, vagyis Livu tér. Az 1950-es években hozták létre a világháborúban elpusztult épületek helyén, a nevét pedig egy kis balti népcsoportról kapta. Egykor a Ridzene folyó folyt át rajta, ezért a virágágyások formája a víz hullámzását szimbolizálja. A teret rengeteg étterem és kávézó, valamint gyönyörű történelmi épületek szegélyezik.

Például itt áll az Orosz színház díszes épülete. A színházat 1883-ban nyitották meg, ezzel ez a legrégebben működő orosz színház Oroszországon kívül.

A Nagy Céh a város egyik legfontosabb történelmi épülete, ma is látható formáját 1859-ben nyerte el, amikor neogótikus-tudor stílusban átépítették a korábban itt álló épületet, amelynek legrégebbi részei a 15. századból származnak. Ma a filharmonikus zenekar hangversenytermének ad otthont. A közvetlenül mellette álló Kis Céh 1866-ban épült szintén neogótikus stílusban. Az eredetileg 1384-ben alapított Szent János céhet főleg gazdag német és lett kereskedők alkották. Az 1909-ben épült szecessziós stílusú, sárga színű Cicás ház a tetején lévő két cicaszoborról kapta, amelyek (a legenda szerint) eredetileg a hátsó felükkel a Nagy Céh épülete felé fordultak, mert a ház tulajdonosa vitába keveredett a céh tagjaival.

Orosz színház

Livu tér

Hullámzó virágágyások

Kis Céh

Nagy Céh

Cicás ház

Fél 9 után értem vissza a csatorna partján húzódó parkhoz, újra megnéztem az Operaházat, és az előtte álló légies szobrot. A neoklasszicista épület 1863-ban készült el, eredetileg a Rigai Városi Színház számára, majd 1919-ben költözött ide a Lett Nemzeti Opera és Balett. Itt tanult a rigai születésű balett-táncos és koreográfus, Mihail Barisnyikov is.) 2013-ban, az épület átadásának 150. évfordulójára készült el a modern szobor, amely Maris Liepa, lett ballett-táncosnőnek állít emléket.

Operaház

A park részlete

Maris Liepa emlékműve

Az Opera előtti tér

Csatorna szökőkúttal

A csatorna

Este 9-kor értem haza, még sütött a nap, de mivel 2 napja nem aludtam, ráadásul azóta bejártam 4 várost (Trakai, Vilnius, Kuldiga, Riga), úgy éreztem, megérdemlem a pihenést. Vacsorára lett céklalevest ettem (úgy tűnik, ez minden környékbeli országban hagyományos ételnek számít), hozzá szintén helyi rozskenyeret. Lezuhanyoztam, naplót írtam, megcsináltam a spanyolt és az eszperantót, aztán alvás.

Újra a házunk előtt

Vacsora: céklaleves rozskenyérrel

07.13. Riga

7-kor keltem, (nagyon jól aludtam, az elmúlt - kimaradt - éjszaka után volt mit kipihennem), megmostam és megszárítottam a hajam, elpakoltam, aztán kiírtam a becsekkolási adatokat az esti komphoz (előre elküldték az adatokat levélben, ezzel kell majd a terminálban lévő automatáknál becsekkolni).

9.30-kor elindultam, átsétáltam a vasútállomásra, beraktam a táskámat a csomagmegőrzőbe, megint a 25-ös szekrényt választottam.

Balra az apartman bejárata

Vasútállomás

A szekrényem

Miután letettem a táskát, a város délkeleti része felé vettem az irányt, az úgynevezett Moszkva-negyed felé. A "kis Moszkvának" is nevezett területen már évszázadok óta élnek oroszok, az óhitűek még a 17. századi vallásüldözés elől menekültek ide Oroszországból. Ez a negyed volt a zsidóélet központja is, amelyet a nácik végül felszámoltak. Nagyon érdekes a negyed, váltakoznak a szecessziós, modern, art deco épületek a régi, faborítású lakóházakkal és ortodox templomokkal

Végigsétáltam az Emilija Benjaminas iela-n, az első épület, amit alaposabban megnéztem, a Lett Tudományos Akadémia monumentális, barna színű épülete volt. A 108 méter magas épület 1951 és 1961 között épült, ez volt Lettország első felhőkarcolója, (és építésekor a világ egyik legmagasabb vasbeton épülete!). A torony tetejét eredetileg egy ötágú csillag díszítette, de ezt 1991-ben, a függetlenség kivívásakor eltávolították. A sarló és kalapács szimbólumok viszont ma is láthatóak a falakon. A helyiek "Sztálin születésnapi tortájának" nevezik, több hasonló épületet is emeltek akkor a szocialista országokban, engem leginkább a varsói "Kultúra és Tudomány Palotájára" emlékeztetett.

Közlekedési Minisztérium

Szent Szűz ortodox templom

Tudományos Akadémia

Az épület északról

Főbejárat

A torony alulnézetből

Előcsarnok

Az épület délről

Néhány méterre az Akadémia épületétől áll az evangélikus Jézus-templom. a nyolcszögletű épületet 1822-ben emelték, széles, tömör fadeszkákból. Ez Lettország legnagyobb, fából készült klasszikus épülete. A helyén már a 17. században is állt egy templom, amelynek alapkövét 1635-ben tették le.

Jézus templom

Régi és új

Fából készült lakóház a Moszkva-negyedben

A következő állomásom az egykori Nagy Zsinagóga helyén kialakított megható emlékhely volt. A Nagy Korál Zsinagógát 1871-ben építették reneszánsz stílusban, egykor ez volt a város legnagyobb zsinagógája. 1941. július 4-én, három nappal azután, hogy a nácik elfoglalták Rigát, a zsinagógát (a bent tartózkodó zsidókkal együtt) felgyújtották. Az áldozatok pontos száma nem ismert, a nagy részük nő és gyerek volt, egyes történészek szerint litván menekültek is áldozatul estek. 1993-ban a meggyilkolt emberek emlékére az egykori zsinagóga megmaradt falaiból kialakítottak egy emlékhelyet, ahol kétnyelvű táblák emlékeztetnek a szörnyű eseményekre. A náci uralom első hat hónapjában kb. 73.000 embert (szinte a teljes lett zsidóságot) gyilkoltak meg.

Az emlékhely

A zsinagóga megmaradt falai

Mécsesek a falon

Emléktábla

Az áldozatok nevei

Janis Lipke emléktáblája

Díszesen faragott kő a zsinagógából

Miután visszaértem a Moszkva-negyedből, úgy döntöttem, végre belülről is megnézem a már sokszor látott hangárokat, vagyis a központi piacot.

A Rigai Központi Vásárcsarnok 1930-ban készült el, ez Európa egyik legnagyobb fedett piaca. Eredetileg a vainodei léghajó kikötő hangárjainak vasszerkezetét akarták felhasználni, végül csak a hangárok tetőszerkezetét építették be a a neoklasszicista és art déco épületekbe. Az 5 épületből álló komplexumban a németek javítóműhelyt rendeztek be, csak 1949-től kapta vissza eredeti funkcióját. A két, egyenként 240 m hosszú léghajóhangárból öt 35 méter magas pavilont építettek, egy 140 méter hosszút a nagykereskedőknek és négy 70 métereset a piac számára. Ezekben zöldséget és gyümölcsöt, tejtermékeket, húst és halat árulnak, valamint vendéglátóhelyek üzemelnek bennük. (Összesen kb. 1200 elárusítóhely működik itt.) A piac teljes területe 5, 7 hektár, ebből 1,6 hektár fedett és van egy földalatti raktárrendszere is. (A piac épületein kívül az egész világon mindössze 4 Zeppelin-hangár maradt fenn.)

Hihetetlen élmény volt az óriási épületekben sétálni, élvezni a piac forgatagát, a fűszerek illatát, a gyümölcsök ezer színét. Nagyon tetszett, egyébként is imádom a piacokat, de ez tényleg különleges hangulatú volt. Mivel közeledett az ebédidő, úgy döntöttem, itt veszek ennivalót. Már ki is néztem egy fűszeres, grillezett, füstölt halat, 11.50 euró volt kilója, gondoltam veszek belőle 20 dekát, az pont elég lesz, de kiderült, hogy nem vágják el, csak egyben lehet kérni a darabokat, de egyik sem volt félkilósnál kisebb, így végül lemondtam róla.

Raktárépületek

A legnagyobb hangár

Sirályok a piac előtt

A hangár belsejében, jól látszik a tetőszerkezet

A piac anno

Fent a piac térképe

Pizza-automata

A négy kisebb hangár

Készül a pelmeni

Édességek

Paprika és olajbogyó

Litván pirog sokféle ízben

Apróhalak

Halak

A tenger gyümölcsei

Balra a grillezett hal

Currywurst

A piac 4 hangárja és a csatorna

Miután búcsút vettem a Moszkva-negyedtől és a nyüzsgő piactól, elindultam észak felé a Valnu iela-n a város központja felé. Az utca első (déli) fele macskaköves sétálóutca, így zavartalanul csodálhattam a szépen felújított színes házakat. Néhány perc múlva már az óváros közepén álltam, először megnéztem a tegnap már látott Szent János evangélikus templomot. A lépcsőzetes téglahomlokzatú gótikus templom építésének éve nem ismert, de sokak szerint ez a város legrégebbi temploma. 1234-ben a domonkos rend szentelte fel ezen a néven a vár kápolnáját, első okleveles említése 1297-ből származik. A déli falán egy kereszt alakú, rácsos ablak látható, állítólag ezen keresztül tápláltak két szerzetest, akit élve befalaztak a templom építésekor.

Valnu iela

Graffiti a tűzfalon

Háttérben a Szent János templom

A kereszt alakú ablak

A lépcsős gótikus homlokzat

Bejárat

Ezután megnéztem a Szent Péter templomot, amely eredetileg fából épült 1209-ben, de 200 év múlva kőből újjáépítették. Nemcsak a templom belső terét néztem meg, hanem a 123 méter magas toronyba (pontosabban a 72 méter magas kilátóteraszára) is felmentem, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a város színes házaira és háztetőire. (Részletek és több kép itt.)

A templom keletről

Szent Péter templom

Nyugati homlokzat

Főbejárat

Főhajó

Gótikus falak

Modern szobor

Mozgalmas részlet

Oltár

A reformációról szóló kiállítás részlete

A rostocki építész, Rumeschotter emléktáblája

Főoltár

A lifthez vezető lépcső

A lift

Kilátás a városra és a folyóra

Középen a dóm tornya

Miután kijöttem a templomból, megkerestem azokat a bájos, színes házakat, amiket fentről láttam. A Tirgonu iela-n állnak, egyik szebb, mint a másik, még szelfit is csináltam velük.

A Feketefejűek Háza

A Tirgonu iela színes házai

Ezután elsétáltam a közelben álló dómhoz, de nem tudtam bemenni, mert éppen istentisztelet volt, így úgy döntöttem, megebédelek. Ismét az internet segítségével találtam éttermet, éppen a már megcsodált színes házsor mellett állt a Lido étterem (és söröző), ahol önkiszolgáló rendszerben lehetett aránylag olcsón nagyon finomat enni. Annyira önkiszolgáló volt, hogy a sört is magunknak kellett csapolni, bár ezt nem próbáltam ki, de a turisták körülöttem imádták, még a gyerekek is ki akarták próbálni a sörcsapot. Soljanka levest ettem (ez egy lecsós, paradicsomos húsleves sonkával) és csirkesaslikot savanyúkáposztával és krumplival, mindkettő nagyon finom volt.

Lido Alus seta étterem és söröző

Borok és koktélok

Sörcsapok

Édességek

Soljanka

Csirke-saslik káposztával és krumplival

Kilátás az étteremből

Miután jóllaktam, folytattam a városnézést. Mivel előző nap már nem volt nyitva a vármúzeum, elhatároztam, hogy újra megpróbálok bejutni. Csak néhány percet kellett sétálni (az utat már jól ismertem) és már ott is álltam újra az évszázados falak előtt. Ezúttal nyitva volt a kapu, de kiderült, hogy a vármúzeum sajnos éppen felújítás alatt áll. Bár a kedves hölgy a pénztárban próbált meggyőzni, hogy a teljesen üres termekben jobban érvényesülnek az építészeti hatások, végül nem váltottam jegyet.

A rigai vár déli fala

A vármúzeum bejárata

A vár alaprajza

Téglák és boltívek

Az alagsor

Amikor tegnap itt jártam, a Szent Jakab templom sem volt nyitva, ezért most ide is visszatértem. Bár éppen mise volt, de azért gyorsan csináltam néhány képet. (Részletek és több kép itt. )

Szent Jakab templom

A templom kapuja

Templombelső

Közvetlenül a templom mögött áll a Parlament épülete, ezt is láttam már előző nap, de akkor még nem tudtam, hogy az épület egyik sarkán áll a Barrikádok című emlékmű, amely azokra az utcai harcokra emlékeztet, amelyeket a lettek vívtak 1991 januárjában a Szovjetunió ellen a függetlenség kivívása során.

A Parlament épülete

Barrikádok emlékmű

A barrikád megmaradt darabjai

Jekaba iela (jobbra a Szent Jakab templom fala)

Innen a Livu laukums-ra sétáltam, mivel tegnap nem találtam meg mindkét cicát, így ma visszamentem, és olyan szögből fényképeztem le a Cicás házat, hogy mindkét macska jól látszódjon.

Smilsu iela

Cicás ház, a tetőn a két macskával

Az egyik macska

Nagy Céh

Kis Céh

A Livu laukums színes házai

Az első rigai mozielőadás emléktáblája

Kalku iela

A térről indul a Riharda Wagnera iela, amely a német zeneszerzőről kapta a nevét, aki 1837 és 1839 között Rigában dolgozott. Az 1782-ben épült Német Színház karmestere volt, az épületet jelenleg Richard Wagner háznak hívják és sajnos éppen renoválják. (Egyébként Liszt és Berlioz is játszott itt.) Szintén az utcában áll a Patikamúzeum, szívesen megnéztem volna, de néhány perccel azelőtt zárt be, hogy odaértem.

A romos Richard Wagner ház

A felújítás tervei

A Konventa Seta története - a tűzfalon

Mucenieku iela

Patikamúzeum

Ezután visszaindultam a dóm térre, és végre (többszöri próbálkozás után) bejutottam a város legfontosabb templomába, a katedrálisba, amely egyben Lettország és az egész Baltikum legnagyobb temploma. (Részletek és több kép itt.)

Háttérben a dóm

A dóm keletről

Tatu a dóm mellett

A dóm északi fala a toronnyal

Rigai dóm

Harangtorony

A dóm kapuja

Templombelső

Kerengő

A dóm udvara

A kolostor

A harangtorony

Régi óra számlapja

Ágyúcső

Pillantás a kerengőről az udvarra

A salaspils-i kőfej

A harangtorony a kerengőről nézve

A Feketefejűek Testvériségének páholyának korlátja 1693-ból

Templombelső

Szószék

Orgona

Keresztelőmedence

Gyönyörű üvegablakok

Szélkakas 1595-ből

Dómtér

Kivetítő a Dómtéren

Maza Smilsu iela

Csatornavédő rács

Lőportorony

Lett városok címerei

Radisson hotel

Szabadság emlékmű

Ezután búcsút vettem az óvárostól, átmentem a csatorna túlsó partjára, itt áll a Krisztus születése ortodox székesegyház, amely Lettország (és az egész Baltikum) legnagyobb ortodox temploma, 1883-ban orosz neobizánci stílusban építették.

Krisztus születése templom

A templom bejárata

Legfelsőbb Bíróság

Radisson Blu hotel

Oskars Kalpaks, lett katonatiszt emlékműve

Mivel már este 7 óra volt, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elkezdjem a rigai városnézésem utolsó szakaszát. A Rigáról szóló német nyelvű képeskönyvem (amit minden városról, vagy országról, ahol járok, igyekszem megvenni) egy egész fejezetet szentelt a város szecessziós építészetének, sőt, az, hogy a város az UNESCO világörökségi listájára került, annak is köszönhető, hogy Riga büszkélkedhet Európa legtöbb szecessziós épületével, nagyjából 800-zal! A város egyik legjelentősebb építésze Mihails Eizensteins volt (a híres filmrendező édesapja!), 1879 és 1903 között számos ház tervezése fűződik a nevéhez. Mivel a könyv szerint a város legszebb szecessziós épületei az Elizabetes, Alberta és a Strélnieku utcák által határolt területen találhatók, így erre indultam el.

Először végigsétáltam az Elizabetes iela park felőli oldalán, itt áll a Lett Képzőművészeti Múzeum hófehér, eklektikus stílusú épülete.

Védelmi Minisztérium

Lett Képzőművészeti Múzeum

A múzeum főbejárata

Miután visszatértem az Elizabetes iela-ra (a múzeum egy gyönyörű parkban állt), alig tudtam levenni a szemem a szebbnél szebb házak gazdagon díszített homlokzatairól. Próbáltam azokat a házakat megkeresni, amelyekről az útikönyvek írtak, de tulajdonképpen az egész negyed egy szecessziós ékszerdoboz volt. A házak nagy része a 19. és a 20. század fordulóján épült, némelyikben iskola, különböző cégek irodái, működtek, de úgy tűnt, a legtöbbet lakóházként használnak. (Nagy élmény lehet ilyen csodaszép környezetben lakni!) Az Elizabetes sugárúton még találtam más korszakból származó épületeket is, de az Alberta-n minden egyes épület szecessziós volt, egyik szebb, mint a másik! Igyekeztem a házakat egyben és részleteiben is lefényképezni, persze minden egyes díszítőelemet, szobrot, erkélyrácsot nem tudtam megörökíteni.

Elisabetes iela 33. szám

Részlet a 33. számú ház homlokzatáról

A 33. számú ház az Elizabetes és Antonijas utcák sarkán

Elizabetes iela 6. szám

Latin felirat a ház homlokzatán

Elizabetes iela 23. szám

Elizabetes iela 21/A

Táncosok a homlokzaton

Az Elizabetes és a Strélnieku utcák sarka

A sarokház homlokzata

Strélnieku u. 4. szám

George Armitstead, Riga volt polgármestere

Modern díszítés a bejárat mellett

Strélnieku u. 4/A.

Jogi egyetem

A ház bejárata

A ház homlokzata

Az Alberta és a Strélnieku utca sarka

Alberta iela 13. szám, Lettországi Kortárs Művészeti Központ

Alberta iela 12. szám

Alberta iela (páros oldal)

Alberta iela (páratlan oldal)

Alberta iela 8. szám

A ház lépcsőháza

Gazdag díszítés

Alberta iela 6. szám

Alberta iela 4. szám

Eizensteins emléktáblája

Alberta iela 2. szám

Alberta iela 2/A.

Isaiah Berlin, orosz-brit filozófus emléktáblája

A kapu egyik őrzője

Este 8-kor úgy döntöttem, ebből a napból (és a városból) is kihoztam a maximumot, a Dzirnavu iela-n elindultam vissza délkelet felé, a Vermane parkban megvacsoráztam (finom salátát tengeri káposztából és koreai sárgarépából), olvastam egy kicsit, aztán továbbindultam az állomásra. Közben megnéztem a Berga Bazars-t, ezt a századfordulón épült, árkádos, fedett bevásárlóközpontot (legalábbis az utcára néző homlokzatát) és fél 10 előtt már újra a vasútállomáson voltam. Kiváltottam a táskámat a csomagmegőrzőből, aztán átsétáltam a buszállomásra. Mivel már rutinos voltam, (az első, itt töltött éjszakának köszönhetően), tudtam, hogy éjfélkor a biztonsági őr mindenkit ki fog zavarni a váróteremből, kint viszont csak néhány ülőhely van, így még időben kimentem, találtam is egy aránylag kényelmes helyet, ahol eltöltöttem az időt hajnali 1-ig, amikor elindult a buszom Tallinnon át Helsinkibe.