Külföldi városok: Vlkolínec

Vlkolínec

2025. december 30.

Vlkolínec (magyarul Farkasd vagy Liptófakrasd) egy Rózsahegy városrésze, egy kb. 200 fős elzárt hegyi település a Nagy-Fátrában, a Sidorovo hegy alatt, 718 méteres tengerszint feletti magasságban.

Először 1376-ban említik, mint Rózsahegy egyik utcáját. 1625-ben 9, 1828-ban már 51 lakóháza volt. 1944-ben a német hadsereg felgyújtotta a partizánok elleni harcok során. 1993-ben a egyedi faházai miatt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A lakossága 2002-ben 209 volt, ebből 12 magyar. Vlkolínec a Felvidék leglátványosabb hagyományos építkezésű települése, amely szinte változatlanul megőrizte a jellegzetes hegyi falvak építészeti és kulturális sajátosságait. Nem skanzen, hanem lakóhely, ahol ma is élnek. A faluban 45 jellegzetes, kőalapú, agyaggal kent falú, zsindelyes paraszti kis ház látható. Minden ház fából készült, egyedül a falu temploma épült kőből. A 19. században épült háza egyedi alaprajzzal, három helyiséggel rendelkeznek. Előszobájuk vert agyag, a lakószoba padlózott. A kemence az előszobában van, a füst a nyerges zsindelytető nyílásán távozik. 1875-ben épült katolikus temploma, melyet Szűz Mária látogatásának szenteltek. Előtte egy 1770-ben épült kis harangláb magasodik.

3 óra előtt néhány perccel értünk fel (stoppal) Vlkolínec-be, sofőrünk a falu főterén tett ki bennünket, már ha így nevezhetjük azt a részt, ahol egy kicsit kiszélesedett a falu egyetlen utcája. Sétáltunk egyet a gyönyörű színes, fából készült házak között, néhány házban múzeum, étterem vagy kávézó működött. Csodaszép volt a kilátás is, körben mindenütt hegyek, a falu maga is egy hegyoldalon fekszik. (Sajnos, a templomot nem kerestük meg, a főutcán láttunk egy haranglábat, nem gondoltuk, hogy a templom nem ennek a közelében áll, később olvastuk, hogy néhány száz méterrel távolabb állt a templom.) Lesétáltunk a falu alsó szélére, közben egyre sötétedett, így megijedtünk, hogy sötétben kell majd lebotorkálnunk a kivilágítatlan, kanyargós hegyi úton, az erdő közepén. Ez nem volt egy vonzó lehetőség, így megkértünk egy fiatal párt, akik éppen a parkolóban szálltak be az autójukba (a kutyájukkal együtt), hogy vigyenek le bennünket a hegyről. Szerencsére ők is Rózsahegyre mentek, a vasútállomáson tettek ki bennünket.